„Sípszó előtt”
Sípszó előtt: Ferencváros – Nyíregyháza Spartacus
Vasárnap délután a 24. bajnoki mérkőzésünk következik a Nyíregyháza Spartacus FC ellen a Sóstói úti Városi Stadionban.
Labdarúgásunk több mint száz éves története során többször előfordult már, hogy több éves „pauza” után jut vissza egy klub az első osztályba úgy, hogy előtte több éven át volt közös története a Ferencvárossal. Legutóbb a Nyíregyháza Spartacus jutott erre a „sorsra”, amikor is megnyerte a 2023/24-s másodosztályú bajnokságot és 10 év után ismét feljutott az első osztályba. Arról természetesen nincs szó, hogy a két csapat találkozása az első osztályban fajsúlyos lenne, hiszen az eddig lejátszott 23 bajnoki mérkőzéssel (összesen 32 tétmérkőzéssel) nem tartozik az „örökzöld” találkozások sorába.
Az eddig lejátszott 23 mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 16 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség, 41 lőtt és 17 kapott gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Sípszó előtt: Ferencváros – Zalaegerszeg
Vasárnap a 84. bajnoki meccsünk következik a Groupama Arénában.
A jelenleg vidéki székhelyű NB1-s csapatok öröklistáján a ZTE, a nagyon előkelő negyedik helyen tanyázik azon csapatok között akik ellen a legtöbb alkalommal léptünk pályára. Előttük a Diósgyőr, a Videoton és a DVSC szerepel, természetesen vannak olyan csapatok akik mérkőzésszámban megelőzik a Zalaegerszeget, de jelenleg nem tagjai a legmagasabb élvonalnak (Győr, Haladás, Pécs, Szegedi EAC, Tatabánya, Salgótarján). Az előbb említett csapatok azok akikkel legalább 50 mérkőzésünk van és ha visszatekintünk a közös történelemre, számos emlékezetes nagy csatákat vívtunk egymás ellen. Ez alól a ZTE sem kivétel, a két csapat idén 52 éves közös története olyan mérkőzéseket is hozott, melyeket egyik csapat szurkolói sem felednek el soha. Lehet, hogy ennek is köszönhető, hogy a két klub és a két szurkolótábor is jó kapcsolatokat ápol egymással.
Az eddigi 83 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 46 győzelem, 21 döntetlen, 16 vereség, 187 lőtt és 97 kapott gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Sípszó előtt: Ferencváros – Debrecen
Csütörtökön a 107. Fradi-Loki bajnoki következik a Nagyerdei Stadionban, mely a 2024/25-s bajnoki szezon 1. fordulójában elmaradt mérkőzés „pótlása”.
Annak ellenére, hogy a közelmúltunk számtalan emlékezetes Ferencváros-Debrecen mérkőzést tud elővarázsolni a cilinderből (volt köztük „bajnoki döntő” is – nem is egy), a Fradi ellenfeleként a DVSC 2022.10.09-i mérkőzésen kerül be a századosok klubjába. A Ferencváros története során eddig 10 csapattal játszott „háromjegyű” bajnoki találkozót. A Loki elleni mérkőzések a rendszerváltástól számítanak igazi rangadóknak, sőt az elmúlt 20 évben épp a hajdúságiakkal vívtuk a legfontosabb bajnoki mérkőzéseket. Ezekben az években az MTK jelenti az örökrangadót, az Újpest a derbit, a Debrecen meg bajnoki döntőket.
Az eddigi 106 mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 50 győzelem, 27 döntetlen, 29 vereség, 178 lőtt és 118 kapott gól.
Sípszó előtt: Ferencváros – Újpest | A derbik 119 éves története
A magyar labdarúgás legtöbb bajnoki összecsapását hozta a Ferencváros és az Újpest 119 éves rivalizálása. A két csapat 243. bajnoki mérkőzése következik szombat este a Groupama Arénában.
A derbi. Arról pontos információnk nincs, hogy mikortól alakult ki ez a Fradi-Újpest “őrület”, de tény, hogy már a harmincas években is derbiről írtak az újságok (az MTK-Hungária elleni mérkőzéseket is derbinek „becézték”), mely mindig is többet jelentett egy labdarúgó mérkőzésnél. Sokan megpróbálták már megfejteni a titkot, de nem sikerült. Ezért mi sem kísérletezünk vele. Ha véletlenül rá is találnánk a megoldásra, azzal megölnénk a bizsergést, a feszült izgalmat is, amit mindkét csapat szurkolótábora érez, ha zöld-fehér és lila-fehér mezben kifutnak a csapatok a pályára. Ez egy külön világ, a derbik világa, melynek hangulata, körítése egyedülálló a magyar labdarúgás történetében. Mielőtt az izgalmak a tetőfokára hágnak, ismerjünk meg a két csapat közös múltjával.
Az eddigi 242 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 119 győzelem, 62 döntetlen, 61 vereség, 462 lőtt és 319 kapott gól.
Sípszó előtt: Ferencváros – Kecskeméti TE
Vasárnap a 20. bajnoki mérkőzésünk következik a KTE ellen a Széktói Stadionban.
A két csapat közös bajnoki története 2006-ban, igaz nem az első osztályban, hanem az NB2-ben. Ráadásul a vidéki együttes egy évvel hamarabb (2008) vívta ki a feljutást, a szezonban a Fradi csak a 3. helyen végzett. A 2008/09-ben a zöld-fehérek is visszajutottak az NB1-be, a közös első osztályú múlt a 2014/15-s bajnoki szezonig tartott, amikor is a Kecskemét kiesett. A Bács-Kiskun megyei város 7 évet várt az újabb első osztályú szereplésre. Az újbóli találkozás a „hírös” városnak sikerült jobban, hiszen a 2022/23-s bajnoki szezonban újoncként, kétszer is letudták győzni a Fradit. Azóta sem tartozik a zöld-fehéreknek a kedvenc ellenfelei közé a kecskeméti alakulat.
Az eddigi 19 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 10 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, 27 lőtt és 20 kapott gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Sípszó előtt: Ferencváros – Fehérvár FC
A két csapat 114. bajnoki mérkőzése következik vasárnap délután a Groupama Arénában.
Ha megnézzük a Ferencváros vidéki csapatok elleni összesített statisztikáját, számos érdekességre bukkanhatunk. Labdarúgásunk 124 éves története során több olyan csapattal találkoztunk, akikkel több mérkőzést játszottunk, mint a szerdai ellenfelünkkel, és akikkel a jelenben egyelőre nincs mód arra, hogy azok növekedjenek. Pécs, Győr, Szeged, Tatabánya, Salgótarján, Haladás, DVTK – mind olyanok csapatok, akikkel közel annyiszor találkoztunk, mint a Videotonnal. Ennek köszönhetően a jelenlegi NB1-s vidéki csapatok közül a fehérvári alakulattal játszottuk a legtöbb bajnoki mérkőzést.
Az eddigi 113 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 54 győzelem, 31 döntetlen, 28 vereség, 184 lőtt és 121 kapott gól.
Sípszó előtt: Ferencváros – Paks
Vasárnap délután a 40. bajnoki mérkőzésünk következik Pakson a Fehérvári úti Stadionban.
Ez lesz a két csapat 50. tétmérkőzése, a bajnoki találkozók mellett 6 Magyar Kupa (benne a 2022.05.11-i és a 2024.05.15-i döntők) és 4 Ligakupa találkozó színesíti a nem nagy múltra visszatekintő statisztikát. Az első négy összecsapásra a Magyar Kupa keretében került sor. 1971. július 25-én a Vörös – Martos, Horváth Á., Vépi – Bálint, Rákosi – Szőke, Branikovits, Albert, Mucha, Füsi (csereként: Németh M., Bartosik) összeállításban pályára lépő ferencvárosi csapat Branikovits 3, valamint Horváth Á., Rákosi, Füsi és Szőke góljaival 7-2-re győzte le a harmadosztályba feljutott tolnai csapatot.
Az eddigi 39 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 22 győzelem, 10 döntetlen, 7 vereség, 90 lőtt és 46 kapott gól.
Sípszó előtt: Ferencváros – Puskás Akadémia
Vasárnap délután a 29. bajnoki mérkőzésünk következik a PAFC ellen a Groupama Arénában.
Az NB1 történetében az elmúlt ötven évben elvétve fordult elő olyan csapat mellyel húsznál kevesebbszer mérkőztünk. Volt néhány „átutazó” csapat, aki a feljutás után egyből ki is esett, voltak akik nevet és székhelyet váltottak vagy egy furcsára sikerült fúziók mentén töltöttek el rövidke időt az első osztályban, de ezek nevére már alig-alig emlékszik bárki. Szerkesztőségünk adatbázisában megtalálható a „Ferencváros mérlege az NB I-ben”, akivel labdarúgásunk története alatt bajnokit játszottunk. A felcsúti alakulatnak a 2021-ben sikerült átlépnie a „bűvös” határt úgy, hogy állandósította a helyét az első osztály élmezőnyében, sőt a kezdeti évek után a zöld-fehér „mumusává” és első számú „üldözőjévé” is váltak.
Az eddigi 28 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 10 győzelem, 12 döntetlen, 6 vereség, 42 lőtt és 32 kapott gól.
Sípszó előtt: Ferencváros – MTK, az örökrangadó
Péntek esti örökrangadó a Hidegkuti Stadionban, mely a 225. bajnoki mérkőzésünk az MTK ellen.
Labdarúgásunk hőskorában a foci nyelve az angol volt, számtalan kifejezés, jelző java része a mai napig ismert, de vannak olyanok is, melyeket az évtizedek folyamán „magyarosítva” lettek. Az ofszájd, kornert taccs, half, dribli, derby helyett manapság már les, szöglet, bedobás, középpályás, csel és rangadó szavakat használjuk, de vannak olyanok, melyeknek megmaradt az angol eredete, ilyen a passzolás és a centerezés. Ezek közül van olyan, mely idővel önálló útra lépett és kizárólag két csapat összecsapását jellemzi. Ha Fradi-Dózsa, akkor derby, ha Fradi-MTK, akkor örökrangadó. Az előbbi megtartotta az angol kötődést, az utóbbival meg egy olyan jelzőt alkottak az ősök, mely a kezdetektől fontos része a magyar labdarúgás történelmének (eddig 275 tétmérkőzésen lépett pályára egymás ellen a két csapat). A második világháborúig az örökrangadó nem csak egy mérkőzés volt, hanem „a” mérkőzés, mely nem csak a labdarúgást szerető szurkolókat „hevítette”, hanem a társadalmi, kulturális és a politikai életre is hatást gyakorolt.
Az eddig lejátszott 224 mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 93 győzelem, 52 döntetlen, 79 vereség, 364 lőtt és 338 kapott gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Sípszó előtt: Nyíregyháza Spartacus
A két csapat 23. bajnoki mérkőzése következik vasárnap a Groupama Arénában.
Labdarúgásunk története során több mint száz csapat ellen léptünk pályára bajnoki mérkőzéseken. Az idők folyamán számos klub már megszűnt, és többen vannak olyanok, akik az évtizedek során egyesültek más csapatokkal, vagy névváltoztatások sorával (mely szinte mindig egyet jelentett egy új klub megalakulásával) próbáltak a felszínen maradni. Ezek jellemzően vidéki városok csapatai (bár fővárosi klubokkal is lehetne példálózni), közülük több nagyobb város próbálta túlélni a történelem és az anyagi gondokat. Ebbe a körbe tartozik a Nyíregyháza is, a klubnak a különféle városi fúziók miatt 12 névvel is szerepelt, volt aranykora, bár bajnoki érmeket nem szerzett, volt mikor anyagi gondok miatt a harmadosztályba száműzték a klubot. A nyírségi székhelyen mindig szerették annyira a focit, hogy minden nehézség után talpra álltak, és 2024/25-s szezonban, 10 év után újra az első osztályban szerepelnek.
Az eddig 22 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 15 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség, 39 lőtt és 16 kapott gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....