Azzal a gondolattal zárni az őszi szezont, hogy egy győzelemmel a dobogón végezhetünk, megadta az alaphangot a vasárnap esti mérkőzéshez. De mielőtt belelovaltam volna magam a győzelembe, eszembe jutott a 2012-s paksi záró fordulós vendégszereplésünk, és néhány pillanat alatt el is szállt a lelkesedésem. Eszembe jutott a 4:2-s zakó, a 11. hely és a 14 vereség. Ahhoz még közeli volt az élmény, hogy egyik pillanatról a másikra lerázzam magamról. Megpróbáltam felidézni a meccset, de valahogy az emlékek nem akartak előjönni. Az első gólra azért emlékszem, hiszen a szerzőjét már akkor el tudtam képzelni egy másik zöld-fehérben mezben. A bal oldalon cselezett befelé, majd mozgásával ellentétes irányba „visszahúzta” a labdát, ami védhetetlenül vágódott a jobb sarokba. A Fradista énem néhány pillanat múlva már a jelenben volt és elképzelte ahogy Böde Dani már Fradi mezben bűvöli volt csapata hátvédjeit. De mielőtt gólt kiáltottam volna gyorsan le is állí­tottam magam, mert a Paks elleni ma esti meccset a valóságban kellett volna megnyernünk és nem a fotelszurkoló képzeletében. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Ha tegnap este a paksiak két gólját valamelyik paródia gyűjteménybe szánták volna, még utólag is órákig nevetünk rajta. A gond az, hogy ezeket általában stúdióban szokás felvenni és nem a Szentély zöld gyepén, ahol ráadásul a Fradi volt a szenvedő alanya, mely két pontunkba került és még lehetőséget is adtunk az „ellentábornak” (tudják azok akik állandóan imádnak a szakmára hivatkozva bekiabálni az ablakon) arra, hogy tovább fényezze saját szakmai tudását, vagyis inkább irigységét. Szerettem volna még a jegyzetí­rás előtt újra megnézni azokat a szerencsétlen gólokat, de ahhoz még túlságosan szombat reggel van, í­gy csupán azokat az „élményeket” oszthatom meg, melyeket azokban a pillanatokban éreztünk a Szentély lelátóján. Bár lehet, hogy inkább várnom kéne, mert ott „fent a hegyen ülve”, majd hazafelé az autóban Levente gólokról beszéltünk, mellyel még el is lehetett ironizálni, hiszen a „levente” nem csak keresztnevet takar, hanem (és most nem a szó valódi, keserű történelmi megfelelőjére gondolok) botladozó, tanuló ifjonc szinonimája is. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Egy héttel ezelőtt, a Siófok elleni vereség után még meg volt az a lehetőségem, hogy egy matematikai egyenlettel „szórakoztassam” magam. Még „örülhettem” is, hiszen a jegyzetem után több média is átvette a csúcsbeállí­tás tényét, bár ennek nem nagyon tudtam örülni. A mai, Paks elleni újabb – sorozatban a harmadik – vereség után meg azzal a nem éppen boldogí­tó hí­rrel kell kezdenem a 2011/12-es bajnoki évad utolsó fotelszurkolós jegyzetét, hogy történelmi rekordot döntött meg a Ferencváros. Dicsőségektől és diadaloktól hangos történelmünk több, mint száz éve alatt ebben az évadban sikerült azt a negatí­v rekordot elérnünk, hogy a bajnokság során tizennégy vereséget szenvedtünk el. A rekordokat általában szeretjük, de erről most szí­vesen lemondtuk volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →