Paks

Feljegyzés a fotelból – Fájdalmas vereség

A lefújás pillanatában az első reakciómat inkább nem idézném, mert attól a nyomdafesték is elpirulna. Utána jött egy óhaj, hogy a számí­tógépem ne induljon el és ezzel megszabadultam volna az í­rás gyötrelmétől. Bill Gates masinája a munka mellett döntött, í­gy nem bújhattam ki a jegyzetí­rás alól, bár volt már olyan fogadalmam, hogy egy vereség után először fújtatok néhányat, megpróbálok lehiggadni és csak utána kezdem el csapkodni a billentyűket. Bár tudom, hogy amióta fotelszurkolóként leí­rom a gondolataimat, néha sikerült a ló túlsó oldalára esnem. Volt mikor utólag megbántam, de volt mikor úgy éreztem, a fájdalom hozza ki belőlem az igazi érzelmeket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.XI.30. Paks – Ferencváros: 3-2

A labdarúgó NB I 16. fordulójának záró mérkőzésén 3–2-re győzött a Paks hazai pályán a Ferencváros ellen. Az első félidőben kaput eltaláló lövés nem volt, mí­g a második játékrészben mindkét csapat jobban futballozott. A 47. percben Vayer Gábor szerzett vezetést a hazaiaknak, majd hét perccel később Maróti Béla egyenlí­tett. A 79. percben Böde Dániel nagy góljával ismét előnybe került a Paks, de Emil Miljkovic ismét egalizált, a győztes gólt Montvai Tibor szerezte, egy perccel később. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Csak néztünk, mint a moziban

A mozizás folyamatában fontos tényező a film. Néha azonban mindegy, hogy mit nézünk, csak mozizzunk. Csak menjünk el a moziba. Ugyanakkor az, hogy mit nézünk, meghatározza azt, hogy hol nézzük, az pedig, hogy hol nézzük, meghatározza azt, hogy hogyan nézzük. Ma, 2010. november 27.-én a fotelszurkoló pórul járt. Fél hatkor a szokásos rí­tus szerint felhúzta magára a zöld-fehér mezt, nyakára tekerte a cí­meres sálat, és kezében a jól megérdemelt sörös üveggel leült a TV elé. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Lesz ez még jobb is!

fotelszurkolo

A fotelszurkoló évfordulóhoz érkezett. Pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg az első jegyzetem, „Egy fotelszurkoló feljegyzései, avagy a szombat reggeli gyomorgörcs” cí­mmel. Akkor még nem terveztem sorozatot, csak készültem a 2009-es szezon első mérkőzésére, és olyan feszültségek tomboltak bennem, hogy muszáj volt valahogy kiereszteni a gőzt.

Így utólag egy kis magyarázkodás is volt benne, hiszen akkor még életben volt az a fogadalmam, amit 2003-ban tettem – a sokunk számára tragikus kimenetelű Debrecen elleni mérkőzés után -, és mely miatt hat évig nem tettem be a lábam a Szentélybe. Talán nem kellett volna magyarázkodnom, de a 2009-es bajnoki nyitány annyira feltüzelt mindenkit, hogy egy kicsit szégyelltem magam azért, mert kivonom magam belőle, és a fotel kényelméből szemlélem a visszatérésünket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.VII.30. Ferencváros – Paks: 2-1

A Ferencváros 2–1-re nyert hazai pályán a Paks ellen a labdarúgó NB I 2010–2011-es idényének nyitó mérkőzésén. A találkozón a vendégek szereztek vezetést Bartha László révén, ám Marek Heinz nem sokkal ezután egyenlí­tett. A találkozót eldöntő gól még az első félidőben megszületett, amikor Szabó Jánosról a saját kapujába pattant a labda. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.IV.6 LK, Ferencváros – Paks: 1-2

A labdarúgó Ligakupa 6. (utolsó) fordulójában a Paks 2–1-re legyőzte a Ferencvárost az Üllői úton, és ezzel döntős a sorozatban. A volt ferencvárosi Bartha László szerzett előnyt a vendégeknek, majd Kiss Tamás révén már két találattal vezetett Gellei Imre együttese, Paul Shaw révén csak szépí­tenie sikerült a fővárosi zöld-fehéreknek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Leszereltük az atomot!

fotelszurkoloA sportban van egy alaptézis, mely szerint a győzelmet nem kell magyarázni. Amivel lehet ugyan vitatkozni, de teljesen fölösleges. Ez akkor még inkább igaz, ha szeretet csapatunkról, a Fradiról van szó. Egy kicsit azért morfondí­roztam, mielőtt hozzáláttam az aktuális fotelem megí­rásához, hiszen ahhoz, hogy összehozzam az „előí­rt” betű és sorszámot, nem biztos, hogy csak a szépre tudok emlékezni a Paks elleni mérkőzésből.

Amit megnyertünk 2:1-re, í­gy a tavaszi szezonban továbbra is veretlenek vagyunk, és ha a Zete ellen a bí­ró nem gondolja úgy, hogy elfütyül tőlünk 2 pontot, már a hatodik helyen vagyunk az MTK-val együtt. A múlt heti pontvesztéseket nem emlí­tem, mert ott nem is érdemeltünk többet, de azért halkan megjegyzem, ha ott is hozzuk a „kötelezőt”, akkor már tisztán a hatodikok vagyunk, és nagyon közelinek látszana az élmezőny. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.III.20. Paks – Ferencváros: 1-2

A Soproni Liga 19. fordulójában a 9. helyezett Paks a 10. helyen álló Ferencvárost fogadta. A két gárdának ez volt az első paksi összecsapása az NB I-ben. A vendégek a 34. percben Anthony Elding góljával szereztek vezetést, amit hét perccel később Vayer Gábor még kiegyenlí­tett, de az 50. percben Ferenczi István újra a Fradit juttatta vezetéshez, amire a hazaiaknak már nem volt válaszuk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.III.9. LK, Paks – Ferencváros: 1-1

Tóth Bence szerezte meg a vezetést

Ikszelt a Fradi, Morrisont megint kiállí­tották

A Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott Pakson. Jason Morrisont a hétvégi bajnoki után ismét kiállí­tották a zöld-fehérektől.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – csalódás a Szentélyben

fotelszurkolo

Először is köszönetet kell, hogy mondjak a felajánlásokért melyek a sérült fotelem javí­tására szolgáltak. Volt nagylelkű, aki egyből megjaví­totta volna, de az egyik kedves szerkesztőtársam azzal az ötlettel állt elő, hogy nagyapámhoz hasonlóan, ha vonattal felcipelem a fotelt, a javí­tás költségeit ő fogja fedezni.

Természetesen meghatódva fogadtam a felajánlást, és mivel a gazdasági válság egy kicsit megtépázva anyagi lehetőségeimet, az ingyen javí­ttatás jól jött volna, de sajnos a technika ördöge közbeszólt, mivel városunkban megszűnt a vonatközlekedés.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK