Kik játszották a legtöbb hazai díjmérkőzést a Fradiban?

Amikor először találkoztam a statisztikák során a díjmérkőzések kifejezéssel, először akaratlanul is a különböző küzdősportok ugrottak be, és nem tudtam egyből párosítani azt a focival. Megrögzött internetező révén egyből a „guglihoz” fordultam, kíváncsi voltam vajon milyen találatokat hoz fel nekem a díjmérkőzés szóra. Meglepődtem, amikor az első tíz találat kizárólag Fradi hivatkozással volt kitöltve, ráadásul a legtöbb link éppen a mi oldalunkra mutatott.
Ezek után nem volt más választásom, mint oldalunk statisztikusához fordulni, aki pillanatok alatt nem csak magyarázatot adott, de néhány érdekességgel is kiegészítette az alábbiakban közölt listát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Hazai díjmérkőzés: Játékosranglista
Sajtótájékoztató Máltán
A szabadnap délutánja egy sajtótájékoztatóval kezdődött, ahol Kevin McCabe részvételével a Ferencváros a máltai edzőtáborozásról, a klub rövid és hosszútávú terveiről beszélt. Kevin McCabe elsőként fejezte ki örömét, hogy a Ferencváros csapata ilyen ideális környezeteben és körülmények között készülhet a tavaszi szezonra. Köszönetét fejezte ki továbbá Máltának, illetve a Maritim hotelnek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Pelé a legjobb góllövő, Puskás a harmadik, Schlosser a hatodik
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS ma kiadott örökranglistája szerint Pelé minden idők legeredményesebb élvonalbeli góllövője, megelőzve Josef Bicant és Puskás Ferencet. A legjobb tíz között az Aranycsapat legendája mellett Schlosser Imre és Zsengellér Gyula kapott helyet a magyarok közül. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
dr. Orosz Pál
Változnak az idők! Amikor az 50-es évek elején „szétszedték” a Fradit, még a nevét és a színeit is elvették, a csapat varázsa megmaradt, jó lehetőséget kínált a vidéki kiscsapatokból a fővárosba vágyó tehetséges fiatalok számára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
918 – a számok misztikája
A világ focijátékosai közül a legtöbben ragaszkodnak egy bizonyos mezszámhoz. Azt nem tudom, hogy ennek babonás vagy valami misztikus okai vannak, de tény, az elmúlt évtizedekben kialakult egy olyan szokás, mely a több évtizedes, szinte tabuként kezelt szokásjogot változtatott meg. A régi idők focijában még ragaszkodtak az egytől-tizenegyig való számozáshoz, talán még szabály is volt róla, bár ebben nem vagyok biztos. De abban igen, ha akkor megláttunk egy hármas számmal a hátán kifutó játékost, akkor tudtuk, az bizony középhátvédként fog játszani.
Annak nem jártam utána, hogy mikortól változott meg a trend, de manapság a számozásnak már főleg misztikus okai vannak és nincs sok köze a régi hagyományokhoz. Talán a hoki, vagy a kosárjátékosok számozása adta az ötletet, hogy a focinál is átvegyék az egyéni, személyre szóló számozást. Lassan eltűnnek az egyjegyű számok, és ha megnézünk egy mai mérkőzést, már komputer, vagy fejszámoló művész kell ahhoz, ha össze akarnánk adni a pályán lévő játékosok „summa” mezszámát. Oké, tudom, kinek a fejében pattanna ki ilyen badarság, de a „Gyilkos számok” című krimi sorozat óta tudjuk, a számok misztikusak és az ember belső énjét is meg lehet velük fejteni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Máltán edzőtáborozik a Fradi
A Ferencváros Labdarúgó csapata 22-én megkezdte edzőtáborozását Máltán. A VisitMalta.com, a máltai kormány meghívásából a két ország között egyre erősebb a sportszakmai kötődés. Ennek köszönhetően a zöld-fehér gárda kitűnő technikai körülmények között, 15-20 fokos napsütéses időben kezdhette meg a szezon előtti összetartást. A kéthetes edzőtáborozás alatt az FTC négy edzőmeccset játszik majd. Az elsőt, január 27-én a máltai U21-es válogatottal a máltai Nemzeti Stadionban. Ezt követő nap egy hármastornára hivatalosak Craig Short tanítványai, ahol a Hamrun Spartans és a Mosta csapataival mérik össze tudásukat. Január 30-án aztán a Gozo ellen a Gozo Nemzeti Stadionban, míg február 2-án, az utolsó edzőmeccsen a Sliema Wanderers ellen lépnek pályára. Ezen kívül minden nap kétszer edzenek a fiúk, megszakítva 1 pihenőnappal, és két csapatösszertartó eseménnyel, amely egy gokart-verseny és egy paintball-kupa lesz. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Magyar Kupa: Játékosranglista
Kik játszották a legtöbb Magyar Kupa mérkőzést a Fradiban?
Kupát nyerni nagyon jó dolog. Van valami varázsa, a néha giccses serlegeknek, de talán a csillogásuk, a tapintásuk, vagy csak az, hogy magasba lehet emelni, és az öltözőben néhány üveg pezsgővel fel lehet dobni a tartalmát is, az adja meg az igazi értékét. Főleg akkor, ha a kupához egy értékes sorozat is párosul, és egy több mérkőzés, kieséses rendszerben zajló párharcok végén dől csak el, hogy végül is ki emelheti magasba a serleget.
Folytatva statisztikai sorozatunkat, ezúttal a Magyar Kupa mérkőzések számát valamint a góllövőket vesszük számba. A magyar kupa, mely száz éves múltra tekint vissza, a végső sikeren túl azért is értékes, mert a győztes a „dicsőség” mellé, a nemzetközi kupában való szereplést is elnyeri. Ennek meg főleg régebben volt jelentősége, amikor még kupagyőztesek kupájáért is játszottak az európai győztesek (1975-ben KEK döntőt is játszottunk, ahol vereséget szenvedtünk a Dinamo Kijevtől, de történelmünk egyik legjelentősebb eredményét értük el). Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A KINCS – egy 1937-es autogramm-füzet, az „üllői 129”-től
Ha Johnny Depp, alias, Jack Sparrow kapitány időben értesül arról, hogy „üllői129” (testvéroldalunk egyik szerkesztője) jóvoltából milyen kincs birtokába jutottunk, valószínűleg ő sem habozna tovább, és a „holtak kincse” helyett megpróbálná megszerezni azt az ereklyét, mely reményeink szerint minden Fradista szívét megdobogtatja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....





HOZZÁSZÓLÁSOK