László Csaba

2005.IV.17. Ferencváros – Vasas: 2-0

Először nyert az idén hazai pályán az FTC

A Ferencváros a Vasas Üllői úti 2-0-s legyőzésével egy hónap után először nyert, és ezzel négy pontra csökkentette hátrányát a listavezető Debrecen mögött. Az angyalföldiek a Sopron, az Újpest és a Pápa után az FTC hálójába sem tudtak betalálni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2005.IV.9. Ferencváros – Kaposvári Rákóczi: 1-1

László Csaba zokogott a pályán a mérkőzés után

Lehet, hogy meglepő, de ezekben a napokban több szempontból is szerencsés embernek tekinthetjük Furulyás Jánost. Megmagyarázzuk: az FTC elnöke egy ideje – állí­tólag – nem tartózkodik Magyarországon (azért tesszük hozzák, hogy állí­tólag, mert az FTC kommunikációs osztályán ugyanezt már nem tudták megerősí­teni, mert mint ahogyan a sajtósok egyik munkatársa mondta: fogalma sincs merre járhat az elnök úr), í­gy Furulyás János azok egyike, aki nem látta a Ferencváros és a Kaposvár meccsét, és nem hallhatta. hogyan szidják újfent őt a szurkolók.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2004/05 – Az UEFA kupa csoportkörös csapat

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2004 – Huszti Sopronból, majd a Fradiból is góllal köszön be

Rósa Dénes

Rósa Dénes

2004. február 11., Porec, HORVÁTORSZÁG – MAGYARORSZÁG 2-0 (?-?) (Utánpótlás (U19) válogatottak mérkőzése)
vezette: 
Magyarország:
Csere:
Szövetségi edző: Varga István Egy kattintás ide a folytatáshoz....

László Csaba évértékelője

Mi volt a legjobb döntésed ősszel?
-– Nagyon nehéz a kérdés, mert nem tudom magam igazán dicsérni. Az mindenképpen az volt, hogy elfogadtam a Ferencváros felkérését a nyáron.

Mi volt a legrosszabb döntésed ősszel?
-– A Millwall elleni meccsen azt kértem a fiúktól, hogy a biztos vezetés tudatában a fordulás után álljanak vissza, és kontrázzanak.

Szakmailag melyik volt a legjobb meccsünk?
– A Feyenoord elleni, annak ellenére, hogy csak döntetlen lett. 15 percet leszámí­tva a csapat azt a futballt mutatta be, amit én valójában elvárok. Azért is volt jó ez a meccs, mert a fiúk itt bebizonyí­tották, hogy igenis tudnak jól futballozni, és méltó ellenfelei lehetnek egy európai élcsapatnak.

Szakmailag melyik volt a legrosszabb meccsünk?
– Inkább játékrészeket mondanék. A Basel elleni találkozó második félideje, illetve a prágai hosszabbí­tás. Kicsit tehetetlennek éreztem magam, pedig ezek olyan meccsek voltak, amikor egy kicsivel nagyobb odafigyeléssel, akaraterővel sikerülhetett volna igazán jó eredményeket elérni. Az emlí­tett periódusok már nem a futballról szóltak, inkább az önfeláldozásról, a győzni akarásról és a hitről. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

László Csaba a Ferencváros új edzője

Hétfőn ülésezett az FTC Rt. igazgatósága, és úgy döntött, hogy július 15-től László Csabát nevezi ki a Ferencváros vezetőedzőjévé.

A szakemberrel két éves szerződést köt az FTC Rt. A július 15-ig terjedő időszakban az edzéseket Keller József vezeti, mí­g László Csaba ismerkedik a körülményekkel, felméri a játékoskeretet, és elkészí­ti az elkövetkező időszak szakmai tervét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Játékoskeret és szakmai stáb – 2004/05

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK