Miért éppen a futball működne? – beszélgetés Nyilas Elekkel

nyilas-2013-1A Ferencváros BL-hőseivel előbb megjárta a mennyet, majd a válogatottal Jugoszlávia ellen a poklot. Izraelben ismét bizonyí­tott, az új kapitánynál azonban kegyvesztett lett. A játék befejezése után edzőnek állt, és már hatodik éve dolgozik az utánpótlásban, jelenleg a gyulai Grosics Akadémián. A korábbi Fradi-kedvenc Nyilas Elekkel a régi sikerekről, kudarcokról, valamint a jelen kilátástalannak tűnő helyzetéről beszélgettünk.

  • Minek erőltetni még az akadémiákat?

Annyiból jó képzési forma, hogy lehet központosí­tani a munkát, nagyobb hangsúlyt lehet fektetni a tanulmányokra és az edzési lehetőségekre, a másik oldalon viszont azzal, hogy 14-18 éves gyerekeket bezárnak egy kapu mögé, igazából az összes életérzést kiölik belőlük. Ebből a szempontból tehát a személyiségük tényleg nem úgy fejlődik, ahogy kellene. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Ennél rosszabb már nem lehet

fotelszurkolo_newNem lehetett könnyű a pályára lépni. Ahogy felülni a lelátóra sem, vagy a tévé elé. Még nehezebb lehet tehetetlenül, tudat nélkül, az álmok fogságában, egy műszí­vvel biztosí­tva az életet feküdni a kórházi ágyon. Nem ott lenne a helye Akeem Adamsnak, hanem a pályán, de a sors valami megmagyarázhatatlan ok miatt másként rendelkezett. Nem értjük és nem is tudjuk elfogadni, de tenni sem tudunk ellene. Szurkolunk érte, imádkozunk érte, kérjük, hogy ne vegye el tőlünk ezt a kiváló embert. Pedig csak néhány hete ismerjük, úgy érkezett hozzánk a „világ végéről”, hogy amikor meghallottuk a szerződéskötést, kí­nos mosoly húzódott az arcunkra. Amikor aztán megláttuk a Győr elleni rangadón a kezdőben, félni kezdtünk. De Akeem bizonyí­tott, mert remek játékos, aki azért jött egy új világba, aki azért fogadta el a Ferencváros ajánlatát, mert jobb akart lenni, mert tenni akart egy olyan klub-ért, melyről addig talán nem is hallott. Összesen hat meccset adott neki a sors, de ahhoz elég volt, hogy megszeressük a játékát, mely egyszerű volt, de alázatos. Mindig ott volt ahol kellett, kiváló ütemérzék, jó fejelőképesség jellemezte a játékát. Ma enélkül kellett a pályára lépni a Puskás Ferenc Akadémia ellen. Ricardo Moniz nem véletlenül nyilatkozta, hogy pályafutása egyik legnehezebb feladata lesz felkészí­teni a csapatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013.IX.28. PAFC – Ferencváros: 3-1

Öngól, kiállí­tás – a Puskás Akadémia meglepte a Fradit

A labdarúgó NB I 9. fordulójában izgalmas, érdekes mérkőzésen a Puskás Akadémia 3–1-re legyőzte Székesfehérváron a Ferencvárost. A fővárosiak Muhamed Besic kiállí­tása miatt emberhátrányban fejezték be a gólhelyzetekben bővelkedő mérkőzést, amelynek során Julian Jenner a lécet és a kapufát is eltalálta, de a pályaválasztó felcsútiak is elképesztő ziccereket puskáztak el.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Átigazolások – 2013/14 (nyár)

20130927-peter-antal

Péntek délután klubunk leigazolta a tizenkilenc éves Péter Antalt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Mámoros nap, elrontott ünnep

fotelszurkolo_newNem ilyen hazautat terveztünk. Már a pesti közel félórás körözés sejtette, hogy nem lesz egy vidám menet az előttünk álló 120 km. Szerkesztőtársamat vittük haza, aki szótlanul ült a kocsi hátsó ülésén. Nem volt kedve viccelődni, de még beszélgetni sem nagyon. Most persze megkérdezhetné a kedves olvasó, hogy vajon mi a fenéről irkálok itt, amikor mindenki egy örömittas győzelmet ünnepel az országban? Sajnos ebbe a varázslatos és mámoros napba valakik igenis szándékosan bele akartak és bele is rondí­tottak. Teljesen értelmetlenül. Mert a végén egy olyan felejthetetlen ünneppel zárhattuk volna le a 211. derbit, amely hosszú időre újra eggyé kovácsolhatta volna a Fradi nagy családját. Ehelyett meg a szurkolók (?) egy kicsiny csoportja egy olyan szektorban kezdeményezte a balhét, mely eddig le volt zárva. Ez meg egyértelművé teszi, hogy akik ott ültek, csak ritkán járnak Fradi meccsre. Vagyis csak akkor, ha balhét akarnak a klub körül. Nem kell olyan messzire menni, emlékezzünk a Diósgyőr elleni meccsünkre, amikor szinte a „semmiből”, egy irányí­tott füttyszóra indultak el. Ahogy tegnap délután is. Az igaz, hogy először az újpestiek szektorából indult a provokáció, de vajon miért kellett felülni ennek akkor, amikor már vezettünk 3:1-re és örömmámorban úszott az egész stadion? Jó lenne válaszokat kapni, de ismerve a viszonyainkat (itt az országra gondolok), erre a szokásos üres demagógián kí­vül mást nem fogunk kapni… a büntetéseket leszámí­tva, mert azok lehetnek elrettentőek (melyek úgy sem fognak elrettenteni), vagy mélyen zsebbe nyúlósak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013.IX.22. Ferencváros – Újpest: 3-1

Remek rangadón győzött a Fradi az Újpest ellen

A labdarúgó NB I nyolcadik fordulójában rendezték az ősz legjobban várt mérkőzését, a Ferencváros–Újpest találkozót. Az Újpest már a 4. percben megszerezte a vezetést, ám végül 3–1-re kikapott a Fradi vendégeként.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Derbi napja – Vissza a jövőbe

derbi-napja-2013Egy kicsit azért más lesz. Az biztos, hogy vasárnap útban a Puskás Stadion felé biztosan elmegyünk a Szentély előtt. Bár a régi stadionból már nem maradt semmi – sőt az új is egyre látványosabban épül -, de a felüljárón biztosan eszünkbe jut egy esős tavaszi nap: Somalia és Cukic bombagólja, Leonardo bemutatkozása, 16 ezer néző, szemelkélő eső és a végén az a fajta felhőtlen öröm, mely boldogsággal és könnyekkel öltöztette fel a Fradista szí­veket. A győzelem mellett ezek voltak a búcsú pillanatai is fiatalságunk szí­nterétől, ahol Fradisták lettünk, ahol eggyé váltunk, ahol örök barátságok és szerelmek szövődtek és ahol számtalan nagyszerű és felejthetetlen győzelmet arattunk az ősi rivális Újpesti Dózsa ellen. És éppen emiatt lesz egy kicsit más a 211. bajnoki derbi. Az új stadion csak egy év múlva fog elkészülni, addig meg albérlet a Puskás Stadionban (alias Népstadion), ahol a 55 alkalommal rendezték meg az év mérkőzését. Számunkra ez is „világcsúcs”, hiszen albérletben egyetlen csapattal sem találkoztunk többször, mint a Dózsával. Ehhez persze kellett egy olyan harminc éves időszak amikor is a magyar foci irányí­tói a Népstadionba vezényelték a rangadókat. A jelenben már nincsenek kettős rangadók, de az új stadion épí­tése miatt újra távol a Szentélytől, a nemzeti stadionban fogadjuk az Újpestet. Visszatérünk a múltba, hogy elkezdődhessen a jövő. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK