lalolib
38% – csalódás és remény
Amikor egy bank hirdetésén azt olvassuk, hogy THM 38 %, akkor megcsóváljuk a fejünket és tovább állunk. Ha egy üzlet kirakatát foglalja el egy nagy „SALE 38 %” tábla, akkor oda valószínűleg betérünk, mert az bizony már komoly árengedményt sejtett. Persze csak akkor, ha azt a bizonyos SALE-t nem úgy idézik elő, hogy előtte felárazzák a terméket. Amikor egy csapat a nemzeti bajnokság őszi szezonjában 38 %-os teljesítményt ér el, akkor elsőre azt gondoljuk, ez a csapat a „futottak még” kategóriába tartozik, vagy ha nagyon jók akarunk lenni, akkor újoncnak tituláljuk és akkor talán még a bravúr kategóriába is bele tudjuk préselni.
A gond akkor van, ha ezt a csapatot úgy hívják, hogy Ferencváros, aki igaz, hogy újoncként vágott neki az őszi szezonnak, de ha múltunkat, a befektetők és a szurkolók előzetes várakozását vesszük alapul, akkor bizony ez nagyon kevés. Ha azt írom le, hogy többet vártunk, azzal még nem is fejezem ki igazán azt a csalódást, amit a tabella látványa okoz, ha ránézünk. Akkor is igazságtalan lennék, ha azt írnám, ilyen még nem fordult elő. Aki olvasta a közelmúltunk sorozatot, az tudja, 1987 őszén szinte kísértetiesen hasonlóan szerepeltünk, 4 győzelmünk volt csupán, az évad közben edzőt cseréltünk és bár az akkori játékosállomány nem tűnt rossznak, mégis csak szenvedtünk az egész szezon során. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Elnök úr zöld-fehér levele
Annak ellenére, hogy hivatalosan egy sajtóközleményt juttatott el Kevin McCabe a magyar médiának, de mi Fradisták ezt egy személyes levélnek vesszük. Kopogtatott a postás és meghozta a várva várt levelet. Vártunk rá, hittük is, hogy meg fog jönni, de kételkedtünk is benne. Személy szerint én sem gondoltam, hogy a tulajdonos beszáll a napi ügyek menetébe. Egy üzletemberről van szó, akinek a világ minden táján vannak érdekeltségei, talán többet ül repülőn, mint autóban.
Az üzlet mellett azonban van egy másik szerelme is, a labdarúgás. Azt soha nem rejtette véka alá, hogy a szíve az SU iránt dobog, de most talán lecsípett egy kis darabot a piros-fehérből és zöld-fehérre változtatta. Döntése, hogy elfoglalja az elnöki széket, a fentiek miatt is meglepett. Sokan sok félét sejtenek a háttérben, de szerintem nem történt semmi különleges, csak mint üzletember rájött arra, hogy akikre eddig a pénzét és a befektetését bízta, azok nem kezelték úgy, ahogy ezt elvárta. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – a szerencsétlen péntek 13
Amikor reggel a postára mentem, szándékosan elkerültem a sétálóutcánkat, mert nem akartam az ott ácsorgó és jó pénzért jóslásokba bocsátkozó kuruzsló asszonyságba botlani. Éppen elég volt ébresztőnek az a hír, hogy ma péntek van és tizenharmadika, ráadásul a tv közvetítések áldásos tevékenysége folytán, még bajnoki forduló is. Ha ehhez hozzávesszük a zárt kaput, Dragó és Wolfe eltiltását, valamint a klubnál kialakult „fej nélküli” állapotot, talán senki sem csodálkozik azon, hogy nem akartam péntek 13.-án a fotelomba ülni és meccset nézni.
Feljegyzések a fotelból – a győzelmet nem kell magyarázni!
Amikor elkezdődött a bajnokság, valószínűleg senki sem gondolta, hogy a 14. fordulóban sorra kerülő Pápa elleni mérkőzésre úgy fog leutazni a csapat, hogy papíron nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek. A forduló előtt 9 pont különbség és 9 helyezés volt a két csapat között, a Pápa javára. Azt nem tudom, hogy a fogadó irodák milyen tétekkel játszottak, de gyanítom, hogy ők azért óvatosabban bántak a tabella által sugallt tippekkel.
Feljegyzések a fotelból – Ünnepi győzelem, hangulat nélkül
Amikor kifutottak a csapatok a pályára, kíváncsi lettem volna, hogy vajon mi járhatott a játékosok fejében. Nem zúgott az aréna, nem lengtek a zászlók, több ezer torokból nem dübörgött a Hajrá Fradi, a levegőben nem lehetett érezni a győzelem iránti igény leheletét. Csend honolt, talán még autók sem közlekedtek a felüljárón. Kopár is kietlen volt minden. Nem csak a lelátón, de a lelkekben is. Arra is kíváncsi lettem volna, hogy vajon az a több ezer Fradi szurkoló, aki ilyenkor fázva és vacogva is a lelátókon szokott szurkolni, vajon hogyan élte meg azt, ahogy otthon, a négy fal magányában kellett a csapat bevonulását átélnie. Vajon az elmúlt napok eseményei után magunkra húztuk a zöld-fehér mezt, a nyakunk köré tekertük azt a sálat, amelynek ilyenkor nem ott, hanem kifeszítve, a címerrel a pálya felé kellett volna néznie? Vajon halkan, vagy esetleg teli torokból énekeltük az indulót?
Kiűzetés a Szentélyből
Amikor ma hazaértem a munkából szinte lábujjhegyen léptem be a szobámba és olyan csendesen, ahogy csak tudtam, úgy haladtam el a fotelem mellett. Bevallom becsülettel, féltem. Féltem attól, mi lesz, ha a fotelemnek felrémlik a Zete elleni mérkőzés közbeni baleset, amikor a gólörömöm túlságosan magasra csapott, aminek végül is egy sajnálatos baleset lett a következménye. Reccsent egyet a közel százéves karfa, amit ugyan megjavítottam, de nem voltam biztos benne, hogy elfelejtődik a történet.
Bár az eseményt a tévé nem közvetítette, így bizonyíték utólag nincs, de ismerve hazánk igazságszolgáltatását, attól tartok, a végén még én is el leszek tiltva. Mérlegelve az eset következményeit, arra a megállapításra jutottam, hogy azt még elviselném, ha nem ülhetnék a kényelmes és puha párnák közé, de azt már nem, ha a szobámból is kitiltanának. A tévét bekapcsolhatnám, de a fotelem zárt ajtók mögött árválkodva, én meg toporoghatnák az ajtó előtt. Egyetlen pozitívuma lenne a dolognak, nem kéne idegeskedni, nem kéne percenként levegő után kapkodni és dühömbe sem vágnám a földre a tévé távirányítóját, amit néhányszor már megtettem, melynek következményeként a hangerőt már nem tudom állítani és a 20. csatorna után már csak visszafelé tudom váltogatni a csatornákat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Hol itt az igazság 2.0
Most már tisztán látom, hogy nincs sok szerencsém az igazság keresésével. Amikor a Paks elleni hazai mérkőzés után próbáltam meg találni a válaszokat a szurkolói reakciókra, folyamatosan olyan kérdésekbe botlottam, melyre nem tudtam a választ. Pedig akkor csak a harmadik fordulón voltunk túl, és egy hazai döntetlen után a csapat meg akarta köszönni a példaértékű buzdítást, melyre fütty és fújolás volt a válasz. Végső megoldásként, akkor megpróbáltam a feltett kérdéseimre a válaszokat a saját magam által gerjesztett illúziókba gyömöszölni. Ma már ezt nem tehetem meg.
Szombaton mindenki túllépett a közösen eltervezett határon. Legyen az csapat, szurkoló, vezető, vagy a Ferencváros múltját meghatározó legenda. Mert itt nem csak arról van szó, hogy maga a játék gyalázatos volt, már nem csak arról szól a történet, hogy valami nagyon nem működik jól a Ferencváros háza táján. Ez látható volt, és még nem is kellett személyesen a lelátón állni. A barátaimmal ott álltam (bár voltak, akik már idő előtt elmentek), és együtt éltük át a borzalmat. Pillanatok alatt pergett le előttünk a múlt, a 2003-as emlék, a Fradi teljes megszűnésének borzalmas rémképe. A szörnyű az volt, hogy tehetetlenek voltunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Szégyen és gyalázat
Visszagondolva, az elmúlt hetekben már többször kezdtem úgy a foteles feljegyzéseimet, hogy közvetlenül a mérkőzés után percekig csak meredten ültem a képernyő előtt és képtelen voltam egyetlen értelmes mondatot is a virtuális papírra vetni. Ma annyiban változott a helyzet, hogy nem a mérkőzés után kellett kiszabadítani a gondolataimat a fásultságból, hanem már a mérkőzés második félidejének közepén.
Feljegyzések a fotelból – Szégyen! (Shame)
Amikor Veizer hármas sípszavával befejezettnek minősítette a Kecskemét-Ferencváros mérkőzést, talán azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Csak ültem a fotelomban, meredten néztem a képernyőt, az agyam teljesen kikapcsolt és ha éppen arra garázdálkodtak volna azok a tolvajok akik az elmúlt hetekben kifosztották a fél várost, valószínűleg a fotelemet is észrevétlenül kilopják alólam.
„Hirös” város edzőbuktatói
Azt minden focikedvelő tudja, hogy nem könnyű az edzők élete. Bibliai hasonlattal élve: menny és pokol. Ez mindig így volt és valószínűleg ez a hagyomány soha nem fog megszakadni addig, amíg 22 ember kergeti a labdát és ennek eredményét több millió szurkoló vérmérséklete szerint még kommentálja is. A békésebb országokban elég ha fehér zsebkendőt lobogtatnak, de számos helyen az edzőbuktatásnak több válfaja ismert.
Mondhatnánk rá, az edzők élete már csak ilyen, de igazán csak az tudja aki valaha át is élte. A mennybe menni sem nehéz, elég néhány megnyert mérkőzés és a szurkolók már a vállukon viszik körbe az edzőt, de ahhoz, hogy onnan repüljön egy óriásit, még az sem kell, hogy a szurkolók elfáradjanak, vagy megunják a folyamatos cipelést. Néhány vereség, vagy az ügyeletes sztár kihagyása és az addigi ünneplés átmegy egy olyan dimenzióba, amit most nem nagyon akarok még részletezni sem. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
