Jegyzetek
Feljegyzések a fotelból – Remek játék, megérdemelt győzelem
Szokásomtól eltérően a mérkőzés előtt nem volt görcs a gyomromban, bár be kell vallanom becsülettel, hogy a kezdő sípszó előtt két szem No-spa próbálta az esti székelykáposztát szétcsapatni. Ha a WADA szigorú ellenőrei éppen a házam ajtaján kopogtatnak, bizony lebukom a „görcsteszten”. Ezen persze nem lehet csodálkozni, hiszen Petőfi Sándor egyik kedvenc étele (én speciel csülökkel imádom) nincs rajta a diétás ételek menüjén, pláne este, de vajon mit csináljon az éhes férfinép, amikor kinyitja a hűtőt és szembetalálja magát a déli „maradékkal”? Az már más kérdés, hogy utána szenvedünk egy kicsit, hiszen a hétköznapi „üzemi kosztok” után már a gyomrunk tűrőképessége sem a régi. Ahogy a focink sem idézi a régmúltat. A hét közepén a Videoton szenvedése ebből példát is mutatott, a tavalyi bajnok olyan ijedt nyusziként futkározott a pályán, hogy az szinte már fájdalmat okozott a szurkolónak (nálam csak nézőnek). Visszatérve a mérkőzés előtti nyugalmamra, az nem csak a görcsoldónak volt köszönhető. A kezdő sípszó előtt már lement a forduló java része és mivel tovább folytatódik az NB1 csapatainak kissé hektikus formája, történhetett volna bármilyen tragédia is Debrecenben, csupán egy pontot vesztettünk volna az előnyünkből. Mely már akkor is tetemesnek látszott 5 forduló után. Magával az esetleges pontvesztéssel annak ellenére számolnunk illett, hogy tudtuk, a csapat kirobbanó formában van és az elmúlt hónapokban nem nagyon volt olyan ellenfél mely meg tudta volna rogyasztani a Doll-tervek által felépített alapokat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 35.
Telefon Dunavarsányba: „Berci, köszönjük, de itt a vége…”
Vidám kapitányváltást (legjobb tudomásom szerint) nem tart számon a magyar futballtörténelem. Talán azért nem, mert labdarúgásunk 114 éves históriáskönyvébe elenyészően kevés olyan fejezetet írtak, amikor az úgynevezett első számú magyar edző önszántából, saját elhatározásától vezérelve hagyta volna el a posztját.
Néha még a kiemelkedően legsikeresebb szakvezetők (számomra elviselhetetlenül csúnya kifejezéssel élve: kirúgták őket) sem maguktól távoztak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Klasszis gólok mérkőzése
Ahhoz elég későn kerültem ágyba és ahhoz túl korán ébredtem, hogy kitaláljak valami bulváros címet a mai fotelos jegyzetemnek. Könnyű lett volna simán csak 5/5, 12-2 (a kedvenc közte mócsingós jelzőmmel, bár itt csak gólkülönbségről van, de olyan jól hangzik!) vagy „itt a 25.” (26. esetleg a 27.?), vagy ami már a fellegekbe vitte volna a magabiztosságomat: „fényesedik a 29.” címeket adni, de valamiért megmakacsoltam magam. A reggeli kávé sem javított a helyzeten, villás reggelit sem akart senki sem feltálalni, ráadásul az éjszaki vihar is eléggé megviselte az alvókámat. Most aztán itt ülök a számítógép előtt, a néhány órai alvás következtében mintha szikráznának előttem a pixelek, és még egy frappáns címet is kéne adni, mellyel esetleg lendületbe jönnék és rövid időn belül papírra tudnám vetni a tegnap esti újabb győzelmünk rövid történetét, ezzel lehetőségem lenne újra meglátogatni a puha ágyikómat. Addig talán a lakásba megágyazott fulladt levegőt is sikerül egy jókora huzattal kisöpörni. Tegnap késő este az arénában is tikkasztó volt a hőség, erre mondta volna nagypapám szeretett MTK-s barátjának Toni bácsinak, hogy olyan hőség van Tonio (soha nem tudtam meg miért hívta így), hogy az a szép kövér gúnárod már kovászos uborkával kínálja magát az asztalomon. És ha ezeken a számomra örökké emlékezetes ugratásokon nagypapám vitte a prímet, akkor ez annyit jelentett, hogy a Fradi nyerte meg az örökrangadót. Gyerekkorom legszebb emlékei közé tartozik a két öreg barát viccelődése, melyek néha olyan szintet értek el, hogy manapság már mindkettőt simán több millióra büntetné az MLSZ. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Élőben az első, avagy: a nyolcas és a zöld 8-as bűvöletében
Imre bátyánk nagyszerű hangulatú és szokásos módon „zöld-fehér vérrel” írt történetei után kedvet kaptam, hogy megírjam saját első FTC meccsemet, mely 1980 augusztusának elején lejátszott FTC-Dunaújváros idény-nyitó meccs volt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Egy focitörténész fejfájásai IV.,
avagy kik, hányszor és hányat?
Öt évvel ezelőtt hagytam abba a sorozatot, aztán sok minden jött közbe – többek között egy ideig törzsvendég voltam a Kékgolyó utcában – de csak elérkeztem addig, hogy folytatni tudom.
Az előző részekben – kellő fejfájások kíséretben – eldöntöttük (???), hogy melyik mérkőzéseket vesszük figyelembe. Remélve, hogy teljes a sorozat. Amit valóban csak remélni lehet, mert még napjainkban is kerülnek elő új mérkőzések adatai (természetesen kisebb jelentőségű hazai díj- vagy nemzetközi barátságos mérkőzésekről). Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 34.
A spanyolok: és az elnökváltás megpecsételik B. B. sorsát…
Bicskei Bertalan első kapitánysága amilyen rövidre, legalább olyan visszhangosra sikeredett.
Egy Spanyolországban lejátszott vb-selejtező tette be neki a kaput: 1989. november 15-én, Sevillában úgy kaptunk ki 4-0-ra, hogy az akár 8-0 is lehetett volna. A győzelmük a hispánokat véglegesítette az olaszországi vb-mezőnyben, tőlünk magyaroktól viszont minden további esélynek még a morzsáját is elvette. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Négyből négy
Ha most egy kicsit gonoszkodni akarnék (és miért ne tenném meg?), akkor azt javasolnám Székesfehérvárnak, hogy a 2015-ös esztendőt nyilvánítsák a „Ferencváros elleni vereségek” évének. Egy kiállítást is rendezhetnének „12-1” címmel, ahol bemutatnák a közte több mint mócsing kialakulását, majd Kovács Ferenc tartana előadást, „hogyan lehet padlóra küldeni egy csapatot néhány hét alatt” címmel. Mielőtt még bárki tiszteletlenséggel vádolna Feri bácsival kapcsolatban, az 1985-ös Real Madrid elleni győzelmük az UEFA kupa döntőjében a mai napig örök emlék, Májer góljára meg úgy emlékszem, mint Nyilasi Tibor bármelyik találatára. Ráadásul 1985 tavasza számunka egy vesszőfutással ért fel (ha nem jön Sárosi Laci bácsi, kiesünk az NB I-ből), talán emiatt is emlékezetes a Videoton akkori menetelése. Azok a szép idők elmúltak, és bármennyire is fájó leírni, de a magyar csapatok már csak a töltelék szerepére vannak kárhoztatva az európai kupákban. De most sutba az emlékekkel, bár nehéz elvonatkoztatni a Feri bácsi azóta már legendássá váló mondatától, miszerint „az a csapat, amelyik idegenben ilyen játékra képes, úgy válhat igazán ismertté, ha folytatja azt, amibe belekezdett”. Ezzel el is érkeztünk a tegnap esti mérkőzéshez, ahol is a Fradi játszi könnyedséggel győzte le immáron negyedszer ebben az évben a tavalyi bajnokot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 33.
Miközben az ország rendszert vált, a futballban szinte semmi sem változik…
Történelmileg (és ebben az esetben nem a mindennapok históriájára, hanem a futball történelmére gondolok) úgy alakult ki, hogy kapusokból ritkán lettek szövetségi kapitányok!
A labdarúgás nevezetű játékban használatos tíz további poszt összehasonlíthatatlanul több reprezentánst sodort a nemzeti tizenegy élére, mint amennyit a fekete mezesek (lehet, hogy hihetetlen, de hosszú évtizedeken át a fekete színű mez volt a kapusok védjegye, az utóbbi évtizedekben világszerte elterjedt „lehetetlen” szinorgiával szöges ellentétben) fel tudtak vonultatni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – és különben jött Böde Dani
Remekül fejeződött be a szombati nap. Keretbe foglalta szerkesztőségünk kirándulását, mely hármunk eltérő lakcímkártyára miatt egy több száz kilométeres autókázással kezdődött és Badacsonytomajon léptünk a fékre, ahol a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb játékosának, Novák Dezsőnek a nyaralójában vendégeskedtünk. Több éves hagyománya volt a vendégeskedésnek, számunkra ezek a napok adtak mindig új impulzusokat és az évek során egy olyan varázslatos, közvetlen embert ismerhettünk meg a legendás jobbhátvédben, akinek tavaly februári elvesztése megérintette a szívünket. Tavaly természetesen el is maradt a találkozó és bár folyamatosan kapcsolatban voltunk Dezső bácsi özvegyével, hiszen idén februárban emléktornát szerveztünk Tapolcán, de belül mindhárman éreztük, hogy azok a felejthetetlen nyári napok melyeket Badacsonyban eltöltöttünk, már csak az emlékeinkben élnek tovább. Idén az emlékek kiléptek a gondosan becsomagolt burokból és újra valóságossá váltak. Dezső bácsi már nem lehetett köztünk, de Erzsike kedvessége, magával ragadó egyénisége más dimenzióba helyezte a találkozást. Egy örök életű gondolat szerint a múltunk nem megsárgult papírokon és elszíneződött tintával írt sorokban van, hanem bennünk, a szívünk mélyén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 32.
Napóleonról is mindenkinek először Waterloo jut az eszébe
Autentikus színházi szakemberek és megbízható irodalmi források szerint a krimik sokszorosan megkoronázott királynője, Agatha Christie Egérfogó (The Mousetrap) című darabja tartja a világcsúcsot a legrégebben játszott előadások listáján.
A műből készült színpadi változatot 1952-ben mutatták be a londoni West Enden és mind a mai napig műsoron van.
A magyar labdarúgó-válogatottal 1986. június 2-án történt irapuatói katasztrófa az Egérfogó világcsúcsának megdöntésére tör, és bár még harmincnégy év a lemaradása, egy szemernyi kétségem sincs affelől, hogy a mindennapok beszédtémájának kategóriájában ledönti majd a trónjáról a klasszikus krimit. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
