lalolib
Múltidéző: 1968. január 9.
Egy kicsit mindig irigykedtem azokra, akik az emlékeik raktárából akkor húzzák elő a legkedvesebb pillanatokat amikor csak szükségük van elkalandozni a múlt kacskaringós ösvényein. Bár ha jól belegondolunk, a Ferencváros több mint száz éves történelme során annyi sikert jegyeztek fel és örökítettek meg, hogy ezeket még kronológia sorrendbe is komoly munka rendszerezni. Ezért is kedvelem honlapunk naptár funkcióját és néha ezért is vagyok „dühös” magamra, ha egy-egy dátumhoz tartozó dicsőséges győzelem és siker nem ugrik be automatikusan. Valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel a”képességemmel”, hiszen tegyük a kezünkre a szívünkre: a fenti dátumról első ránézésre kinek ugrott be egy angliai mérkőzés, egy varázslatos győzelem mely örökre beírta magát a dicsőséges múltunk aranykönyvébe? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Eladva! – Magyar kézen a Fradi
Amit Kevin McCabe Fradi-tulajdonosi mivolta első napjától hirdetett – nevezetesen, hogy a klubot egy napon visszajuttatja magyar kezekbe – a jövő héten megvalósul. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt, vagyis az állam veszi meg a területet stadionostul, az FTC pedig megvásárolja a Zrt. többségi részvényeit, de hogy az angol üzletember anno így tervezte-e a hátraarcot, arról az Üllői úti székházban faggattuk személyesen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Advent negyedik vasárnapja
A negyedik angyal ezen a napon érkezik a Földre. Neki már nincs sok dolga, hiszen az előző három angyal már elvégezte a feladatát. Ő csak körbejárja a Földet, megnézi, minden rendben van-e. Lantot tart a kezében. Zenél és énekel. A szeretet dalát énekli, azé a szeretetét mely már a áthatotta a szívünket. Már készen állunk arra, hogy befogadjuk a ünnep minden örömét. Még egy hét a szent este, minden nappal közelebb kerülünk a születéshez, minden nap egy ajándék az angyalok társaságában, a gyertyák melegséget árasztó fényében. Ezen a héten a zöld-fehér adventi naptárunk is a végéhez közeledik. Vagyis az elejéhez, a születéshez, a Ferencvárosi Torna Club megalakulásához. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Advent harmadik vasárnapja
Ezen a napon érkezik meg a harmadik angyal, és neki világít a harmadik gyertyafény. Kezében egy csodálatos fénysugár ragyog. Azoknak hozza akiknek tiszta szeretet lakozik a szívükben. Át is ad nekik egy darabkát a fény erejéből, hogy mindenki láthassa őket. Nem tesz kivételt, mindenki kap a fényből. És ha sokan kapnak és sok fény világítja be a hétköznapokat, akkor talán azokat is megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése, akik nem kaptak az angyali fényekből.
Feljegyzések a fotelból – Győzelem 11+1 ellen
Nem tagadom, nem szeretem a vasárnap esti meccseket. A hazaiakat azért nem, mert vidékiként nem kellemes dolog éjfél körül hazaérni, főleg olyan mérkőzések után amikor nem sikerül begyűjteni a három pontot. Vidéki meccsre már nem megyek, ahhoz egy kicsit öreg vagyok már, ráadásul ezeknél az a nagyobb gond, hogy a szombati fordulók után már félve nyitom ki az oldalunk tabelláját, hiszen mostanság az ellenfelek nem teszik meg azt a szívességet, hogy a kedvünkre alakítsák az eredményeket. Tegnap is így jártam, amikor meghallottam a forduló eredményeit már tudtam, ha most ránézek a tabellára, biztosan nem leszek feldobva. Bár az ősi ellenfél kikapott – ami néhány percig kellemes, bizsergető érzést okozott -, de ahogy szembesültem a tabellán elfoglalt helyünkkel, egyből rossz kedvem támadt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Keserédes vasárnap
Vasárnap reggel úgy ébredtem, hogy ez a nap sokkal több lesz számunkra, mint amennyit általában egy mérkőzés szokott jelenteni. Bár igazán soha nem tudtam kivonni magam az aznapi mérkőzés feszült várakozásából és izgalmából, de az idő múlásával sajnos ez is megkopott egy kicsit. Talán a jelen miatt, talán a hétköznapok keserűsége miatt, talán az miatt, hogy lassan elfelejtjük, hogy mit is jelentenek azok a napok amikor készültünk egy Fradi meccsre. Amikor már reggel ott toporogtunk az újságosbódé előtt, amikor az ebédet már állva kapkodtuk be és egy óra körül már a Szentély környékét szívtuk magunkba a zöld-fehér varázslatot. A tegnapi reggel valamit visszaadott abból a varázslatból. Nem a meccs miatt, hanem egy olyan esemény miatt melyre egész életemben büszke leszek. Részese lehettem egy legendás Ferencvárosi labdarúgó, Toldi Géza síremlékének felújításának. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
30 vagy 60?
Az elmúlt napok az emlékezés jegyében teltek. A váratlanul ránk szakadt tragédia árnyékában egyre fontosabbak lettek azok a pillanatok, mérkőzések, gólok és sikerek melyek Albert Flóriánhoz és pályafutása legjobb időszakához a hatvanas évekhez kötődtek. Nem kellett kötelezően megszépíteni a múltat, azok az évek tárt tarokkal várták az emlékezőket, hiszen sokaknak nemcsak a megsárgult újságok jelentették a múlt felidézését, hanem saját átélt emlékeikkel is tudták a szomorúságot háttérbe szorítani. Az elmúlt napokban azt vettem észre, hogy a Császárra való emlékezések közepette a baráti társaságokban többször felvetődött egy kérdés, ami inkább már állításként hangzott el, miszerint minden idők legjobb Ferencvárosát a hatvanas évek sikereiben kell keresnünk. De tényleg így van? Egyáltalán lehetséges a több mint száz éves dicső múltunkból ilyen megállapítást tenni és vajon milyen alapon hasonlítunk össze bajnoki címeket, kupagyőzelmeket és játékosokat? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Gyertyafényes emlékezés
Nehéz bármit is leírni. Lelkem mélyén még mindig a Szentély lelátóján állok, kezemben az emlékezés gyertyájával, szemem az eredményjelző táblára meredve: Albert Flórián (1941-2011). Néma csend telepszik a stadionra, nincs egy zizzenés, a felüljárón az autók is mintha motorhang nélkül suhannának el. 2011. november 6-án, este hat órakor megállt az idő. Kihunytak a reflektorok, a lelátón több mint tízezer gyertyafény lehozta az égboltot. Csillagokként ölelték magukhoz a fájdalmat, megpróbálták letörölni a könnyeket. Végérvényesen eljöttek a Ferencvárosi labdarúgás legfényesebb csillagágért, lágyan felemelték és magukhoz szorították. Szólni kellett volna, kiáltani teli torokból, hogy még ne vigyétek magatokkal, hagyjátok meg a családjának, a Ferencvárosnak, a magyar labdarúgásnak. Senki sem szólt. Csak a gyertyák világítottak és szívek szakadtak meg. Mindannyian tudtuk, ha lejönnek értünk a csillagok, már nem szabad harcolni ellene. Csak sírni szabad és emlékezni.
Köszönöm Flóri bá! – riport Nyilasi Tiborral
„…amikor az édesapám kivitt a Népstadionba, jóformán csak azt figyeltem, mit művel a pályán a Császár…” – Nyilasi Tibort kérdezni sem kell, csupán kérni, hogy beszéljen Albert Flóriánról. A korábbi ferencvárosi klasszisból ömlik a szó, az egyik percben megmosolyogtatja az embert, hogy aztán a következőben már könnyeket csaljon a szemébe. Az ezüstcipős megemlékezése az aranylabdásról. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bajnoki címek muzeális lapszemléje: 1968
Egy kicsit mindig irigykedtem azokra, akik az emlékeik raktárából akkor húzzák elő a legkedvesebb pillanatokat amikor csak szükségük van elkalandozni a múlt kacskaringós ösvényein. Amikor elkezdtük a Ferencvárosi labdarúgás 28 bajnoki címének a feldolgozását, már akkor tudtam, hogy egyszer szembesülnöm kell azzal a megmásíthatatlan ténnyel, hogy bármennyire is szeretném előbányászni azokat az emlékeket melyek 1968-hoz kötnek, ez nem nagyon fog sikerül. Pedig egy olyan évben voltam először a Népstadionban egy Fradi meccsen, amikor bajnoki címet szereztünk. Tíz évesen úgy, hogy a szülői házban esténként apám szinte csak a Fradiról mesélt, illene a „bemutatkozó” mérkőzésem minden pillanatára emlékezni. De ez nem megy, így megmaradnak azok a kordokumentumok és visszaemlékezések melyeket csak össze kell fűzni, egy zöld mappába csomagolni és letenni a kedves olvasó elé. Vastag mappára van szükség, hiszen 1968, a Ferencvárosi labdarúgás egyik legemlékezetesebb éve.
