Ma reggel ismét ránk szakadt az ég. Dörgött, villámlott és néhány perc alatt olyan eső zúdult a városunkra, hogy mikor reggel kinéztem az ablakon, a házam előtti utcán hömpölygött a ví­z. Nem volt veszély helyzet, az utca szintkülönbsége okozta a mini folyamot, de ahogy néztem a békésen folydogáló vizet, óhatatlanul kapcsolódtak össze bennem a gondolatok. Ví­z, Noé bárkája, menekülés, tanácstalanság, remény, új élet és Ferencváros.

Kusza egy felsorolás, tudom én is. Közük sincs egymáshoz és talán még az asszociálás is erőltetett, de az elmúlt napok, hetek eseményei miatt lassan már olyan lelki állapotba kerültem, hogy sok mindenről a Fradi jut az eszembe. A gond az, hogy nem akkor mikor hétágra süt a nap és a kerti padomon szürcsölgetem a kávémat. Ma kellett arra riadnom, hogy dörög az ég és villámlik. Mire az ablakhoz értem, hogy becsukjam, már esőisten minden haragját ránk zúdí­totta. Szerettem volna rákiabálni, hogy elég volt már, az elmúlt hetekben túl sok honfitársunk életét tette tönkre, de tudtam azt is, hogy a természet erőivel nem lehet hadakozni. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →