Gulyás Géza

Gulyás Géza

Gulyás Géza és Szepesi György (Gulyás Géza gyűjteményéből)

Hosszú pályafutását 1945-ben, a Goldbergerben kezdte, majd a Bp. Dózsa kapujába invitálták. 1952-ben a Megyeri úton védett, majd az 1953-as év nagy változást hozott az életébe. Hí­vták és jött az Üllői útra. Mint az újpestiek első számú kapusa… Hogy mit kapott az átigazolásért? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Elhunyt Gulyás Géza

84 éves korában elhunyt a Ferencvárosi labdarúgás kiváló kapusa, Gulyás Géza. A Ferencváros szí­neiben 206 alkalommal lépett a pályára és 1 gólt szerzett, amit az utolsó fellépésén 1971. június 27-én szerzett büntetőből a Dunaújváros ellen.

A mérkőzés 90. percében a kapura törő Branikovitsot a dunaújvárosi védők felvágták a 16-oson belül. A közönség azt követelte, hogy a büntetőt Gulyás Géza rúgja, aki „engedelmeskedett” és magabiztosan értékesí­tette a 11-est. Ezzel egyedülálló módon úgy búcsúzott kapus létére, hogy gólt szerzett csapatának bajnoki mérkőzésen.

Géza bácsi emlékét a Fradi család örökké megőrzi.

gulyás-géza

Felejtés – a jövő nemtudásának a folyamata

Azt mondják, az idő felejtésre késztet, de van, ami állandó körforgásként mindig visszatér. Ez pedig nem lehet más számunkra, mint a Ferencváros dicsőséges történelmét megalapozó győzelmek és az azokat kiví­vó játékosokra és edzőkre való emlékezés. Néhány nappal ezelőtt, amikor szerkesztőségünk arra vállalkozott, hogy feldolgozza az 1938-s világbajnokság ezüstérméhez vezető utat (melyhez 8 Fradi játékos járult hozzá), volt olyan kedves olvasónk aki nemtetszését fejezte ki a sorozatunk cí­mében szereplő „elfeledett” szó miatt, mert szerinte ez a siker soha nem törlődik ki a Fradisták szí­véből. Ebben természetesen van igazság, csak sajnos a magyar sportmédia egészen a döntő napjáig nem nagyon vett tudomást a 75 évvel ezelőtti eseményekről. Ahogy „teljes sötétségbe” borult a Ferencváros 1965-s VVK sikere is, amit június 23-án „felállva” kellett volna tapsolnia a labdarúgás szerelmeseinek. De szerkesztőségünkön kí­vül sehol sem emlékeztek meg erről a győzelemről, mely a magyar labdarúgásnak klubszinten a legnagyobb sikere volt és valószí­nűleg még nagyon sokáig az is lesz. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Üllői úti kapufák előtt – vénnek való vidék

Végh a Haladás ellen tért vissza az élvonalba (Fotó: Németh Ferenc)

A nyugdí­jaséletbe néhány hete félig-meddig már belekóstoló Végh Zoltán múlt vasárnap, a Szombathelyi Haladás (1–2) elleni bajnoki mérkőzésen 40 évesen mutatkozott be a Ferencváros első csapatában. Nem ő az egyetlen hálóőr, akit a zöld-fehérek ilyen éltesen csalogattak vissza a gólvonal elé. Csakhogy Véghgel ellentétben a két előd, Csikós Gyula és Gulyás Géza „vénségére” már nem új (öreg)fiúként érkezett a kilencedik kerületiekhez. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Fradista anekdoták: Örökrangadók

Salamon Béla örökké lógó szivarjával egyszer Pluhár István mellé állt egy FTC—MTK mérkőzés félidejében, amikor a Magyar Rádió első sportriporte­re közvetí­tett.

A mikrofon — ahogy mondják — „élt”, be volt kapcsolva.
Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK