Alberttól – Zsiborásig
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 26.
A hölgy gyönyörű volt és Mártának hívták…
A remekül kezdődő, ám annál szomorúbb véget ért „lánggépgyári” kalandot követően Feri szent esküt tett arra, hogy márpedig ő soha életben nem ül le többé egy futballcsapat kispadjára.
Úgy érezte, nincs szüksége arra az örökös stresszre, ami a mérkőzésekkel jár, egy olyan közegben, ahol meg lehet azt csinálni, hogy egy miniszter telefonjára a vezetők, se szó, se beszéd, csakúgy kitesznek egy játékost a csapatból, ott neki nincs keresnivalója.
Nem volt naiv, pontosan tudta, hogy a futballnak nálunk nagyon sötét oldalai is vannak, ráadásul meglehetősen hosszú játékospályafutása alatt volt szerencséje megtapasztalni néhány „furcsaságot” (volt, amit ők maguk, azaz közösen a játékostársaival együtt követtek el egyik másik trénerükkel szemben…), de úgy volt vele: csinálja, akinek ehhez részint gyomra, részint anyagi, egzisztenciális rászorultsága van. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 25.
A szerelmes jobbfedezet és a miniszter papa telefonja…
Álomszerűen kamatoztak „a Káplár utcai esték”, Rudas Feri első igazi edzői nekirugaszkodását a Láng Gépgyár együttesénél sikerek sora kísérte.
Szinte maga sem akart hinni a szemének, amikor azt látta, hogy egy remekül sikerült felkészülés után az NB II-ben akkor újoncnak számító, „tipikus pesti kiscsapat” sorra nyeri mérkőzéseit, s a táblázat tetejéről néz vissza olyan együttesekre, amelyeknek részint nagy múltjuk és hagyományaik voltak már akkor az NB I-ben, s amelyek háttérbázisát (az amúgy egyáltalán nem szegény…) Láng Gépgyár lehetőségivel egy lapon sem lehetett említeni
Egészséges óvatossága, persze, most sem hagyta el, csak úgy írta alá edzői szerződését, hogy közben a pasaréti Sport presszó vezetését is megtartotta, s bár a korábbinál érthetően, összehasonlíthatatlanul kevesebbet töltött az üzletben, ment az akkor már (szinte) magától.
Ezekben a hónapokban az volt számára a legfontosabb, hogy a futballistaként megszerzett hírét, nevét, tekintélyét, veretes múltját, s az emberekben róla élő képet egy olyan hallatlanul népszerűtlen pályán legyen képes megtartani, ahol néha még a legnagyobb tudásúak is elbuknak, hiszen sokszor elég néhány rosszul sikerült meccs, s a szurkolók már el is felejtették, hogy most éppen hajdani futballista-kedvencüket „hülyézik” kórusban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 24.
„Garrincha a Népstadionban, edzőiskola a Káplár utcában…”
1956 persze, lényegesen többet jelentett a magyar nép sorsának alakulásában, minthogy néhány ősfradista egy étteremben, egy bárban, vagy egy eszpresszóban összehajol, elénekel néhány magyar nótát, majd úgy dönt, ők bizony nem hagyják el az országot.
Voltak, akik egészen másként gondolkoztak, de akár ment valaki, akár maradt, az mindenesetre vitathatatlan, hogy a forradalom a magyar futball történelmébe is írt egy meglehetősen hosszú, tanulságokkal teli és nagyon izgalmas fejezetet.
A magyar bajnokság 1901 óta íródó történetében először – 1944 őszének egészen extrém, világháborús körülményeitől eltekintve – csak 1956-ban nem lehetett befejezni a bajnokságot. (Amikor a versengés félbeszakadt a Bp. Honvéd állt az élen, de a Vörös Lobogónak például még négy meccse is hátra volt, ha valamennyit megnyeri, akkor Hidegkutiék a bajnokok, no, de az október 21-i játéknap után a forradalom hatására elmaradnak a kiírt mérkőzések – az élcsapatok külföldre mennek -, s legközelebb csak a következő esztendő márciusában lépnek pályára bajnoki pontokért.)
Rudas Feri és apám, persze nem csak kenyérért álltak sorba azokban az október végi és november eleji napokban (miként arról az előző fejezetben szó esett), volt ennél fontosabb dolguk is.
Ősöm naplóbejegyzése arról tanúskodik, hogy október utolsó napján Kispéter Mihálynál járnak látogatóban, a téma: „Az FTC újraalakítása”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 23.
„1956. november 9.: Sorbaállás, Rudassal, kenyérért…”
Az 1956-os esztendő remekül indult az akkor már edzősködő Rudas Ferenc számára. Vendéglőjének látogatói (ilyesmi is régen fordult elő vele) egyre gyakrabban kérdezgették tőle, hogy mit játszott a hétvégén az Egyetértés, mint, hogy miként is volt, valamikor réges-régen „az a bizonyos” eset (volt belőle megszámlálhatatlanul sok, mikor, kit, melyik érdekelt inkább, Feri azt húzta elő a pult alól…), sőt a meccsek „törzsközönsége” is közülük verbuválódott.
A csapat jó erőkből állt, az „öregfiúk” mindent megtettek azért, hogy megmutassák mi maradt belőlük a „régiből”, sorra nyerték a mérkőzéseket, a tabella élén álltak, minden jel arra mutatott: megnyerik a bajnokságot és NB III-as csapata lesz a magyar vendéglátásnak.
Feri munkájával minden tekintetben elégedettek voltak az Egyetértés vezetői, a Trombitás éttermet felvirágoztatta, a csapatot a tabella élére vezette, s miután az akkori pénzügyi szabályok értelmében trénerként csak egy megszabott (meglehetősen alacsony), összeget tudtak neki fizetni, úgy gondolták, a vendéglátás területén futtatják meg úgy, hogy „pénzügyi mérlege” bőven pluszban legyen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 22.
Egy Ferencváros, amelyet világbajnokságra lehetett volna küldeni…
1949 nyarán, a 11 pontos előnnyel és 140 rúgott góllal megnyert bajnokság pillanatában olyan kincs volt a Ferencváros birtokában, amelyhez fogható ritkaság még a világ legnagyobb futballklubjainak történelmében sincs.
A csapatnak volt 12-13 olyan futballistája, akik közül a kezdőnek számító 11 (Henni – Rudas, Kispéter, Szabó – Kéri, Lakat – Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor) szinte változtatás nélkül pályára küldhető lett volna a válogatott mezében is, amiről persze szó sem lehetett, részint azért, mert jó néhány futballzseni (ebből következően a legjobbak közül kihagyhatatlan játékos), nem zöld-fehérben szerepelt, részint pedig, mert az akkorra már szövetségi kapitánnyá lett Sebes Gusztáv arra azért fokozottan vigyázott, hogy még véletlenül se alakuljon ki ferencvárosi dominancia a nemzeti 11-ben.
Henni, Rudas, Lakat, Budai, Kocsis, Deák és Czibor még így is rendszeresen tagja az esztendő válogatott mérkőzésein szereplő csapatnak, de ha ehhez hozzá tesszük, hogy a Kispestben már régen ott van Bozsik, Puskás, Rákóczi, Bányai, az MTK-ban Gellér, Börzsey, Lantos, Kovács Imre, Palotás, Hidegkuti, az Újpestben Szűcs, Balogh II, Egresi, Szusza, a bajnokság pedig a Ferencváros, MTK, Kispest, Újpest sorrendben fejeződik be (már ami az első négy helyet illeti), akkor a kor futballjához csekély affinitással közelítő olvasó is könnyen elképzelheti, milyen erős válogatottat küldhettünk volna arra az 1950-es világbajnokságra, amelyre végül ki sem utaztunk… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 21.
„Hát, magának is volt egy élete, Ferikém! Nekem meg egy feketém..”
1955-ben egy 1948-49-ben megnyert futballbajnokságról első kézből kulisszatitkokat hallani még akkor is katartikus élményt jelentett a hallgatóságnak, ha annak zömét olyan emberek tették ki, akik maguk is szemtanúi voltak a felemlegetett találkozóknak.
Márpedig Rudas Feri akkori üzletének mindennapi közönségét olyan emberek alkották, akik a hétvégéken az isten szent szerelmére sem hagytak volna ki egyetlen futballmeccset sem, azokon a találkozókon is ott szorongtak a lelátókon, amelyekről Ferit faggatták, no, de részint pompás érzés volt újra átélni annak a zöld-fehér nézőpontból csodálatos esztendőnek minden pillanatát, részint mégis csak más, ha a históriát egy olyan valaki eleveníti fel, aki nem csak látta, hanem alakította is a történéseket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 20.
Rudas néni már a csirkét rántotta, amikor szóltak: „Jó lesz a zsíros kenyér is…”
Azon a bizonyos (a „140 gólos”, mindent elsöprő évet megelőző) bajnoki döntőn tehát, Csepelen, 1948. június 26-án, a találkozó 5. percében 2:o-ra vezetett a Fradi, s az Üllői úti stadion Rudas kocsmájában Feri édesanyja (mert a papa, naná, hogy kínt volt a találkozón annak ellenére, hogy fia eltiltása miatt nem léphetett pályára ezen a döntő fontosságú meccsen, s egy Csiszár nevű, a tartalékból felhozott játékos helyesítette, aki meccs közben biztos, hogy nem sejtette, zöld-fehérben ez a kilencven perc az utolsó számára…) elkezdte megteríteni a bajnoki bankett asztalait…
Ha csak a félidőig vár, talán kicsit lassabban hordja a tányérokat, meg az eszcájgot, sőt egy zsíros kenyér, kovászos uborka, pohár sör vacsorával is készül, hiszen a félidőben már a Csepel vezetett 3:2-re! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 19.
„Hat percenként egy gól, avagy a felnőtté válás kora…”
1941 után 1955 volt az első olyan esztendő Rudas Ferenc életében, amelynek már nem a Ferencváros (ÉDOSZ, Kinizsi…) játékosaként vágott neki.
A „boldog békeidőkhöz” képest egy minden szempontból fakószürke magyar valóság kellős közepébe csöppent, amely egészen más hétköznapokat tartogatott egy volt sokszoros válogatott Fradi játékos számára, mint amilyeneket (megjegyzem: ugyanazok a hétköznapok…) tartogatott volna, ha még mindig NB I-es futballistának mondhatja magát.
Maga az esztendő olyan futballparádéval kezdődik, amelyet Feri sem tud kihagyni: az 1954-es bajnokságból elmaradt (még áprilisban, a 6. fordulóban kellett volna lejátszani) Bp. Honvéd – Vörös Lobogó mérkőzésre, január 9-én, a Fradi pályán (hol másutt?…) kerül sor. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 18.
„Elviszünk, ha te leszel a szertáros…”
Azt hinné az ember, hogy egy olyan ősfradistát, mint amilyen Rudas Ferenc, annál nagyobb megaláztatás, minthogy a szemébe mondják „nem számítunk tovább a játékodra…” nem érhet, ám ez egy csapásra már-már a dicséret és az elismerés rangjára emelkedik, ha a folytatást megismerjük.
A Fradi 1955 januárjában mexikói túrára készülődött.
Hatalmas dolog volt ez akkoriban, hiszen túl azon, hogy az egyszerű, hétköznapi emberek gyakorlatilag ki sem tehették a lábukat az országból, a kivételek közé is csak az élsportolók (közülük is kiemelten a futballisták) és a nemzetközi rangú művészek tartoztak.
1950-ben (már ÉDOSZ-ként) egy prágai Húsvéti tornán való részvételre kapnak engedélyt, aztán 1951 januárja és 1953 júliusa között (Bp. Kinizsi néven) egyáltalán nem utaznak külföldre. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 17.
„Úgy kullogtam el a Fradi-pályáról, mint egy kivert kutya…”
Azon a bizonyos, 1954-es év végi, bajnoki banketten a Ferit a vendéglő folyosójára kis magánbeszélgetése invitáló ferencvárosi vezető nem kertelt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
