Jegyzetek
Feljegyzések a fotelból – A felejtés bére
Nem volt egyszerű feladat kikecmeregni a csütörtöki apátiából. Olvasgatva a különböző Fradi fórumokat szinte magamon éreztem azt a feszültséget és kínt amit a szurkolók kiadtak magukból a kiesés után. Forrtak az indulatok, repedeztek a szívek, voltak olyanok akik nyilvános kivégzéssel búcsúztak a megvásárolt bérletüktől, miközben minden játékos, edző és klubvezető hátára egy tarisznyát kötöttek, de már hamuba sült pogácsát sem csomagoltak, mert annyit sem érdemelnek. Ráadásul a fájdalmas és a kínos kiesés felerősítette a kint maradók hangját is, újra elérkezettnek látták a végső leszámolást és ha igazak a hírek, akkor még tüntetésre is készültek Kubatov Gábor háza elé. Tegnap délután tüntettem én is, de nem a szkenner és nem is az elnök ellen és főleg nem a Ferencváros ellen. Nem maradtam távol mint oly sokan (bár én sokkal kevesebb nézőre számítottam), de most kivételesen nem félórával a kezdés előtt foglaltam el a helyemet a lelátón, hanem közvetlenül a startpisztoly eldörrenése előtt. Nem akartam megnézni a bemelegítés, nem akartam a kissé hangos szpíker”utasítására” megtapsolni a játékosokat. Csak megjegyzem, hogy egyik barátom, aki közvetlenül mellettem ül, mindezek ellenére tartotta magát a hagyományaihoz és egy órával a kezdés előtt otthagyott minket az aulában és elfoglalta a helyét az arénában, mert számára ez már több évtizede hagyomány és szertartás is egyben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 31.
17 TDK-kazetta őrzi a mexikói katasztrófa szinte minden titkát…
Az 1953-as angol-magyarról (3:6), az 1954-es német-magyarról (3:2) és az 1966-os magyar-brazilról (3:1) talán összesen nem született annyi írás, könyv, interjú, tanulmány (sőt, volt, amelyikről még színdarab is), mint amennyi az első Mezey-éra traumatikus eredménnyel végződött, Szovjetunió elleni mérkőzésének okait próbálta megmagyarázni, vagy akár csak (legalább egy halvány kísérlet erejéig) a szurkolókkal megértetni az Irapuatóban történteket.
Jelentem, az eredmény: totális kudarc! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Borúra egy kis derű
A csütörtöki vereség után úgy éreztem magam, mint az egyik kedves ismerősöm „gazdagon” elkészített kakaspörköltje után. Falun született és nevelkedett, ahol a kakast csak akkor illik levágni amikor az már bevégezte a dolgát és a fiatalabb kakasok finoman szólva távol tartották a tyúkoktól. Ezzel még a sajnálaton kívül (mégis csak férfiemberek vagyunk) nem lett volna gond, de mifelénk a „gazdagon” elkészítést egyet jelent a bőséges zsiradékkal, tehát a finom szafthoz szükséges vizet is zsírral helyettesítik. Ettől meg a gyomrom érezte egy kissé túlterheltnek magát, amit a pálinka és a vörösbor sem tudott szétcsapatni, legfeljebb néhány No-spa. A „zselnyezniszár” (nagypapám hívta őket így, amit megtoldott még egy-két jelzővel az akkori jugó marsallra utalva) elleni vereség után is kellett egy-két nap amíg az idegtől liftező gyomrom alapállásba állt. Ma reggel már nyugodtabban ébredtem, leszámítva attól a kellemetlenségtől, hogy úgy éreztem magam mint 3-4 évesen amikor egy kissé nedves volt körülöttem minden, de hát a ránk szakadt júliusi hőséget még lépkondi mellett sem könnyű elviselni. Visszatérve a csütörtök esti fiaskóra, utólag persze könnyű okosnak lenni, és talán egy kissé túl is reagáltuk a vereséget, hiszen 2015 tavasza egy kissé elkényeztetett minket és nem vettük észre azokat az intő jeleket, melyek a nyáron ott tornyosultak a fejünk felett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 30.
Öt kapott góllal kezdte, hattal végezte, de közben mégis futball-történelmet írt…
Nem hiszem, hogy akár a magyar futball legmegátalkodottabb ellenzői (vagy éppen ellenségei) vitatnák: utoljára 1984 ősze és 1986 nyarának legeleje között érezte magát a fellegek fölött mindenki, akit nálunk érdekel a futball, márpedig azoknak a számát akkoriban még több millióban rögzítették az erre szakosodott sportstatisztikusok!
A magyar labdarúgásban (talán egy kézen megszámlálható módon) ez a kapitányváltás csendben, békében, hogy azt ne mondjam a teljes barátság jegyében zajlott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 29.
Farmerban, vállig érő hajjal meccselt, és sütött róla a tehetség…
A magyar labdarúgás 1901 óta tartó történelmének legjelentősebb eredményeit elérő szövetségi kapitányait bemutatni hivatott sorozatunk (talán) legnehezebb, de mindenképpen a legérzékenyebb fejezeteihez érkeztünk.
Mezey György személye olyan elementáris erővel osztja meg mind a mai napig a futball iránt érdeklődő közvélemény tagjait, amelyre még néhány, az országot vezető, vagy az ország vezetésére törő politikus sem képes. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Merre visz az utad Ferencváros?
Egy héttel ezelőtt emlékeztünk az 1965-ös VVK győzelmünkre. 50 év még akkor is hosszú idő, ha a görög filozófusok szerint az életet nem évekkel kell mérni, hanem eredményekkel. És bár 1965 óta nem szereztünk újabb európai kupagyőzelmet, de két alkalommal (1968, 1975) eljutottunk a döntőig, 1995-ben BL csoportkörébe, majd 2004-ben a VVK utódjának számító UEFA-kupa (ma Európa Liga) A-csoportjában próbáltunk újra rangot szerezni a Ferencvárosnak. Ennek is már 11 éve. Azóta csak kullogunk Európa végén, próbálunk megkapaszkodni a vékony peremben. 2011-ben és 2014-ben is egy-egy selejtező kört „sikerült” teljesíteni, a másodikban mindkétszer elbuktunk. 2011-ben eléggé tragikus körülmények között, hiszen egy biztos továbbjutást játszadoztunk el úgy, hogy a rendes játékidő 87. percében, majd a hosszabbítás utolsó pillanatában kapott góllal estünk ki. 2014 már egy másik történet, ott a Rijeka minden tekintetben jobbnak bizonyult, azokat a mérkőzéseket inkább a balhék szele lengi át, mely sajnos kihat az idei indulásunkra is, az UEFA-tól kapott egy meccses zárt kapus mérkőzéssel. A 2011-es csapatból már senki nincs a Fradi kötelékében, a tavalyi vesztesek közül néhány távoztak ugyan (Kukuruzovic, Havojic, Bosnjak, Lauth), de a mag maradt és szerencsére edzőváltásra sem került sor, ráadásul 2015 tavasza parádésra sikeredett, remek hajrával bajnoki ezüst, Magyar Kupa-győzelem, Ligakupa elsőség és hosszú ideje tartó veretlenségi sorozat. Mindez bizakodással töltött el, mégis néhány nappal az induló európai kupasorozat előtt motoszkál bennem az a kérdés, melyre ma még nem tudom a választ, bár nagyon szeretném, ha a szívem kerülne ki győztesen a párharcból. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 28.
Kálmán, akit nem lehet elfelejteni…
Mészöly Kálmán harmadik kapitányi korszaka egy olyan időszakban következett be, amikor nagyjából két történés látszott biztosnak a magyar futballban:
a) Mészölyt nem kérik fel többé szövetségi kapitánynak
b) ha pedig mégis felkérik, biztos, hogy nem vállalja el… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 27.
„Amerre mi járunk, bámul a világ…”³
Minden ember életében vannak megmagyarázhatatlan, szinte fátumszerű történések. Mészöly Kálmán esetében ilyen, hogy élete, de különösen edzői pályafutása, millió szállal kötődik a repülőterekhez, vagy éppen a gépmadarak belsejében megtett több millió kilométernyi légi úthoz.
Olyan irgalmatlanul sok időt a levegőben tölteni, mint amennyit ő repült, szinte törvényszerűen együtt jár néhány, közvetlenül a repüléssel összefüggő (néha drámai, néha vidám) történéssel, amelyekből szintén volt néhány 1961 (ekkor utazott először Dél-Amerikába a válogatottal) és 2007 április 18-a között (A nulla szavazattal abszolvált Eb-pályázatot követően a hazaérkezéskor, előadja a maga nagyjelenetét a Ferihegyen). A Szőke Szikla neve mégsem „az Isten mentett meg attól, hogy lezuhanjunk” kezdetű, felhők felett lejátszódó históriákkal kapcsolható össze. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 26.
Amikor egyszerre két kapitányunk is volt, csak a válogatottat kerestük nagyítóval…
Az egyáltalán nem volt a véletlen műve (igazságtalannak meg végképp nem lehetett mondani), hogy az 1982-es spanyolországi világbajnokság után Mészöly Kálmán megőrizte szövetségi kapitányi pozícióját. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 25.
Kitör a Rába ETO kontra válogatott háború, aztán Czerniatynski érkezik…
Az 1982-es világbajnokság magyar szereplésének reális értékelésével mind a mai napig nem nagyon tud mit kezdeni a futballszerető közvélemény. Adott, ugye, egy nagyszerűen sikerült selejtező-sorozat. Igaz, kezdetben nem volt senki , aki akár egy százast – akkoriban még ilyen összegekben fogadtak az emberek – tett volna arra, hogy csoportelsőként jut majd a nemzeti tizenegy Spanyolországba, hiszen a vetélytársak között volt Anglia, vagyis egy olyan válogatott, amelyet utoljára az 1962-es világbajnokságon sikerült legyőzni, no, de azóta eltelt majdnem két évtized, és a két ország reprezentatív csapata 1981-ben már nem volt azonos kategóriába sorolható. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
