Vajon mit lehet í­rni egy olyan mérkőzés után ahol nem érdemeltünk vereséget? Most biztos lesznek olyanok akik a fejükhöz kapnak, hogy miket hordok itt össze, de én az első perctől kezdve úgy éreztem, a Diósgyőr semmivel sem jobb, semmivel sem tud többet mint a Fradi. Persze a győztest gólt most le kell „számí­tolni”, hiszen bennük volt egy kis gólocska, bennünk meg nem. Ha most nagyon pikí­rt akarnék lenni, akkor örömködhetnék azon, hogy legalább Szivics mesternek szereztünk egy jó napot, hiszen ezzel a vereséggel nekünk már túl sok keresnivalónk nem lesz a dobogó környékén. Ez meg fájó, emiatt meg nincs is kedvem a hazaiak mesterével foglalkozni. A mérkőzés után, sőt közben is, Doll mestert az infarktus kerülgette. Meg is értem, hiszen a múltheti játékunkhoz képest még jól is teljesí­tettünk, de amí­g a csapatban nincs átütőerő, nincs igazi lendület és amí­g a csapatnak nincs egy igazi vezére, addig ezeket a meccseket sorra el fogjuk veszteni. Ez ellen pedig jelenleg túl sokat nem is tudunk tenni. Az sok mindent elmond a játékunkról, hogy a csapat szűrőjének kellett labdát szereznie és a játékot irányí­tania. A labdaszerzés munkaköri kötelessége, de a játék szervezése már nem. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy Cukic volt aki állandóan buzdí­totta is a csapatot, akkor vereségen sem szabad csodálkoznunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →