Jegyzetek

Feljegyzések a fotelból – Csúcsdöntés és egy újabb Dani gól

fotelszurkolo_newÜnnepre készültünk. Ünnepelni akartuk a derbin aratott emlékezetes győzelmünket, Dani szerződéshosszabbí­tását mellyel egy ideig biztosí­tva látszik a „9-es” mez gazdája (függetlenül attól, hogy éppen kit hoznak Dani „nyakára”), örülni akartunk az újabb győzelemnek, a várható csúcsdöntésnek és a sorozatos győzelmektől egy kissé megrészegülve örülni akartunk annak, hogy a tévés adásszünet miatt újra megtelik az arénának az a része, mely valójában meg tud telni (a kivétel a VIP, ahol legfeljebb az étteremben vannak sokan és nem a lelátón). Persze mindannyian éreztük, az ünneplésbe akaratlanul bele fog vegyülni az elmúlt hetek menekült kérdése és kétlem, hogy van olyan ember ebben az országban akit pro-kontra alapon nem érintettek meg a történések. Aggodalom és szolidaritás jellemezte az első napokat, mely a röszkei miniháború után sokakban félelmet és a szimpátia teljes elvesztését jelentette. Amí­g az arénába értünk, barátaimmal is erről folyt a diskurzus, magáról a Békéscsaba elleni mérkőzésről alig váltottunk szót és amikor szóba is került, egy laza kézmozdulattal el is intéztük az előttünk álló 90 percet: négy vagy öt, melyből Dani kettő vagy három. Túlzó magabiztosság? Nem tagadom, volt benne abból is jó nagy adag, de vajon mi gátolta volna meg a bennünk szunnyadó lávát, mely a derbi után úgy tört a felszí­nre, hogy annak erősségét még a Krakatau vulkán is megirigyelhette volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 39.

lakat-kapitány-2

Puskás gigászi nimbuszán még a szövetségi kapitányság sem volt képes rontani…

Minden idők legnagyobb magyar futballistájának, Puskás Ferencnek élete során biztosan sokszor kellett volna igen helyett nemet mondania, de egyszer garantáltan: amikor felkérték arra, hogy legyen a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

MegDOL(L)gozott győzelem 8.0

fotelszurkolo_newAmióta Thomas Doll ül a Fradi kispadján ha jól emlékszem egyszer már elsütöttem ezt a cí­met, de talán azért nem kapok feddést, ha saját magamat plagizálom. Ha kapnék is érte némi büntetést most azt is felvállalnám, legfeljebb térdre rogyva könyörögnék a büntető hivatal munkatársának, hogy én ártatlan vagyok és csak a német mester iránt érzett töretlen bizalmam és tiszteletem vitt arra, hogy újra „számra” vegyem a nevét. Mert amit a 215. derbin Thomas Doll edzőként, taktikusként, parancsnokként, karmesterként és emberként produkált, az örökké emlékezetes marad. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy egy derbit megnyerni mindig többet jelent három pontnál, mivel az úgy ivódik be a Fradista lelkünkbe mint az első szerelem semmivel sem pótolható varázsa. És ahogy kamaszkorunk legszebb nyaráról, úgy a mai derbiről sem könnyű papí­rra vetni azokat az érzéseket, melyeket ha nem élünk át teljes lényünkkel pillanatok alatt válhatnak köddé. A mérkőzés során olyan hullámvasútban ültünk, hogy annak minden pillanatát még a világ egyik „leggonoszabb” játékszere, a ohiói Cedar Point is megirigyelhette volna. Volt itt kérem 90 fokos ereszkedő szakasz, lélekölő zuhanás és egyéb csalafintaságok, melyek garantáltan megviselték az utasok gyomrát (főleg az enyémet, de az egy másik történet). Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Majd a kissrác megmondja…

A szurkolóké lett a 12-es mez

…a tutit.

Amikor az ember nagyon megfertőződik kiskorában valamivel, akkor a memória csodás dolgokra képes. Van, aki fejből elmond 200 verset, mások megtanulják a telefonkönyvet, jómagam meg a Fradi futball-történelmét bifláztam be. Annyit foglalkoztam az FTC naplók olvasásával, hogy tán nagyobb „bravúr” lett volna nem megtanulni az eseményeket, eredményeket, mint igen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 38.

lakat-kapitány-2

És akkor valaki felkiáltott: „legyen az Öcsi a kapitány!

Az izlandiaktól elszenvedett budapesti vereség bombatalálatként érte mind a válogatottat, mind a szurkolókat, de nem túlzás azt állí­tani, hogy az egész magyar labdarúgást is.

Jenei Imre felé ugyanis addig olyan végtelen bizalom sugárzott mindenki felől, mintha egy szövetségi kapitány (legyen az bárki) a kispadról képes lenne megnyerni egy mérkőzést. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 37.

lakat-kapitány-2

Egyetlen reményünk Jenei Imre volt, de aztán jöttek az izlandiak…

Olyan sok mindent produkált már a magyar labdarúgás a történelmének örömittas és vérzivataros évtizedei alatt, hogy az ember egy idő múltán méltán gondolhatta: fergetegesen újjal már senki sem tud előállni. Ám ami 1992. március 25-én a Népstadionban egy osztrákok elleni barátságos mérkőzésen történt, arra garantáltan nem volt példa a nemzeti tizenegy akkor éppen kilenc esztendő hí­ján egy évszázados históriájában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Atomcsapás elhárí­tva

fotelszurkolo_newSoha nem voltam egy atombarát, mely elsősorban annak köszönhető, hogy légvonalban csak néhány kilométerre lakom az erőműtől. Ráadásul havonta olyan erősségű dudaszó rongálja a város dobhártyáját, hogy már fülészorvosunk is elmenekült a városból, ilyen kevés pénzért ennyi beteget nem volt hajlandó ellátni. Tudjuk, hogy ezek a harsonák a mi biztonságunkat szolgálják, de annyira azért nem vagyunk naivak, hogy ne tudjuk, ha tőlünk északnyugatra valami robban, akkor tovább nem kell sürgetni a pénztárost, hogy gyorsabban állí­tsa ki a számlát. De mivel az erőmű több évtizede biztonságosan működik (azt a néhány „aprócska” hibácskát leszámí­tva mely után napokig frászban volt a város), í­gy annyira nem hoz senkit sem izgalomba, ha hétfőnként megszólal a „próbariadó”. Ahogy az atomcsapat edzőjének és néhány igazán lelkes játékosának a mérkőzés előtti fogadkozásától sem kapkodtam Xanax után. Az még rendben van, hogy illik lelkesnek és magabiztosnak lenni, de ahogy valamikori kedvenc történelemtanárom mondta az egyik osztálytársnőm feleltetését megszakí­tva, hogy kedves Szurop kisasszony, a szoknyája rövidsége még nem jelenti azt, hogy maga egyetlen értelmes mondatot is ki tud nyögni Mátyás királyról azon kí­vül, hogy neki is olyan hosszú haja volt, mint a padokban gubbasztó fiúknak. Ettől függetlenül a paksiak pontért, pontokért indultak útnak, magukkal cipelve az atomriasztó hangszórókat helyettesí­tő dobokat, melyeket a csapat lelkes szurkolója egész meccs alatt rendületlenül püfölt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Aki két hétig bí­rta a Honvéd-drukkerséget…

A szurkolóké lett a 12-es mez

Van nekem egy akkora fradista haverom, hogy már rajtam is túlnőtt. Minden hazai meccsen ott van, Harmadik éve pedig újra bérletes. Jani barátomat 40 éve ismerem.

Mindketten megvadultunk a Fradiért és Nyilasi Tibi volt a kedvencünk, persze… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 36.

lakat-kapitány-2

A kapitányságba nálunk még Puskás Öcsi is belebukott…

Bicskei Bertalan második kapitányi korszakának zárónapján 2001. szeptember másodikát mutatta a naptár. A grúzoktól Tbilisziben tanévkezdéskor, az első őszi hónap első napján, egy szombati napon kaptunk ki, még Bicskeivel. Egy nappal később a dunavarsányi edzőtáborba viszont már az addig az utánpótlás-válogatottakkal foglalkozó Gellei Imre érkezett meg, mint új főnök. A váltás jószerivel órák alatt lezajlott. Sietni kellett (?), négy nap múlva újra játszottunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK