Nem szeretett balszélsőt játszani Sárosi László, de mi lett volna, ha szeret, hiszen ezen a poszton lett ifjúsági válogatott és standard NB I-es futballista. Ám ő még tí­zes éveinek közepén középhátvédként szeretett volna futballozni, csakhogy a Kőbányai Törekvés ifjúsági csapatában nem fért a poszt közelébe, viszont a balszélen átlagon felüli gyorsaságát, remek fizikai adottságát és jó viszonyát a labdával kiválóan kamatoztatta. Olyannyira, hogy 16 évesen már az NB II-es csapat felnőtt együttesében riogatta a jobbhátvédeket és Szűcs Gyula, az ifjúsági válogatott kapitánya sem tétlenkedett, kipróbálta a cí­meresmezben az ifjú titánt. Így aztán már nem sokáig járt Sárosi a kőbányai tréningekre, mert több fővárosi nagycsapat is ,,megtámadta”. A Vasas nyert 1949 nyarán, de arra talán akkor nem gondolt az öltözőben csókolommal köszönő ifjú, hogy több mint másfél évtizedig tartó ,,házasság” kerekedik ebből a kapcsolatból. Hogy szokja az NB I légkörét és emlékezetes legyen a bemutatkozása, az Újpest 4:1-re kiütötte csapatát. Ám harmadik mecscsén már feliratkozott a góllistára, mindjárt két találattal, ugyanis a Vasas 2:0-ra legyőzte a Haladást, vagyis a 17 éves Sárosi főszerepet vállalt. Csatárként az 1952-es év sikerült neki a legjobban, három bajnokin duplázott, összesen kilencszer volt eredményes és számolatlanul küldte középre a gólpasszokat. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →