Jegyzet
1938, az ezüstérem pompás ragyogása
Hioszi Tatiosz szerint „szívünkbe láthatatlan papíron, olvashatatlan tintával kerülnek fel az örökkön emlékezetes pillanatok.” Örök igazság ez az ókori görög filozófustól, de felvetődik egy kérdés: vajon ezek a pillanatok hogyan kerülnek szívünk jegyzettömbjébe? És vajon van-e elegendő tárhelyünk, vagy ha lassan kezd túlcsordulni a memória, akkor akaratlanul elindítunk egy tisztítóprogramot, mely a kellemetlen emléket egyszerűen kitörli a rendszerből? Sokan úgy gondolják, a múlt valójában saját élettörténetünk értelmezése. Kiemelünk bizonyos meghatározónak vélt eseményeket, elfelejtünk másokat. De vajon miért is felejtünk? Miért is törlünk olyan eseményeket melyek nélkül a jelenünk is sokkal kevesebb lesz? Hiúság, hazugság vagy talán félelem a szembenézéssel? Nem tudom a választ, de azt igen, hogy 1938 júniusában megrendezésre kerülő III. Labdarúgó-világbajnokságon elért második helyünk az eltelt 75 év alatt a feledés homályába veszett. Az okát nem tudom, de azt igen, hogy azok számára akik a szívükbe zárták a Ferencvárosi labdarúgást, a megszerzett ezüstérem örökké pompásan fog ragyogni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1938, egy elfeledett ezüstérem: Egy kis ijedség után, irány a döntő!
1938. június 16-án csodaszép reggelre ébredt Párizs. Az előtte való napok változékony időjárását verőfényes napsütés váltotta, mintha a nap is a közelgő elődöntőt akarná beragyogni. Mivel az csak késő délután kezdődik, így a Szajnát vette célba, a sugarai szinte belekortyoltak a gyengéden hullámzó folyóba, arra csábítva a kávéházak teraszán bámészkodókat, hogy kövessék a sugarakat egészen a Tulieriák kertjéig. És ha még bírják a lábak, sétáljanak át a Champ-de-Marsra, ahol gyönyörködhetnek a szobrászat, a történelem és kertművészet különleges egyvelegében. De ne sokáig időzzenek, mert lassan már el kell indulni a Parc des Princesre ha nem akarják lekésni a Magyarország-Svédország elődöntőt. Mert ennek a nagyszerű napnak még Párizsban is a világbajnokságról kell szólnia. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Ebedli Zoltán, a király
Tegnap reggel elgondolkodva, na jó, bambulva battyogtam a szerkesztőség felé, amelynek épülete szorosan tapad a Corvin-plázához, mondhatni, sziámi ikrek. Csendes még ilyenkor errefelé minden, üresen ásítozik a földszinti kávézó is, csupán egy sportosan elegáns, jólfésült úriember kortyolgatta a kávéját kecses üvegkehelyből.
Ebedli Zoltán, a király. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1938, egy elfeledett ezüstérem: Feltörtük a svájci reteszt
A Holland-India felett aratott fölényes győzelmünk után Sárosiék kényelmesen dőlhettek hátra a karosszékben, élvezhették a visszatért nyári napsugarakat, írhattak leveleket az itthoniaknak, de felfedezhették Franciaország szépségét is. Volt rá idő és volt is mit elraktározni az emlékek tárházában, hiszen ahol egyszerre található meg a történelem, a kultúra, a természeti szépségek, a divat és a szórakozás, ott nem lehet gond az idővel. Párizsban landoltunk, majd Reims városában győztünk Holland-India ellen, onnan meg irány Lille, a negyeddöntő helyszíne. Nincs nagy távolság a két város között, 200 km az út a belga határ közelében fekvő csodaszép városig. Aki már járt Lille-ben az tudja, hogy a flamand várost a „Napkirály” (XIV. Lajos) foglalta el és csatolta a királyságához. Ahhoz, hogy a város be is hódoljon az új királynak, Lajos komoly építkezésekbe fogott, melyek közül sok még akkor is állt, amikor a magyar válogatott 1938-ban Lille-be érkezett. A kor egyik leghíresebb hadmérnökéről és építészéről, Vauban-ról elnevezett Citadella-t (a gyönyörű bejárati kaput ő is tervezte) vagy a Párizsi-kaput mely a francia behódoltság jelképe, a csapat is megcsodálhatta, de valószínűleg a legtöbb szabad idejüket Lille főterén töltötték, ahová azokban az években már „belopódzott” Párizs hangulatából egy darab. Itt nyugodtan készülhettünk a negyeddöntőre, ahová papírforma szerint a németeknek kellett volna eljutnia, de velük szemben a „svájci retesz” olyan jól működött, hogy a megismételt nyolcaddöntőn 4:2-re kikaptak a Karl Rappan irányította svájci válogatottól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1938, egy elfeledett ezüstérem: Hat gól a nyitányon
Reims, 1938. június 5. A világbajnokság első körének talán „legbiztosabb” mérkőzése Magyarország és a Holland-India között. Már a nevéből adódik, az ellenfelünk az a holland gyarmati ország volt, melyből a második világháborút követően a mai Indonézia kialakult. Azokban az években még egzotikumnak számítottak Európában a maláj emberek, főleg úgy, hogy még focizni is megtanultak és el is jutottak a világbajnokságra, bár a „különlegességükön” kívül másban nem nagyon reménykedhettek. Már annak is örültek, hogy itt lehettek, hogy megcsodálhatták Reims történelmi szépségét, a monumentális katedrálissal ahol a francia történelemben a királyok fejére helyezték a koronát. 1938. június 5-én Sárosi Gyurkáék fejére helyezték a képzeletbeli koronát, hiszen könnyed játékkal nyertünk 6:0-ra a lelkesen és helyenként még jól, bár egy kicsit durván játszó Holland-India ellen. A találkozó előtt egyetlen kérdés foglalkoztatta csupán a szurkolókat, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó Sárosi vállalja-e a játékot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1938, egy elfeledett ezüstérem – Prológus
Franciaország, 1938. június eleje. A kezdődő nyári meleg selymesen öleli át a Champs-Élysées dús fái alatt megpihenő vásárlókat, akik szinte rászabadultak a ruhakölteményeket áruló üzletre, ahol ezekben a napokban „kifordult” magából a divat. A ruhák anyaga a megszokott szürke és kék alapoktól eltérően a világos színekre változott, élénk színű csikózással vegyítve azt. De nem csak a világ leggyönyörűbb sugárútja kelt életre a kezdődő júniusi melegben, hanem a Montmarte is, ahol a Sacré-Coeur előtti lépcsőn a gyönyörű kilátás mellett zenészek és festők népesítik be a teret, ahonnan egész Párizs a lábunk előtt hever, de ahonnan nem lehetett látni azt a helyet, ahol nagyon sokan a nézelődők közül pályára akartak lépni 1938. június 19-én. A Yves-du-Manoir Olimpiai Stadiont Párizs külvárosában építették és már az 1924-s nyári olimpiának is fő helyszíne volt és amit az 1938-s labdarúgó világbajnokságra bővítettek ki 60 ezresre. Tizenöt nemzet játékosai reménykedtek abban, hogy a döntőben őket köszöntik majd, hogy tiszteletükre játsszák el a himnuszokat. De vajon melyik két csapatnak sikerült odáig eljutnia? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Záróra előtt – 2012/13
Számunkra péntek este 9 óra körül végett ér a 2012/13-s bajnoki szezon. Túl sok izgalom nem marad a végére, legfeljebb a szép búcsú idillje vár a csapatra Győrött. A negyedik hely még összejöhet, sőt pontszámban még harmadikok is lehetünk, de ez csak szépségfolt lehet, hiszen a célunkat, a nemzetközi szereplést nem tudtuk elérni. Arról lehetne vitát nyitni, hogy vajon érdemes lenne egy nem kész csapattal kilépni Európába, de én kezdettől fogva úgy vélekedtem, hogy egy Ferencvárosnak mindig készen kell állnia arra, hogy folytassa a több évtizedes hagyományokat. Az utolsó forduló előtt természetesen nem akarom még értékelni az egész évet, de annyit azért megjegyzek, hogy bár nem érhetünk oda a dobogóra, de egy győzelemmel annyit elérhetünk, hogy az újbóli NB I-es tagságunk (leírni is méltatlan volt az „újbóli” szót) legjobb bajnoki eredményét érjük el. Ez persze egy kicsit csalfa, hiszen 2010/11-ben a harmadik helyen végeztünk, sőt egy fordulót túl is éltünk az Európa-ligában, de abban a szezonban 50 pontot értünk el, idén meg egyet többet szerezhetünk, ha pénteken legyőzzük a Kaposvárt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Kupagyőztes! Kupagyőztes!
Kupagyőztes! – arra nincs „bizonyítékunk”, hogy száz évvel ezelőtt, az első magyar kupagyőzelmünk után skandálta-e a Fradi tábor ezt a szívet és lelket melengető szavat, de arra már sokan emlékszünk, hogy 2004. május 5-én, a Puskás Stadion lelátóin már orkán erejű szélként süvített végig a pesti éjszakában. Három hétre a 20. magyar kupagyőzelem után már a 28. bajnoki címünket ünnepeltük egy varázslatos estén az Üllői úton, telt ház előtt, helikopterrel, tűzijátékkal, egymás nyakába boruló, könnyező Fradistákkal. Akkor még senki sem gondolta, hogy még egy évünk lesz a „boldog békeidőkből” és azt sem, hogy ezt az időszakot egy soha el nem feledhető emlékű elbukott magyar kupadöntő zárja le. Addig sem volt fenékig tejföl az életünk, hiszen 2004 nyarán a bajnoki címet és magyar kupát nyert Pintér Attilától „összeférhetetlenség” címén megvált a klub. Pinyőt, László Csaba követte, aki bár nem tudta megvédeni a bajnoki címet, de a sikertelen BL selejtező után, UEFA csoportkörbe vezette a Fradit. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
El a lábakkal Leonardótól!
Jelentem: láttam egy futballistát, magyar pályán, magyar csapat mezében játszani!
Túlzottan didaktikus (mondhatnék sablonost is…) lenne, ha a futballista szót csupa nagybetűvel (lásd: FUTBALLISTA) írnám, pedig nem járnék nagyon messze az igazságtól, nagyjából, egészéből a Nyilasi-Töröcsik-Détári triumvirátus visszavonulása óta nálam a szót még kisbetűvel is ki kell érdemelni.
Ötből öt – mínuszban
A Ferencváros több mint száz éves történetében kevés olyan csapat van, aki ellen hazai pályán nagyon nem szeretünk játszani. Ha most babonás lennék, akkor megpróbálnék kártyát vetni, hátha abból ki lehetne olvasni, hogy vajon a Siófok miért is „viccelte” meg annyiszor a Fradit az Üllői úton. Mert az tényleg csak viccnek lehet beállítani, hogy Balaton parti legények az utolsó öt mérkőzést simán nyerték a Szentélyben. Ötből öt, 10:1-s gólarány – siófoki szemmel, amire labdarúgásunk történetében más csapattal még „véletlenül” sem fordult elő. Tovább lépkedve a „hitetlenek útján”, amikor először szembesültem szerkesztőtársam statisztikájával, bulvárosan mondva, dobtam egy hátast. Ha nem ismerném precizitását, még kételkednék is a kimutatásában, ezért inkább a vereségek mélyére nézve próbálom megérteni ezt az igazi embert (vagyis zöld-fehér szurkolót) próbáló sorozat hátterét. Ami mögött biztosan démoni erők lakoznak, mert ahányszor csak ránézek a statisztikára, azt csak valami megmagyarázhatatlan számok halmazaként villog a szemem előtt. Ötből öt vereség… az Üllői úton.
Érti ezt valaki? Egy kattintás ide a folytatáshoz....