Mozgalmas hét következik. Nem újdonság. Amióta (július közepe) tagjai vagyunk az EL csoportkörnek – a válogatott szüneteket leszámí­tva – csütörtök-vasárnap ritmusban telnek a hetek. Eleinte voltak gondjaink a kettős terheléssel, amit Rebrov mester rotálással próbált szinten tartani, de elég volt egy kellemetlen felcsúti kirándulás ahhoz, hogy új alapokra helyezze a stratégiát. Papí­ron megvagyunk ugyan, de egyrészt jöttek a sérülések, másrészt bebizonyosodott, hogy az sem járható út, ha állandóan más-más felállásban játszunk, ráadásul – ami nagyon örömteli – a „törzsgárda” egyre jobban belejött az erőltetett menetbe. Nem hinném, hogy kondi problémák lettek volna, inkább a koncentrációt kellett állandósí­tani és megtanulni győzni akkor is, ha a játék esetleg akadozik. Ebben eddig nagyon jók voltunk még akkor is, ha a szurkolók (köztük én is) néha-néha nehezebben viselték az egygólos, kiszenvedett győzelmeket, de mikor nagyon kellett a plusz és a jó játék, akkor úgy húztuk elő a tarisznyából, hogy az ellenfelek csak kapkodták a fejüket. Ez történt Fehérváron és legutóbb Debrecenben is. Ott még a gólzsák is kiszakadt, annyi gombócot nyomtunk le a a debreceniek torkán, hogy az még Szabó bakternak és a Patás Toppancs Miskának is nehezére esett volna, pedig ők aztán ájulásig tömték magukba a kukoricagombócokat a bakterház konyhájában. Azt meg az előttünk álló hét dönti majd el, hogy a válogatott szünet mennyire „vitte el” a lendületet, hogy az állásidőben kapott pihenőnapok mennyire rakták parkolópályára a koncentrációt, és a készülőfélben lévő „BigFradi” burgert jövő vasárnap este milyen kedvvel toljuk le a torkunkon. A zsömlét háromba kell vágnunk, az egyik felét ma késő délután kell megpakolni, jöhet rá a szósz egy kis hagymával, majd csütörtökön jön a „legértékesebb” darab a húspogácsa, jövő vasárnap meg jöhet rá a harmadik réteg friss salátával és mustárral. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →