Sí­pszó előtt: Ferencváros – Fehérvár FC

sipszo-elottA két csapat 114. bajnoki mérkőzése következik vasárnap délután a Groupama Arénában.

Ha megnézzük a Ferencváros vidéki csapatok elleni összesí­tett statisztikáját, számos érdekességre bukkanhatunk. Labdarúgásunk 124 éves története során több olyan csapattal találkoztunk, akikkel több mérkőzést játszottunk, mint a szerdai ellenfelünkkel, és akikkel a jelenben egyelőre nincs mód arra, hogy azok növekedjenek. Pécs, Győr, Szeged, Tatabánya, Salgótarján, Haladás, DVTK – mind olyanok csapatok, akikkel közel annyiszor találkoztunk, mint a Videotonnal. Ennek köszönhetően a jelenlegi NB1-s vidéki csapatok közül a fehérvári alakulattal játszottuk a legtöbb bajnoki mérkőzést.

Az eddigi 113 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 54 győzelem, 31 döntetlen, 28 vereség, 184 lőtt és 121 kapott gól.

A Videoton 1941-ben alakult Székesfehérvári Vadásztölténygyár SK néven. 1950-ben újjáalapí­tották a klubot, a Vadásztölténygyár megmaradt, de kor politikai hatásaként a Vasas nevet biggyesztették hozzá, mely egyértelműen a munkásosztály csapatára utalt. Több éves NB II-es szereplés után, 1967-ben felkerültek fel az élvonalba. Ebben az évben adták át a csapat pályáját a Sóstói Stadiont. A csapat Székesfehérvári VT Vasas néven jutott fel, de az első osztályban már, Videoton SC-ként szerepelt, egészen 1990-ig. Onnantól napjainkig szinte lehetetlen felsorolni azokat a neveket melyeken a székesfehérvári együttes szerepelt. Volt Videoton Waltham, majd Parmalat, utána Fehérvár ’96 PFC és 1997-től újra “visszakapta” a Videoton nevet. A csapat legjobb szereplései a múltban Kovács Ferenchez kötődtek. A legendás edzővel először másodikok lettek az 1975/76-os bajnokságban, majd az 1983/84-es bajnokságban elért harmadik helyükkel kiví­vták az UEFA indulás jogát. A sorozatban végül egészen a döntőig jutottak, ahol hazai pályán 3:0-ra kaptak ki a világklasszisokkal tűzdelt Real Madridtól, de a visszavágón óriási szenzációt okozva 1:0-ra nyerni tudtak. A csapat újabb fénykora 2010-től datálódik, azóta kétszer nyertek bajnoki cí­met, háromszor lettek másodikok. 2012/13-ban bejutottak az Európa-liga csoportkörébe, ezzel ők a harmadik magyar csapat, mely az újjászervezett európai kupasorozatokban csoportkörbe került. A névváltoztatás 2018-ban folytatódott, elhagyva a sikereket elérő Videoton nevet, annak „becézgető” változatát kiegészí­tették a fő támogatóval, í­gy lettek Mol Vidi, amit a törzsszurkolók annak ellenére nem tudtak még megbocsájtani/elfogadni, hogy a csapat bejutott az EL csoportkörébe. Ebben az év elkészült és fel is avatták a csapat új stadionját, a MOL Vidi Sóstó-t. 2019-ben tovább folytatódott a név-saga, a csapat új neve: MOL Fehérvár FC, mely 2023-ban újra változott, „távozott” a MOL, így maradt a Fehérvár FC, a stadion neve Sóstói Stadionra módosult.

További érdekességek a két csapat közös múltjából:

1967 júliusában találkozott először a Fradi az akkor még másodosztályú ellenfelével. A Székesfehérváron rendezett MNK meccset Albert és Varga góljaival (+ egy öngól is született) az FTC nyerte 3:1 arányban a Székesfehérvári VT Vasas néven szereplő fehérváriak ellen.

1968 tavaszán találkoztak a csapatok először az első osztályban. A Fradi Branikovits fejesgóljával 1:0-ra győzte le a Videotont 15 ezer néző előtt a Népstadionban. „Amióta edző vagyok a Ferencvárosban, ilyen gyengén még nem játszott a csapat.” – értékelte a mérkőzést Lakat doktor.

Albert a második gólt lövi

Szeptember 15-én került sor a bajnoki visszavágóra, amely már nagyobb ferencvárosi fölénnyel zárult. Gólnélküli első félidő után Novák büntetőből szerezte meg a vezetést, majd Albert és Rákosi is betalált, í­gy sima 3:0-s FTC győzelem született Varga Zoli “búcsúmeccsén” Székesfehérváron, benne az utolsó Varga-Albert góllal, mely les miatt nem került a történelemkönyvekbe, de felidézni nagyon is érdemes: „A 82. percben a labda a tizenhatosnál Varga elé került. A csatár egy pillanatig kivárt, a védelem farkasszemet nézett vele, s nem tudták, mi következik. Akkor is álltak, amikor Zoli egy sikkes mozdulattal átemelte a fejük felett a labdát. Egyetlen játékos mozdult: Albert. Ráfutott és mielőtt az lehullott volna, hat méterről, kapásból bevágta. Még az í­nyencek is csettintettek, mert ilyesmit nem mindennap lát az ember. Az esetnek egyetlen egy szépséghibája volt csak: Albert a védők vonalánál egy icipicit élőbbről indult…”.

A vendégek hat év elteltével távoztak egy bajnoki ponttal Budapestről (1-1 a Népstadionban 1974 áprilisában). Aztán 1974 szeptemberében már mindkét bajnoki pontot elvitték az első Üllői úton rendezett mérkőzés alkalmával (FTC – Videoton 2-3). Érdekesség, hogy ezután a vesztes mérkőzés után kezdte meg a Fradi a KEK menetelését.

KS_1985_II_01_0015-19760609Az 1975/76-os szezonban a két csapat küzdött a bajnoki cí­mért. 1976. június 9., Üllői út, 30 ezer néző (vagy több, a kezdés előtt már mindenkit beengedtek, a lépcsők is megteltek szurkolókkal). Egy döntetlen, mely 42 év után is “aranyos” emlékeket idéz. Egy gól, mely 42 év után is a szemünk előtt születik. Egy bajnoki szezon, mely sokunk számára az első szerelem élményét hozta el. Egy csapat, melyet ma már legendák öveznek. Egy edző, aki bátran nyúlt a fiatalokhoz, de aki vaskézzel tartotta féken a fiatalságukat. A Videoton sokáig vezetett Szalmásy góljával, majd Májert kiállí­totta a játékvezető, í­gy a hajrára emberelőnybe fordultak Nyilasiék. Pusztai 79. percben lőtt gólja egy pontot hozott a Fradinak, í­gy a záróforduló után bajnoki cí­mnek örülhetett Dalnoki Jenő csapata.

Az első tizenegy esztendő (1974-1985) Üllői úton rendezett mérkőzésein több vendéggyőzelem született, mint hazai, majd 1986-tól helyreállt a világ rendje. A következő 17 év meccsei már a Fradi fölényét hozták. A lejátszott 18 mérkőzésből tizennégyet a zöld-fehérek nyertek, 3 döntetlen és 1 vereség mellett.

TFU_19901106_FS_010 -0002-199010201990.10.20-án, az Üllői úton Fischer Pali négy góljával (melyből utólag csak mesterhármas lett) nyertünk 4-0-ra. „A második gólom volt a legszebb – az amelyik fejesből született. Tulajdonképpen „mesternégyest” értem el végül az újságí­rók jóvoltából csak mesterhármas lett belőle, egyet öngólnak minősí­tettek. Ma is bánt. Külföldön a tudósítók nem ilyen szőrösszí­vűek…”

1994.06.04-én 3-0-ra nyertünk, de ez a mérkőzés nem a győzelem miatt maradt meg az emlékezetünkbe. A ferencvárosi szurkolók nem nagyon akarták elfogadni, hogy a csapat vezetőedzője, Nyilasi Tibor a következő szezonban már nem kí­ván a kispadon helyet foglalni: „Nyilasi Tibi, maradj velünk!” – zúgott fel többször is a szurkolók segélykiáltása, de Nyí­l hajthatatlan maradt. Első edzői korszakának utolsó hazai mérkőzésén Wukovics, Christiansen és Szekeres góljaival nyertünk.

A XXI. század fölényes Fradi győzelmekkel nyitott: 2001.04.18.-án 5-0 (Gera (4.), Horváth P. (12., 62. – 11-esből), Lipcsei (37.), Dragóner (80.)); 2001.08.10.-én 4-0 (Hrutka (49.), Jancula (59.), Szűcs L. (64. – 11-esből), Gera (70.)); 2002.03.3.-án 4-1 (Szili (9.), Lipcsei (51. – 11-esből), Jovic (74.), Vén (78.) illetve Szalai (32.)).

2003-tól fordult a kocka, a Videoton érezhette magát otthon az Üllői úton, két döntetlen mellett négyszer is elvitték is pontokat. Ezek közül a legfájóbb vereséget a 2011.03.12.-i 0-5, a “Rémálom az Elm utcában”, mely történelmi vereség is egyben, hiszen A Videoton az elmúlt több mint100 év alatt az első vidéki csapat, amely ilyen alaposan „kitömte” a zöld-fehéreket otthonukban.

Tizenkét szűk esztendő után 2015-ben tarolt a Fradi: a Magyar Kupa döntőjében 4-0-ra, a Szuperkupa döntőjében 3-0-ra, az Üllői úton rendezett bajnokin 05.30-án 2-0-ra, a fehérvári NB I-es találkozón 08.08-án 3-1-re, majd 12.02.-án 1-0 nyert Thomas Doll csapata. Ötből öt, 13-1-s gólkülönbség.

NS-20150809-01-20150808

2016-ban négy alkalommal találkoztak egymással  a csapatok. Két magyar kupatalálkozóra került sor, a Groupama Arénában a Videoton nyert 1-0-ra, a visszavágón Fradi fordí­tott, nyert 2-1-re és továbbjutott (a sorozat végén a kupát is megnyerte). 2016 első találkozójára 2016.04.20-án került sor Felcsúton, ahol a hazaiak nyertek 1-0-ra, egy olyan mérkőzésen ahol a Fradi a helyzetek kihagyásában jeleskedett. 2016.09.21.-én is Felcsúton „randizott” egymással a két csapat, ahol Scsepovics tizenegyesgólja után eredményt hozott az FTC nyomása, Djuricin a 83. percben egyenlí­tett (a sokadik helyzetét értékesí­tette a Fradi légiósa).

2017-ben folytatódott a négyes sorozat: 2017.02.25-én a Groupama Arénában, ahol nem bí­rtak egymással a csapatok (az eredmény a Honvédnak kedvezett), majd jött a 2017.05.20-i felcsúti találkozó, ahol ugyan vezetett a Ferencváros , de a Videoton néggyel válaszolt, elérve a bajnokikon szerzett 100. gólját a fővárosi zöld-fehérek ellen. A következő bajnokira 2017.08.27-én szintén Felcsúton került sor, amit a hazaiak nyertek 3-1-re, egy olyan viharos mérkőzésen ahol kétszer is félbeszakadt a találkozó, amely a szünetekkel együtt közel három óráig tartott. Az év utolsó mérkőzésére 2017.12.02-én, a Groupama Arénában került sor, ahol a Fradi visszavágott az őszi vereségért. Remek hangulat, kemény belépők, szép gólok – és megérdemelt zöld-fehér siker az NB I szuperrangadóján, mely után a Fradi pontszámban utolérte a Videotont a bajnoki tabellán. Az egész bajnoki idény legemlékezetesebb gólja is ezen a mérkőzésen született, amikor is Joseph Paintsil csodálatos cselsorozattal szédí­tette meg Fiola Attilát és szerezte meg a Fradi második gólját.

A névváltoztatás miatt az utolsó Videoton elleni találkozónkra, 2018.05.05-én került sor Felcsúton, ahol egyik csapat sem tudott betalálni, í­gy megmaradt a Fradi egypontos előnye – mely a bajnokság végén sajnos kevésnek bizonyult. Felcsúton főleg az első félidőben sokkal jobb volt a Fradi, el is dönthette volna a három pont sorsát, de a helyzetek sorra kimaradtak.

A 2018/19-s bajnoki idény első mérkőzésére, 2018.09.02-án került sor a Groupama Arénában már Szerhij Rebrov ült a Fradi kispadján. Hiába vezetett két góllal a Ferencváros a labdarúgó NB I 7. fordulójában a Vidi ellen, végül döntetlennel kellett megelégednie az Üllői úton, ahol három látványos bombagól is esett.

2018.12.16-án a MOL arénában a hazai csapat megszerezte a három bajnoki pontot. A rangadó azonban nem a lüktető iramról, hanem a hazai csapat kí­méletlen játékáról is szólt (Varga Roland kórházba is került), mely a mai napig nem csak a játékosokban, de a zöld-fehér szurkolókban is mély nyomokat hagyott. Egy hónap múlva, 2019.04.20-án a Fradi a pályán vett revansot, nem csontzenével, hanem sziporkázó, gólratörő, remek játékával.  Nguen (7.), Haratin (58.), Lanzafame (68., 90+2.) illetve Nego (22.) góljaival a Fradi kiütéses győzelmet aratott, mely gyakorlatilag (és tényszerűen is) a harmadik csillagot jelentette.

2019-ben a Magyar Kupa sorozatban is egymásnak feszült a két csapat, melyből a Vidi került ki győztesen, mindkét alkalommal legyőzte a Ferencvárost.

2019.10.27-én a Fehérvár otthonában a Ferencváros nyerte az ősz egyik legnagyobb magyarországi rangadóját 2–1-re, a mérkőzés két hőse a zseniálisan védő Dibusz Dénes és a duplázó Sigér Dávid volt. 2020.02.15-én is zöld-fehére siker született a Groupama Arénában. A címvédő Ferencváros nagyon fontos győzelmet aratott odahaza a Mol Fehérvár FC ellen a labdarúgó NB I 21. fordulójának záró mérkőzésén, a találkozó egyetlen gólját Olekszandr Zubkov szerezte, ezzel másodszor is legyőzte a fehérvári alakulatot.

A 2019/2020-s bajnokság harmadik összecsapását a Fehérvár nyerte 2020.06.23-án, egy tét nélküli mérkőzésen, hiszen a 32. fordulóban a Fradi már bajnokként lépett pályára.

A 2020/21-s bajnoki szezon első mérkőzésére Fehérváron került sor, 2020.10.31-én, a Fradi BL menetelésének közepette. A biztonsági játékot játszó zöld-fehérek szerezték meg a vezetést Somaliával góljával, amit Nikolics büntetőből egyenlített ki. 2021.02.07-én a Groupama Arénában a Ferencváros nyerte meg a forduló rangadóját a Mol Fehérvár ellen, a címvédő odahaza magabiztos és jó játékkal 2–0-ra győzött. A fehérváriak rengeteg hibával és egy piros lappal segítették a zöld-fehéreket, akik a győzelemmel 16 pontra növelték az előnyüket a tabellán. 2021.04.25-én a bajnokság 31. fordulójában már bajnokként érkezett a Ferencváros Fehérvárra. A Fradi úgy nyert magabiztosan 2-1-re (Nikolics a 82. percben szépített), hogy Rebrov mester számos játékosát már pihentette. Fradi a zsinórban szerzett három bajnoki címe alkalmából mindhárom évben a harmadik mérkőzését már bajnokként játszotta a Fehérvár ellen.

A 2021/22-s bajnoki szezonban először 2021.09.22-én találkozott egymással a két csapat Fehérváron. A Ferencváros nyerte a nyárról elhalasztott rangadót a Fehérvár ellen, a címvédő ráadásul idegenben szerezte meg a három pontot Ryan Mmaee fejesével. A szezon második mérkőzésén, 2021.11.21-én a Groupama Arénában még könnyedebb dolga volt a zöld-fehéreknek. Tükörsima győzelembe még egy kihagyott büntető is belefért. Ez volt a Fradi félszázadik bajnoki győzelme a Fehérvár (Videoton) ellen. A győzelmi sorozat a szezon harmadik mérkőzésén is folytatódott. 2022.03.13-án Székesfehérváron nyert a Fradi 2-0-ra Ryan Mamee duplájával.

2

A 2022/23-a szezon első összecsapásán 2022.08.14-én tovább folytatódott a Fradi-show, ezúttal a Groupama Arénában „nulláztuk” le a fehérvári alakulatot. A nemzetközi szereplésünk miatt „felforgatott” csapattal is 4-0-ra győztünk, folytatva a győzelmi sorozatot. 2022.11.06-án a Fehérváron az utolsó percekben egyenlített a hazai csapat, ezzel egy pontot elcsippentett az egész mérkőzésen sokkal jobban játszó Fraditól. 2023.04.02-án a Groupama Arénában sikerült a vendégeknek a pontszerzés. A vendégek vezettek, majd egyenlítettek – Lisztes Krisztián, a 17 éves hazai középpályás csereként beállva két gólt szerzett.

A 2023/24-s bajnoki szezon első mérkőzése, 2023.08.06-án a Sóstói Stadionban a fölényes zöld-fehér győzelmet hozott. Annak ellenére, hogy a hazai csapat 0-2-ről fordítani tudott, de a Fradi könnyed játékkal végül is megnyerte a mérkőzést. A Fradi kispadján ideiglenes jelleggel Máté Csaba ült. 2023.11.12-én nem sikerült Dejan Stankovic első mérkőzése a Fehérvár ellen. A végig nagy fölényben játszó zöld-fehérek ellen nyertek kissé szerencsés körülmények között a vendégek. A székesfehérvári „visszavágón” már javított Stankovic, hiszen Varga Barnabás duplájával könnyedén nyert 2-0-ra.

Az utolsó 10 mérkőzésen döntő a Fradi fölénye: 7 győzelem, 2 döntetlen, és csupán 1 Fehérvár győzelem született.

A Ferencváros szí­neiben Dibusz Dénes (26) lépett a legtöbbször pályára a Videoton ellen, a legtöbb gólt Lipcsei Péter (11) szerezte, a legtöbbször Dalnoki Jenő ült legtöbbször (15) a kispadon. Az összes tétmérkőzést figyelembe véve: 130 mérkőzésen 61 Fradi győzelem, 33 döntetlen, 36 Videoton siker, a gólkülönbség: 220-149 a Fradi javára. Bajnoki mérkőzésen Fehérvárott 54, az Üllői úton 46 alkalommal mérkőzött meg a két csapat. 8 mérkőzést a Puskás Stadionban (Népstadion), 5 találkozott Felcsúton rendeztek.

További érdekes adat, statisztikai kimutatás „A Ferencváros, Videoton elleni mérkőzései bejegyzésünknél olvasható. Mivel a két csapat eddig száznál több alkalommal találkozott tétmérkőzésen egymással, í­gy elég sokat kell „görgetni” a lapon, hogy feltároljon a közös történet összefoglaló „jelentése”.

Jó böngészést, Tempó Fradi!

10 hozzászólás a(z) Sí­pszó előtt: Ferencváros – Fehérvár FC bejegyzéshez

  • Szegény Kovács Ferenc! Foroghat a sí­rjában. Maga volt a megtestesült sportszerűség. Emlékszem, amikor ’74 szeptemberében a durváskodni kezdő Nagy II-t saját maga vezette le a pályáról, nehogy baj legyen. Telt ház volt ésvalamennyien megtapsoltuk…
    Most meg? Remélem, hogy komoly sérülés nélkül megússzuk… Mert játékban nem jobbak nálunk, de…

  • Őszintén szólva én most Lazovics szí­njátékaitól és Huszti (í­mmár szokott) durvaságaitól félek…

  • Nem szabad túl nagy terhet rakni a fiúk vállára. persze természetesen én is azt szeretném, ha behúznánk a szombati meccset és a 30.ikat.
    De a F R A D I mindentől FÜGGETLENÜL az EGYETLEN EURÓPAI MÁRKA a magyar sportban.

  • De jò, hogy a hozzí szòlí sok még a mùlt évi bajnoksí got illetik.

    Ha megnyerejük ezt a meccset, akkor mí r bajnokok vagyunk.

    „30”.

  • Most tartunk ott, hogy nem csak annak kellene önszántából felállnia a helyéről, akit már bő éve el kellett volna küldeni, hanem azoknak is, akik azóta is pozí­ciójában tartják.
    Jó, hát ebből nyilván semmi nem valósul meg, minden marad a régiben, egy se í­ze-se bűze kompánia egy se í­ze-se bűze labdakergető bohóckodás közepén, amit a hosszas dilettantizmus árán elért nagy büdös nullaként is aposztrofálhatunk.

  • És nem nyertünk … alig 3 hónap, és mekkorát változott az élet … februárban még bajnoki cí­mről álmodoztunk/ábrándoztunk, most a bronz + MK lett vágyaink netovábbja …
    Életemben először örülnék annak, ha a Honvéd már hétvégén bajnok lenne (egyáltalán, hogy bajnok legyen), mert ez a mi tuti győzelmünket jelentené! A legjobb egy Fradi-győzelem és egy Honvéd X lenne, akkor maradna izgulni való az I. és a III. helyért is.

  • Ha most nem nyerünk…..
    Koncentrálhatunk a kupára. Doll mehet a levesbe.

  • Hát, a ’68-as meccseket csak rádióban hallgattam … hol máshol? A’72-es fehérvári vereség hí­re egy osztálykiránduláson ért, a kis zsebpénzemből szülői tilalom ellenére vásárolt Népsortból („nehogy hülyeségekre költsd a pénzt!” :smile:), teljesen levert, még a tapolcai tavasbarlangnak sem tudtam örülni … a ’76-os „bajnoki döntő” pedig örök élmény marad arra az időre, ami még hátravan … amikor Pusztai Laci berúgta … nem, azt nem lehet elmondani, hogy mi volt ott … azután ’78 őszén (0-3?) és ’81 vagy ’82 tavaszán (2-5?) is azt hittem, hogy férfi létemre egy pillanat alatt hármasikreket szülök … Tudom, nálatok utána lehet nézni, de már elkezdtem í­rni, lusta vagyok hozzá … különben sem a precizitás számí­t, hanem az emlék … a 2-5 talán mégis ’80-ban lehetett, februárban vagy márciusban, egészen az idény elején … akkor már leszereltem és ott voltam … gyak. telt ház, erre kaptunk egy olyat, mint ide Lacháza …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK