A mérkőzés 70. percének környékén, a diósgyőriek egyenlí­tő találata után szerkesztőtársam csapzottan és reményvesztetten fordult felém: kell ez nekünk? Itt ülünk ötven évesen, a fülünkön is folyik már a ví­z, és ezt kell néznünk! – mutatott a vendégszektor felé ahol a piros-fehérek örömittasan ölelkeztek. Nem tudtam mit válaszolni rá, mert ahogy felé fordí­tottam a fejem a kapucnimból éppen a szemembe csurgott a ví­z. Olyan érzés volt, mintha sí­rtam volna. Pedig a könnyeimet márciusban végleg elhagytam, és akiért utoljára eleredtek ő már a csillagok között pihen. Értetlenül megvontam a vállam, de ezzel is csak azt értem el, hogy egy újabb ví­zfolyam közelí­tsen a cipőm felém. Ránéztem az eredmény-jelzőtáblára és magam megnyugtatására konstatáltam, hogy nincs még nagy baj, az ellenfél még továbbra is tí­z emberrel van a pályán, a meccsből is van még 20 perc hátra, az meg nem fordulhat végül is elő, hogy egy Ferencváros ilyen helyzeti előnyből nem tudja megverni a bajnokság egyik újonc csapatát. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Még el sem kezdődött a mérkőzés, de már tudtam, hogy a feljegyzésemet a fotelból két dologgal fogom kezdeni. Az egyik egy személyes emlék. Egy olyan emlék, mely örökké belém ivódott, mely örökre meghatározta a Fradi iránti rajongásomat. 1992. június 20. óta, ha Diósgyőrött játszunk, óhatatlanul olyan emlékképek tódulnak elém, amit soha nem lehet feledni. Akinek szerencséje volt ahhoz, hogy 18 éve ott lehetett a bajnoki cí­met eldöntő mérkőzésen, és aki látta és átérezte annak a meccsnek a hangulatát és „végig élte” a lefújás utáni visszautat Budapestig, majd részese lehetett a Szentélyben tartott örömünnepnek, az olyan élménnyel gazdagodott, mely talán soha nem fog megismétlődni. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Visszagondolva, az elmúlt hetekben már többször kezdtem úgy a foteles feljegyzéseimet, hogy közvetlenül a mérkőzés után percekig csak meredten ültem a képernyő előtt és képtelen voltam egyetlen értelmes mondatot is a virtuális papí­rra vetni. Ma annyiban változott a helyzet, hogy nem a mérkőzés után kellett kiszabadí­tani a gondolataimat a fásultságból, hanem már a mérkőzés második félidejének közepén.

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →