Lakat T. Károly
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 28.
Kálmán, akit nem lehet elfelejteni…
Mészöly Kálmán harmadik kapitányi korszaka egy olyan időszakban következett be, amikor nagyjából két történés látszott biztosnak a magyar futballban:
a) Mészölyt nem kérik fel többé szövetségi kapitánynak
b) ha pedig mégis felkérik, biztos, hogy nem vállalja el… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 27.
„Amerre mi járunk, bámul a világ…”
Minden ember életében vannak megmagyarázhatatlan, szinte fátumszerű történések. Mészöly Kálmán esetében ilyen, hogy élete, de különösen edzői pályafutása, millió szállal kötődik a repülőterekhez, vagy éppen a gépmadarak belsejében megtett több millió kilométernyi légi úthoz.
Olyan irgalmatlanul sok időt a levegőben tölteni, mint amennyit ő repült, szinte törvényszerűen együtt jár néhány, közvetlenül a repüléssel összefüggő (néha drámai, néha vidám) történéssel, amelyekből szintén volt néhány 1961 (ekkor utazott először Dél-Amerikába a válogatottal) és 2007 április 18-a között (A nulla szavazattal abszolvált Eb-pályázatot követően a hazaérkezéskor, előadja a maga nagyjelenetét a Ferihegyen). A Szőke Szikla neve mégsem „az Isten mentett meg attól, hogy lezuhanjunk” kezdetű, felhők felett lejátszódó históriákkal kapcsolható össze. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 26.
Amikor egyszerre két kapitányunk is volt, csak a válogatottat kerestük nagyítóval…
Az egyáltalán nem volt a véletlen műve (igazságtalannak meg végképp nem lehetett mondani), hogy az 1982-es spanyolországi világbajnokság után Mészöly Kálmán megőrizte szövetségi kapitányi pozícióját. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 25.
Kitör a Rába ETO kontra válogatott háború, aztán Czerniatynski érkezik…
Az 1982-es világbajnokság magyar szereplésének reális értékelésével mind a mai napig nem nagyon tud mit kezdeni a futballszerető közvélemény. Adott, ugye, egy nagyszerűen sikerült selejtező-sorozat. Igaz, kezdetben nem volt senki , aki akár egy százast – akkoriban még ilyen összegekben fogadtak az emberek – tett volna arra, hogy csoportelsőként jut majd a nemzeti tizenegy Spanyolországba, hiszen a vetélytársak között volt Anglia, vagyis egy olyan válogatott, amelyet utoljára az 1962-es világbajnokságon sikerült legyőzni, no, de azóta eltelt majdnem két évtized, és a két ország reprezentatív csapata 1981-ben már nem volt azonos kategóriába sorolható. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 24.
A BOTRÁNYFILMET MA 12-ES KARIKÁVAL VETÍTENÉK…
Hogy Mészöly Kálmán jó választás volt a kapitányi posztra, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a senki által meg nem kérdőjelezhető tény, miszerint a magyar válogatott végül nem a 2. helyen csusszant be a spanyolországi világbajnokság 24 résztvevője közé, hanem Angliát is megelőzve csoportgyőztesként zárta a selejtezőket!
Igaz, speciel az angoloktól oda-vissza kikaptunk (Budapesten 3-1-re, Londonban 1-0-ra), de még ez sem veszélyeztette a csoportelsőséget, mert a románok ellen szerzett 3, a norvégoktól begyűjtött 4, és a Svájccal szemben kiharcolt 3 pont már úgy is elegendő volt az első helyhez, hogy az utolsó mérkőzés eredménye (Londonban az angolok ellen) nem osztott, nem szorzott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 23.
Mészöly Kálmán első kapitánysága idején olyan volt, mint egy, a játékosai közül…
Mészöly Kálmánt még másfél hónap választotta el attól, hogy betöltse 39. életévét, amikor először ült teljes tréneri felhatalmazással a magyar válogatott kispadján.
Azért nem írhatom, hogy szövetségi kapitányként, mert ekkor még nem volt az!
Dr. Lakat Károly 1980. április 30-án, Kassán a Csehszlovákia elleni A-válogatott mérkőzésen vezette utoljára a nemzeti tizenegyet (fontos tudni: ez nem azonos azzal az olimpia selejtezővel, amelybe voltaképpen belebukott) és ezen a Katzirz – Paróczai, Bálint, Garaba, Tóth J. – Pál, Nyilasi (Kovács I.), Zombori – Fazekas, Törőcsik, Várady összeállítású csapat 1-0-ra veszített az Antonin Panenka (van-e, ki e nevet nem ismeri?), Zdenek Nehoda, Marián Masny hármas köré épített Eb-címvédő ellen. Nem volt ez tragikus eredmény, arról nem beszélve, hogy ez a kudarc már nem az amerikaiak ellen pályára lépő „C”-válogatottat érte. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 22.
AZ OLIMPIÁK EMBERE EGY OLIMPIAI SELEJTEZŐBE BUKOTT BELE…
Az 1902-ben kinevezett Gillemot Ferenc volt az első, a jelenleg regnáló Dárdai Pál az 51. szövetségi kapitánya a magyar labdarúgó válogatottnak.
Volt közöttük építész, rendőrfőnök, olimpiai bajnok, katonatiszt, sportújságíró, magyar-történelem szakos tanár, és világbajnok futballista is.
Ahány kapitány annyi sors, megannyi emberi dráma.
Voltak, akiknek egy meccs jutott, volt, akinek a gárdáját Aranycsapatnak hívták, volt, aki 9:0-s győzelemmel és volt, aki 1-8-as vereség után kényszerült távozni.
Sorozatunkban a magyar futball eddigi úgymond első számú edzői közül azoknak a sorsát, életútját, pályafutását elevenítjük fel, akik valamiért mély nyomot hagytak maguk után a legrangosabb honi kispad históriáskönyvében.
Történetük korrajz és kór-kép is egyben a magyar futball történelméből. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 21.
„Nézze, Kovács! Maga lesz a szövetségi kapitány, ha akarja, ha nem…”
Jószerivel minden ország esetében (a futballban legsikeresebbek sem kivételek ez alól) kimutathatók olyan időszakok, amikor labdarúgásukban úgynevezett átmeneti, vagy egyenesen válságidőszak uralkodik.
Amikor egymást váltják a szövetségi elnökök, a szövetségi kapitányok, senki sem érezheti igazán biztosnak a helyét, hiszen a szövetség vezetőjének sorsa vagy a legfelső politikai döntéshozók, vagy (szerencsésebb esetben) az első számú sportvezető kezében van, a szövetségi kapitány személye viszont éppen a szövetség elnökének kényétől-kedvétől, személyes szimpátiájától, vagy unszimpátiájától függ. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 20.
Kocsis Lajos kisarkalja magát a válogatottból, lesarkalja Szőcs Jánost a kapitányi kispadról…
Magyarország nem az az ország, amely „egy Wales elleni” futballvereséget megbocsájt!
No, nem mintha nem lett volna már komoly gyakorlatunk a „bárdok” elleni kudarcok tekintetében (emlékezzünk csak: 1958-ban a svédországi világbajnokságon az Aranycsapat maradékával, plusz olyan, később Európa-klasszissá vált futballistákkal, mint például Tichy Lajos, kettőből kétszer nem tudtuk legyőzni őket, a vb-nyitányunkat jelentő 1:1-et követően, az akkori szabályok szerint „pótselejtezőre” kényszerültünk, és veszítettünk 2:1-re) az mégis a totális magyar futballkatasztrófával volt egyenlő, amikor 1975. április 16-án a Népstadionban azt kellett végigszenvednie a 25 000 nézőnek, hogy egy akkoriban még voltaképpen mindig „futballtörpének” számító ország válogatottja az ajándékba kapott csikóbőrös kulacson kívül, az Eb-selejtezők két pontját is viszi haza magával Cardiffba.
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 19.
Egy különös szövetségi kapitányi kategória: „futottak még…”
Hogy a magyar futball voltaképpen a kezdetek óta tartó (1901) szárnyalása nem is annyira a két elveszített vb-döntő (1938, 1954) után, hanem az 1969. decemberi, marseille-i vereséggel tört meg (és tart gyakorlatilag – kis szünetekkel – mind a mai napig) az a szövetségi kapitányok cseréjének gyakoriságán is hajszálpontosan nyomon követhető.
Ha csak Sebes Gusztáv 1949-es színrelépésétől indulok, akkor Sós Károly 1969-es búcsújáig is találok két olyan masszív korszakot (Sebes 66 meccs, Baróti 117 meccs), amely részint a bizalomról, részint a kiegyensúlyozottságról, részint a tudatos kapitányválasztásról tanúskodik.
Az igazi káosz akkor uralta el a sportágat, amikor a csehszlovákok itthon tartottak bennünket az 1970-es mexikói világbajnokságról. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
