Jegyzetek
Kapuskirályok
Fradi szurkolók a múltból: Patonyi László, a tanár
Megfogalmazódott bennem egy kérdés. Mitől függ, hogy ki, milyen szurkoló lesz? Hiszen elég nagy a Fraditábor, rengeteg szurkolója van, különböző egyéniségekkel, karakterekkel. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A mi szurkolónk – Bujtor István emlékére
Örökre itt hagyott bennünket egy szurkoló, aki ha öblös hangján, teli torokból kiáltotta, hogy „Hajrá, Fradi!”, abba a Szentély tartópillérei is beleremegtek. Ő volt az, aki ötévesen, a papa nyakába kapaszkodva találkozott először a Fradizmussal. Ő volt az, akihez olyan filmek kötődnek, mint az Álmodozások kora, a Fiúk a térről, Az oroszlán ugrani készül, a Sándor Mátyás. Ő volt Petruchio a Makrancos hölgyben, és ő volt Bromden, az indián is és ő rendezte az emlékezetes Kaktusz virágát.
És ő volt Ötvös Csöpi, a ma már legendás magyar Bud Spencer, aki péppé pofozta a magyar alvilágot, és aki a filmjeibe mindig belecsempészte a legfőbb szenvedélyét, a Balatont és a vitorlázást.
Ő volt az, aki bevallása szerint nagyon rosszul tudta érezni magát, ha kikapott a Ferencváros, de a bosszúsága hamar el is szállt. De győzelem esetén öröme sokáig kitartott.
Róla emlékezünk, Bujtor Istvánról a színészről, a rendezőről, a Fradistáról.
Képtelenség felfogni a halálát, képtelenség elfogadni azt, hogy többé nem láthatjuk a színpadon, és nem oszthatja többé a fájdalom nélküli pofonokat.
Emléke örökké velünk marad. Nem csak a filmjei, a színházi szerepei és rendezései folytán, hanem töretlen Fradizmusa miatt is. Zöld-fehér lelke nyugodjon békében. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A foci-utánpótlást nevelik
Ez a bajnoki év nem sikerült
Ilyen volt az NB I
Utánpótlásnevelés az Üllői úton
Fradi szurkolók a múltból: Győrffy György, egy másik színész
Szívügyünk a Ferencváros és ismét forr körülöttünk a levegő.
Ez nálunk már szinte teljesen elfogadott dolog. Mindenki tudja, ha a Fradinak nem úgy jön ki a lépés, ahogy azt szeretnénk, akkor a hullámok hatalmas magasságokig csapnak fel, a viharos szelek nem kímélnek sem edzőt, sem játékost! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 14.
Appiano Gentile
— A „ködök köde” lapította össze Lombardia fővárosát, amikor feljöttem a metróból a San Siro közelében. A vak véletlen most egy Beatles-hajú, irhabundás fiatalember képében sietett segítségemre. Nem volt nehéz felismernem a híres mesterlövészt. Igen. Boninsegna volt az illető. Neki igazán jó az „irányzéka”, így ha őt követem, biztosan megtalálom a kaput. Így is történt.
Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 13.
A Milan örök bölcsőjénél
Rizzoli úr híres könyvkiadó és mellesleg az AC Milan elnökségi tagja volt. Az 1950-es évek végién ő találta ki a „Milanello” ötletét. Mindent ide akart telepíteni, csak az irodát hagyta volna bent a városban.
Mivel kezdjem el ennek a helynek bemutatását?
E területhez a hátteret a 4000 m feletti Monte Rosa látképe adja. Néhány közelebbi adat: a terület nagysága 114 000 m2 (külön erdővel, egy kis mezeizésre!), a mesterséges tó vízmennyisége 6000 m3, ezzel locsolják a parkot, a virágágyakat és a négy pályát, amelyek közül három szabályos méretű (különböző füves talajjal) és a negyedik föld pálya, a fiataloknak, télre. Ezenkívül 75 ágyas szálloda, 20 főnyi személyzettel, irodák, orvosi rendelők, klubszobák és külön öltözők fiataloknak és öregeknek. „Milanello” létesítményei közé tartoznak még: két teniszpálya, két tornaterem (az egyiknek nincs oldala, csak teteje). Az uszoda most épül… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 12.
Milánóban is: gyorsan, gyorsan!
Kedd, „hajnali” 9 óra. Csak Sejtettem, hogy a szállásomhoz közeli Piazza Duca d’Aosta kövein állok, mivel nemhogy a kissé pöffeszkedően túldíszített főpályaudvar szecessziós épületét nem látom, de még a 33 emeletes Pirelli-ház is eltűnt a tejfeles ködbon. Köd, köd, köd — ez olvasható az újságban, ezt mondja a rádió, ezért állt meg az autóforgalom a sztrádákon, a repülőterek „bezártak” (Rómába vitték az utasokat, ahonnét azután 2—3 napi vesztegzár után továbbutazhattak, így talán karácsonyra haza is érhettek) — ilyenkor csakugyan a legjobb utazási forma a földalatti. Pillanatok alatt a „Caroli” megállóhoz repített és a neonfényes föld mélyéből máris a hamuszürke „világosba” jutottunk. A térkép szerint állítólag itt kell lennie Garibaldi lovasszobrának. Olyan sűrű volt a köd, hogy a szobor talapzatánál állva úgy gondoltam, maga Garibaldi sem láthatta saját lova fejét. Tovább botorkálva hatalmas téglavár részletei tünedeztek elő a gomolygó ködben: a Castello Sforza falai. A várudvaron keresztülhaladva hatalmas parkba jutottunk és lassan elértük hajnali utunk célját. Egy antikizált római stadiont „hámoztunk ki” a ködből. Egy tábla díszes betűi jelezték, hogy jó helyen járunk: Arena Civica, Viale Giorgio Byron. Egy kattintás ide a folytatáshoz....