„Sí­pszó előtt”

Sí­pszó előtt: Ferencváros – DVTK

sipszo-elottSzombaton este a 110. bajnoki mérkőzésünk következik a DVTK ellen (50. bajnoki mérkőzésünk Miskolcon). A jelenlegi bajnoki mezőnyben a vidéki csapatok közül a Fehérvár után a DVTK ellen játszottuk a legtöbb mérkőzést.

A két csapat először (majd rögtön két nap múlva másodszor) az 1924/25 évi bajnoki szezon lezárásaként, az országos bajnoki döntőben játszott egymással az Üllői úton. Az első mérkőzés döntetlennel zárult, í­gy meg kellett ismételni a találkozót. Az újabb mérkőzésen 2:1-es ferencvárosi siker született. A történelmi, első összecsapáson az Amsel – Takács I., Hungler II. – Furmann, Sándor, Blum – Tóth, Lyka I., Kelemen, Nikolsburger, Kohut összetételű csapat lépett pályára, a gólokat Nikolsburger, Kelemen illetve Völker II. (2) szerezték. A megismételt mérkőzésen Tóth, Lyka I. és Kelemen helyett Müller, Földessy és Steczovits lépett pályára. Kohut gólja mellett egy öngól is született a zöld-fehérek győzelmével végződő mérkőzésen.

Az eddigi 109 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 70 győzelem, 18 döntetlen, 21 vereség, 228 lőtt és 109 kapott gól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sípszó előtt: Ferencváros – Kisvárda

A két csapat 18. bajnoki mérkőzése következik szombat délután a Groupama Arénában.

Annak ellenére, hogy a statisztika az eddig lejátszott 17 bajnokiból 13 Ferencvárosi győzelmet hozott és a Kisvárda csak a 2021/22-s bajnoki szezon nyitómérkőzésen tudott győzni, eddig csak három bajnokin született kétgólosnál nagyobb különbségű zöld-fehér győzelem. A szombati mérkőzésen a Fradi „duplán” is bajnok lehet. Ha a kora délutáni mérkőzésen Felcsúton a Paks vereséget szenved, akkor már bajnokként léphetünk pályára (a tavalyi szezonban a Kecskemét veresége kellett hozzá). Ha Böde Daniék nyerni tudnak, akkor nekünk is nyerni kell a kiesőjelölt várdai legények ellen ahhoz, hogy megünnepelhessük a 35. bajnoki címünket.

Az eddigi 17 mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 13 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség, 29 lőtt és 6 kapott gól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sípszó előtt: Ferencváros – Mezőkövesd Zsóry

sipszo-elottA válogatott „szünet” után vasárnap Mezőkövesden lépünk pályára a bajnokság 26. fordulójában.

Mivel a Mezőkövesd csupán 8 éve szerepel folyamatosan az első osztályban, így a negyedszáz bajnoki mérkőzésszám inkább egy rövid felsorolás (az is a közelmúltunkból), és nem egy nosztalgikus emlékezés. Végig nézve bajnoki ellenfeleink mérkőzés listáját, a mostani bajnoki szezonban a Kisvárdával és a Mezőkövesddel játszottuk a legkevesebb mérkőzést, mely valószínűleg egy ideig nem is fog növekedni, hiszen a két csapat jelenleg kieső helyen tanyázik.

Az eddig 25 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 15 győzelem, 6 döntetlen és 4 vereség, 43 lőtt és 21 kapott gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sí­pszó előtt: Vasas – Ferencváros

sipszo-elottA 173. bajnoki mérkőzésünk következik szombaton a Vasas ellen az Illovszky Rudolf Stadionban.

1916. szeptember 17-e óta í­ródik a zöld-fehérek és a piros-kékek közös bajnoki történelme. Az Üllői úton lejátszott mérkőzésen a Szamosy – Payer, Wiener – Wilheim, Kiss B., Móra – Hegyi, Strasser, Binder, Tóth, Borbás összetételben pályára lépő FTC ellen gólnélküli döntetlent ért el a Vasas. A két csapat 107 éves közös története számos nagy csatát, emlékezetes mérkőzést adott a labdarúgás szerelmeseinek. A Ferencváros bajnoki múltjában a negyedik legtöbb mérkőzést a Vasas ellen ví­vta meg. 2018 után találkozik újra egymással bajnoki mérkőzésen a Ferencváros és a Vasas.

Az eddigi 172 mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 86 győzelem, 42 döntetlen, 44 vereség, 330 lőtt és 227 kapott gól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sí­pszó előtt: Ferencváros – Budapest Honvéd

sipszo-elottA két csapat 219. bajnoki mérkőzése következik szombaton este a Groupama Arénában.

1914. december 5-én találkozott egymással először a két klub, az Auguszta serlegért vívott találkozót 7:0 arányban a zöld-fehérek nyerték. Az első hivatalos (hadi)bajnoki mérkőzésre 1916. október 8-án került sor az Üllői úton. „Változatos, nívós mérkőzésen” a Ferencváros 1:0-ra nyert, Hegyi Mátyás (58 mérkőzésen lépett pályára és 16 gólt szerzett) góljával. A második félidő 35. percében a „kispesti védelem 11-est vét, a megítélt büntető rúgást Binder a kapus kezébe lövi”. Az elkövetkező több mint száz évben a Honvéddal a harmadik legtöbb NB I-s mérkőzést játszottuk. A Kispestieket csak a Újpest elleni derbik és az MTK elleni örökrangadók „előzik” meg.

Az eddigi 218 mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 123 győzelem, 34 döntetlen, 61 vereség, 479 lőtt és 323 kapott gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sípszó előtt: Ferencváros – Gyirmót

Szombat délután a két csapat 2021/22-s szezonbeli harmadik mérkőzésére kerül sor Gyirmóton, a bajnokság utolsó fordulójában.

A két csapat közös múltja 2006-ban, két magyar kupa mérkőzéssel indult (kettős győzelemmel jutottunk tovább). Bajnoki mérkőzésen eddig 4 alkalommal találkoztunk a győri csapattal. A 2016/17-s bajnoki szezonban újoncként szerepelt a gyirmóti csapat, de negatív „rekorddal”, mindösszesen 5 győzelemmel esett ki az első osztályból. 4 bajnoki évad után jutottak vissza újra a legmagasabb bajnoki osztályba. A 2021/22-s bajnoki szezonzáron a Fradi már bajnokként (és MK győztesként), a Gyirmót már biztos kiesőként lép a pályára.

Az eddig lejátszott 5 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 4 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség, 9 lőtt és 3 kapott gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sípszó előtt: Tempó, Fradi! Forza, Juve!

Vannak mérkőzések melyeket soha nem feledhetünk el. Egy életre belénk ivódnak, elfoglalva a legkényelmesebb karosszéket a szívünkben és állandó dobbanással jelzik, ha az agyunk esetleg megpróbálná a feledés kosarába dobni. Vannak olyan mérkőzések, melyek sokkal többet jelentenek egy győzelemnél. Meghatározzák a jövőbeli tudatunkat, elhelyeznek minket a világ labdarúgásának színes palettáján. Az egyik ilyen – mely a magyar labdarúgás egyik legjelentősebb győzelme – 1965. június 23-hoz kötődik, benne a VVK döntővel, Fenyvesi Máté fejes góljával. Ez a nap nem rengette meg ugyan a Földet, de minden Ferencvárosi szívébe örökre beköltözött. Aranybetűs ünneppé vált. A döntőben a Juventust vertük, az „Öreg Hölgyet” (La Vecchia Signore), „Olaszország Menyasszonyát” (La Fidanzata d’Italia), a „Zebrákat” (Le Zebre), akikkel 55 év után újra megmérkőzünk európai kupasorozatban, ezúttal a Puskás Ferenc stadionban. Nem kupadöntő, „csak” csoportkörös mérkőzés, de a jelenünkben ez szinte olyan értéket képvisel, mint a torinói döntő. Forza, Juve! – harsogják szinte az egész világon. Európában a harmadik legsikeresebb klub és a világon a hatodik legtöbb trófeát szerezte meg. A címek között szerepel 2 BL cím (a BEK-et is beleszámítva) valamint 3 UEFA-kupa elsőség. A Juventus az egyetlen csapat, mely az összes UEFA által kiírt kupából begyűjtött legalább egyet. A Juventusnak magyar szereplői is voltak. Károly Jenő és Viola József a húszas években töltött be edzői szerepkört. A legnagyobb sikert magyarként, a Ferencváros történelmének egyik legnagyobb játékosa, Sárosi György doktor aratta (1948-ban szerződött Olaszországba és több mint húsz évig dolgozott ott), aki edzőként, 1952-ben szerzett bajnoki címet az „Öreg Hölgy” csapatával. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sípszó előtt: Ferencváros – Dinamo Kijev

A kelet-európai szocialista blokk összeomlásáig túl sokat nem tudtunk Ukrajnáról. Kárpátalja történelmi múltját, hányatottságát ismertük, bár azokat az 1989 előtt nem nagyon okították az iskolákba, hiszen azokban az évtizedekben Ukrajna csak „papíron” létezett, a függetlenségét 1991-ben vívta ki. Szovjetunió részeként fontos szerepet töltött be, hiszen közvetlen kapcsot jelentett a többi baráti és megszállt szocialista állammal (Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia). Az is csak a rendszerváltozások után tudatosult bennünk, hogy Kijev mellett, a Fekete- és az Azovi-tenger is „nyaldossa” az ország partjait. Az évek folyamán a hírekben többször hallhattunk az oroszokkal való konfliktusról, de a belső politikai viszályokról is. A valódi változást 2018 augusztusa hozta el, amikor is Szerhij Rebrovot nevezték a Fradi edzőjének. Azóta jobban figyelünk az országra, amit a BL csoportkörös sorsolás szeszélye meg is csavart, hiszen nem csak a Barcelona és a Juventus került az „utunkba”, hanem a Dinamo Kijev is. Ez meg eleve pikáns Szerhij Rebrov kijevi múltja miatt, a Fradi jelenlegi tréner játékosként és edzőként is bajnoki címet nyert a Kijevvel. 17 évesen akkor még a szovjet bajnokságban mutatkozott be, majd az Ukrajna függetlensége után, 1991 megalakuló és elinduló bajnokságban már a Dinamo színeiben lépett pályára. Az ukrán bajnokság a kezdetektől fogva két csapat „játéktere”, a Kijev és a Sahtar felváltva nyerik a bajnoki címeket. A Dinamo főleg a 90-s éveket uralta, a Doneck meg napjainkban végez a tabella élén. Az utolsó 10 évben csak kétszer kellett átadniuk az első helyet a rivális Kijevnek, amikor Rebrov ült a Dinamo kispadján. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sípszó előtt: Barcelona – Ferencváros

Ha Barcelona akkor Messi? Manapság minden bizonnyal sokunk számára elsőként a „törpe varázsló” ugrik be, pedig nem csak a klub, de a város is sokkal többet jelent az argentin labdazseninél. Mivel soha nem voltam a 10-s sztár rajongója, ráadásul vagyok már annyira idős (de még nem öreg), hogy számomra Barcelona említése elsősorban egy 1994-s kiránduláshoz kapcsolódjon, benne a világváros forgatagával, a Sagrada Família több mint száz éve épülő templomával amit akkor még csak kívülről lehetett megcsodálni. De örök élmény marad a gigantikus kikötő Kolumbusz szobrával, a világkiállítási park (a neve nem ugrik be), vagy Gaudi másik remekműve a Güell park, melynek épületei, sétányai, vízesései olyan szürreális élményt nyújtanak, mintha egy másik világban járnánk. És persze az olimpiai falu, mely számunkra 1992-ben a csodát jelentette a 11 aranyéremmel, olyan győzelmekkel melyek említése még a jelenben is mosolyt csal az arcunkra. Az akkori olimpiához nem csak az aranyérmek kötődnek, hanem egy dal is, amit a korszak két fantasztikus énekese, az operaénekes Montserrat Caballé és a rock koronázatlan királya Freddy Mercury adott elő. Azóta ha meghallom a város nevét, a fülemben cseng ahogy két előadó „földönkívüli” torkából kiszakad a „Barcelona!”, hirdetve a város az olimpia csodáit. Ha jól rémlik akkoriban egy körutazáson vettem részt, így Barcelonára egy nap maradt, azt is kutyafuttában teljesítettük, de a végén még maradt arra idő, hogy megálljunk a foci szurkolók álmánál, a Camp Nou stadion előtt. Mely valójában nem is a méretével (pedig gigászi építmény a közel 100 ezres befogadóképességével) és főleg nem „szépségével” ragad magával, hanem a történelmével, azokkal a mérkőzésekkel, játékosokkal, akik az 1957-s átadás óta a világ egyik leghíresebb stadionjává tették a Camp Nou-t. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sí­pszó előtt: Ferencváros – Kaposvár

A 27. bajnoki mérkőzésünk következik az újonc Rákóczi ellen Kaposváron, a Groupama arénában.

A magyar elsőosztályú labdarúgó bajnokság 119 éves története során a Ferencváros 103 csapattal mérte össze az erejét. Ez is mutatja, hogy az idők folyamán milyen sok klub fordult meg az első osztályban, melyek közül többen megszűntek, átalakultak, összeolvadtak, vagy jelenleg alacsonyabb osztályokban szerepelnek. Ezek közül számos olyan klub van, mely a közelmúltunkban szerepelt hosszabb ideig az élvonalban. Ilyen a Kaposvári Rákóczi, a 2019/20-s bajnoki évad egyik újonca, mely 5 év után került vissza a legmagasabb osztályba. A 2004/05-s bajnoki szezontól 10 évadon át szerepeltek folyamatosan az első osztályban. 2013/14-ben utolsók lettek és kiestek az NB II-be. Tavaly általános meglepetésre másodikok tudtak lenni a másodosztályban, í­gy újra van elsőosztályú csapata Somogy megyének (volt időszak amikor a Siófokkal együtt képviselték a régiót). Annak ellenére, hogy a Kaposvár 15 szezonban szerepelt az NB I-ben, a Fradival eddig „csak” 26 mérkőzést játszott, melynek oka a Ferencváros jogtalan száműzetése volt 2006-ban az NB II-be, ahonnan csak 2009-ben tudott visszajutni.

Az eddigi 26 mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 9 győzelem, 12 döntetlen, 5 vereség, 36 lőtt és 24 kapott gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK