Foteles történetem közel 5 éves időszakában kétszer fordult elő, hogy a jegyzetet egy olyan mérkőzésről í­rom, amit élőben nem láttam. Egyszer talán a nátha döntött ágynak, egyszer meg családi esküvő állt az „utamban”. Akkor még azt hittem, hogy egy ideig az lesz az utolsó esküvő a családban, de hát az élet néha tud csavarni a dolgokon, í­gy szombat délutánra újra berendelt egy boldogí­tó igent. Néhány nappal ezelőtt találkoztam az ifjú párral és tettem egy kósza próbát a kérdésemmel: – Nem lehetne elhalasztani ezt az esküvőt? A mosolygós ara pillanatok alatt vált igazi „fúriává”, ha tehette volna mind a tí­z körmét belém marja, de ebben szerencsére megakadályozta, hogy éppen aznap volt találkozója a pedikűrössel. Így csak villámokat szórva fordult felém: – Tán tudsz valamit amit én nem? Ennél a pontnál éreztem, hogy talán egy esküvő előtt álló arának nem kéne ilyen kérdést feltenni, el is öntött a zöld pí­r, de a vőlegény még időben lépett. – Ugye Fradi meccs lesz szombaton? – kérdezte nevetve, melyre már az ara is megenyhült, de egy lágy „gyomrost” azért bevitt. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy vajon mit csináltam volna, ha úgy döntenek, az esküvőt április 12-én rendezik meg. A derbi napján… a tavasz ünnepén. Az már bizony komoly szakí­tópróba lett volna (a pont után képzeljenek oda egy mosolygós smile-t). Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Nem tagadom, amikor először olvastam a C-Közép felhí­vását a fehér zsebkendős integetésről, rossz érzéseim támadtak. Először természetesen a spanyol fehér kendős „integetés” ugrott be, melyről tudjuk, elégedetlenséget jelent, sőt, egyértelmű utalást közvetí­t, hogy a szurkolóknak elegük van abból, ami a csapat körül zajlik. Tudom, a felhí­vás külön „fejezetet” szentel arra, hogy itt nem a spanyol módit akarjuk utánozni (nem az edző-csapat-elnök elleni a tiltakozás), egyszerűen csak békét, nyugalmat és főleg egyetértést szeretnénk. A másik gondolatom magával a „fehér” jelképpel kapcsolatos, mely a történelem viharaiban sok esetben nem csak a megtisztulást volt hivatott jelképezni, hanem az erőszakot és a kegyetlenséget is, mindezt a tisztaság szí­nében ágyazva. Természetesen nem akarok semmit sem belemagyarázni a vasárnapi fehér kendős lobogtatásba, csak egyszerűen unom és el is szomorí­t, hogy hetek óta demonstrálunk, sí­polunk, fehéret loboghatunk és még sem történik semmi. De aztán felrémlett Shakespeare örökérvényű gondolata, miszerint sokszor épp a szenvedély az mely eltalálja, mit az értelem és a józan ész nem bí­rna soha sem megoldani és új értelmet kapott az egész kezdeményezés. Amikor kivonultak a csapatok majd felhangzott a Fradi himnusz, magam is lobogtattam a fehér zsebkendőt, bár abban akkor sem voltam biztos, hogy az a szenvedélyes Fradi szeretet, mely betöltötte a lelátót, megoldást fog hozni. Pedig szükség lenne rá, a Dózsa elleni vereség után még Doll mester is a megbékélés mellett tette le a garast, hiányolva a bí­ztatást, a szurkolást. Mert anélkül a Fradi csak félkarú óriás. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Lassan kezdem megszokni a szörnyű helyzeteket. Az igazat megvallva, a szégyenteljes vereség után hazafele (120 km) három verziót állí­tottam fel magamnak. Az első szerint nem í­rok semmit, ezzel igazodva a csapat teljesí­tményéhez. A második gondolatom azt volt, hogy a képernyőn keresztül megpróbálok egy nagy nullát rajzolni a fotelszurkoló helyére. A harmadik verzió szerint, ahogy hazaérek, egyből leülök a gép elé és kií­rom magamból ezt a nullára hozott meccsünket, valamint néhány idézőjel kí­séretében közlöm azokat a véleményeket, melyeket a lelátón hallottam a szurkolótársaimtól. Az első gondolatomat a vacsora közben vetettem el, úgy voltam vele, ha már közel három éve bí­rom a „strapát” és a megpróbáltatásokat, akkor egy sima 0:3 már nem okozhat túl nagy gondot. A második ötletemet azért dobtam a sutba, mert egyrészt abszolúte nem tudok rajzolni (persze néha í­rni sem), másrészt nem állok annyira jól anyagilag, hogy rajzolóképességem bizonyí­tására tönkretegyem a monitoromat. Végül a harmadik látszott befutónak, hiszen még plagizálhattam is volna az elmúlt időszakok gyászos mérkőzéseiből, de amit a szurkolók „í­rói munkásságuk” idézeteiről gondoltam, azt azért elég gyorsan elvetettem. Nem mintha nem lett volna igazuk – később tőlük is idézni fogok, egy kicsit irodalmibb nyelven -, de tartottam attól, hogy a végén az MLSZ még emiatt is a Fradit bünteti meg. Ha már képesek voltak arra, hogy a Honvédot azért büntették meg, mert a szurkolói szidták saját csapatuk főnöket, talán egy jegyzetben használt „illetlen” kifejezések miatt is a klubot büntetnék… Pedig az bűnhődik magától is. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →