Lakat T. Károly
Helyünk a kupanap alatt – VI.
Ottó-ötös
Vannak mérkőzések melyeket soha nem feledünk el. Egy életre belénk ivódnak, elfoglalva a legkényelmesebb karosszéket a szívünkben és állandó dobbanással jelzik, ha az agyunk esetleg más felé próbál orientálódni. Vannak akiknek a londoni 6:3 (sajnos már egyre kevesebbeknek), sokaknak a torinói 1:0, vagy a Liverpool felett aratott kettős győzelem… és sorolhatnánk a végtelenségig, hiszen ahányan vagyunk, szinte annyiféleképpen emlékezünk a szépre. Az is kérdés, hogy vajon mi is marad meg az emberben az idők folyamán. Az egész mérkőzés, egy csodás gól, egy remek edzői húzás, esetleg egy legendás riporter csillagokig jutó kiáltása? „Hohó-hohóóó, Vincze Ottó!” – 20 év távlatából még mindig hallom Knézy Jenő rekedtes örömkiáltását mely felért egy kegyelemdöféssel a svájciak számára. Ennyi információ már elég is ahhoz, hogy mindenki rávágja: 1995. szeptember 13., Bajnokok Ligája csoportkör első mérkőzése. De vajon nem méltánytalan az, hogy ha szóba jön az a varázslatos zürichi este, akkor Vincze Ottó parádés góljai és Knézy Jenő halhatatlan közvetítése jut először az eszünkbe? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Padtársak tizenegye – Novák Dezső
Schlosser – Novák 7-7
Kovács I. – Novák, Várhidi, Dalnoki – Kovács F., Baróti, Guttmann, Lakat – Illovszky, Hidegkuti, Mészáros
Mielőtt bárki is tétován tárná szét a kezét, vagy esetleg aggódna az egészségügyi állapotom miatt, tudom jól, hogy ilyen összetételben soha nem futott ki a pályára egyetlen csapat sem. Ráadásul a kapus poszton „hibás” is a felállás, hiszen Kovács Imre az MTK (Vörös Lobogó) kiváló jobbfedezete (aki az MTK-val 1964-ben KEK-döntős volt, az Újpest edzőjeként két bajnoki címet is szerzett) talán még gyerekként, a grundon sem állt a kapuban, de mivel Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T.Károly, Helyünk a kupanap alatt könyvének Padtársak tizenegye fejezetében a szerzőtrió nem „gondoskodott” arról, hogy az összeállításban kapus is szerepeljen, így Kovács Imrére esett a választásom mint vészkapus. De nem kell aggódni, előtte olyan betonvédelem és középpálya tornyosul, hogy az ellenfél úgy sem jutott volna el a kapuralövésig. Ha még vannak is kisebb-nagyobb gondok az összeállítással, azzal minden bizonnyal mindenki egyetért, hogy a magyar labdarúgás 11 legendás játékosa-edzője került be a „Padtársak tizenegyébe”. Ahogy Kovács Imre nem volt kapus, úgy a padtársak sem valamelyik iskola padjait koptatták (bár Lakat Károly dr., a Tanár úr tarthatott volna órákat), hanem azon a bizonyos „tüzes trónon” ülve vezették csapataikat európai kupadöntőkig.
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 10.
A „kőbe vésett” Ezüstcsapat, amely vb- döntőt érdemelt volna…
1959. június 28-án a Népstadionban a magyar válogatott (75 000 néző), ahogy akkoriban fogalmazták: nemzetek közötti, barátságos mérkőzésen 3:2-re legyőzte Svédország legjobbjait.
Egyetlen nap híján pontosan egy évvel jártunk az 1958-as világbajnokság döntője után, ahol a svédek 5:2-re kikaptak ugyan a toronymagasan a mezőny fölé emelkedő braziloktól, a Hamrin, Gren, Liedholm és Skoglund fémjelezte kék-sárgáktól a döntőbe jutás ténye (saját szurkolóik, és a világ futballtársadalma előtt) majdhogynem felért annyival, mintha megnyerték volna a világjátékot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Helyünk a kupanap alatt – V.
Farkasokkal táncoló
A média lélekromboló mai világában, ha meghalljuk azt a szót, hogy farkasok, valószínűleg nem Piroska története jut az eszünkbe, hanem valamelyik borzalmas Hollywoodi vérfarkas történet, ahol jellemzően emberek alakulnak át vámpír farkassá és előszeretettel kergetnek fiatal, és lehetőleg szőke tini lányokat. Ráadásul ha azok még táncra is perdülnek, egyből a mai filmvilág egyik sikertörténetébe, az Alkonyatba csöppenhetünk. Mégis amikor olvastam Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly Helyünk a kupanap alatt sorozatának Farkasokkal táncoló fejezetét először is Kevin Costner filmjére gondoltam, és mivel a szerzőtrióval kb. egy korosztályt alkotunk, szinte biztos vagyok benne, hogy nekik is az 1990-s Oscar-díjas alkotás adta az ötletet a címadáshoz – ha már 1972. április 19-én a Farkasok (Wolverhampton Wanderers – becenevükön Wolves) ellen kellett megküzdenie a Fradinak a VVK döntőbe jutásért. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 9.
Baróti svédországi válogatottja az Aranycsapat csontváza volt csupán…
Baróti Lajos első szövetségi kapitányi időszaka olyan esztendővel kezdődött, amelynek a világbajnokság volt a koronaékszere.
Elvileg az ’54-es „kudarcezüstöt” kellett volna feledtetnie a magyar válogatottnak, amelyet, persze még a legelvakultabb honi futballszurkolók sem gondoltak komolyan.
Jó és sok okuk volt erre.
Az 1958-as svédországi vb-n szereplő magyar válogatott sem személyi állományában, sem játékerejében, sem magán a tornán mutatott játékában egy napon nem volt említhető Puskásékkal.
Pedig a szakvezetés valóban mindent (talán a kelleténél, az egészségesnél is többet) megtett a jó szereplés érdekében. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Helyünk a kupanap alatt – IV.
Rossz szomszédi iszony
„Vesztett csaták, csúfos futások” – Petőfi Sándor 1848. decemberében, Debrecenben írt versében ezzel a nem éppen hízelgő sorral adta hírül a hazának, hogy bár a történelmünk során számos csatát elvesztettünk, és volt mikor gyáván futamodtunk meg az ellenség elől, de ha összefogunk, ha minden erőnket a haza szolgálatába állítjuk, akkor még a „Vörös-tengeren is átmegyünk”. Amikor megláttam Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly Helyünk a kupanap alatt sorozatának következő fejezetének címét (Rossz szomszédi iszony) egyből tudtam, hogy melyik kupamérkőzésünk kerül ma górcső alá. A címet olvasván először nem is Ben Stiller és Drew Barrymore mára már kultikussá váló vígjátéka (Jószomszédi iszony) jutott az eszembe, hanem az előbbi Petőfi idézet. Ennek meg annyira mélyen belénk ivódott történelmi hagyománya van, amiről érzelmek nélkül egyszerűen képtelenség beszélni. Pedig itt nem az érzelmeknek lenne szerepe, hanem a történelmi hűségnek, de azok a sebek melyeket egymásnak ejtettünk közös történelmünk ezer éve alatt, valószínűleg soha nem fognak begyógyulni. Ennyi kis bevezető után tán a kedves olvasó is kitalálja, hogy melyik kupanap kerül ma a szerzőtrió nagyítója alá. Egy nap, mely túlmutat a vesztett csatán, mely ennyi év után is fájdalmat és keserűséget okoz. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 8.
Baróti, mint a kapitányok egyharmada…
Bukovi Márton lemondását a szövetségi kapitányi posztról (az érintetten kívül) mindenki őszintén sajnálta.
1957 nyarán olyan nagyságrendekkel emelkedett ki az edzői karból, hogy szinte lehetetlennek látszott a pótlása.
Teljesen kézenfekvő lett volna, hogy a Bukovi kapitánykodása alatt a válogatott mellett végig edzőként dolgozó, de 1957 júliusától a Bp. Honvédot is gardírozó Sós Károlyt állítsák a helyére, ám ez a megoldás fel sem vetődött a döntéshozókban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Helyünk a kupanap alatt – III.
Zöld út az alpesi csúcsig
A kelet-európai szocialista blokk számára az imperializmus végső „megsemmisítésének” egyik eszköze volt a sport. Azt talán a Kreml titkos szobáiban is tudták, hogy gazdaságilag nehéz lesz legyűrni a nyugatot, de ha okosan sáfárkodnak a tehetségekkel (no meg a doppinggal – de ez már egy másik történet része) akkor a sportpályákon olyan sikereket érhetnek el, melyek után a Lordok-háza azonnal felvételét kéri a Varsói szerződésbe. A sikerek ellenére az utóbbi verzió soha nem következett be, de az tény, hogy az a fajta központosítás, mely főleg a labdasportokra volt jellemző, sok esetben a csúcsig juttatta a Vörös Hadsereg fegyver nélküli csapatait. Félretéve a „pikírtséget”, el kell ismerni, a központosítás magában még nem jelentett volna sikert, kellettek hozzá a tehetségek, melyek az 1950-s évekből a Fal lebontásáig több sikert „termeltek”, mint a KGST országok gazdasága. Ebből hazánk is kivette a részét, gondoljunk csak Farkas Mihály kedvenc Honvédjára, majd Kádár Vasasára, bár nálunk a hatvanas-hetvenes években már nem működött olyan szinten a kézi irányítás mint a Szovjetunióban. Talán emiatt volt az is, hogy amikor 1975. május 14-én, Bázelben, alig több mint 10 ezer néző előtt kifutott a pályára a Ferencváros és a Dinamó Kijev azért, hogy eldöntse ki nyeri a KEK küzdelmeit, kevés olyan „elvakult” zöld-fehér szurkoló volt, aki bízott a győzelemben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 7.
Bukovi tudta: búcsúzni csak győzelemmel szabad….
Ha nagyon szigorúan vesszük, akkor minden idők egyik legnagyobb tudású, ha nem a legtekintélyesebb magyar edzőjének, Bukovi Mártonnak nem lenne helye ebben a sorozatban, ami az 1901 és 2014 között a válogatott kispadján megfordult kapitányok tündöklését és bukását hivatott felidézni.
Néha azonban nem a kapitányként levezényelt mérkőzések száma, hanem részint a találkozók eredményei, részint azok a pályán kívüli történések követelnek helyet a kiválasztottnak, amelyek méltán illesztendők a „nem mindennapi esetek” feliratot viselő dossziéba.
Márpedig a mindenki által tisztelt, a szurkolók körében is hihetetlen megbecsültségnek és elismertségnek örvendő Marci bácsi a magyar futball szó szoros értelmében vett forradalmi időszakában volt a nemzeti tizenegy szakvezetője.
A politikának más dolga volt akkoriban… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Helyünk a kupanap alatt – II.
Agyő, kupa, viszlát, Varga!
A több mint száz éves történetünk során többször vetődött fel az a kérdés, hogy vajon melyik Fradi volt minden idők legjobbja. Ha csak a statisztikai adatokat vennénk alapul, akkor sem lennénk könnyű helyzetben, hiszen összehasonlítani a 100 %-os bajnokságot, a KK- és a VVK győzelemmel, vagy a BL csoportkörrel még a számok mezején is lehetetlen feladat. Az objektív adatok mellett nem szabad a szubjektív tényezőket sem figyelmem kívül hagyni, mert ahogy Rudas Feri bácsinak az 1948/49-s bajnokcsapat volt a legjobb, úgy azok számára akik a hatvanas évek fociján nőttek fel, nagyon egyszerű a válasz. 1968 egy dicsőséges korszak méltó lezárása, egy olyan év mely a sikerek mellett keserűséget is hordozott, egy olyan év mely megbolygatta a Fradi érzelmeket, egy olyan év mely nem csak a fociban, de a világ történelmében is mérföldkőnek bizonyult. Gyilkosság áldozata lesz Robert Kennedy, diáklázadások törnek ki Európában, a Varsói Szerződés csapatai (köztük Magyarország is) bevonulnak a forrongó Csehszlovákiába, az Apolló-8 Hold körüli pályára állt és hazánkban bevezették az új gazdasági mechanizmust melyet nem néztek jó szemmel Moszkvában (sokak szerint a cseh bevonulási részvételünk is ennek a következménye volt). Egy kattintás ide a folytatáshoz....
