1991.X.26. Ferencváros – MTK-VM 1-2

Az örökrangadón kudarcot vallott a Brémában brillirozó Ferencváros, s újabb bravúrt hajtott végre a Veszprémet gólzáporral verő MTK-VM. Az idény talán legkeményebb, kishí­ján botrányba fulladt mérkőzésén a játékvezetői hármas messze nem állt feladata magaslatán, sok szabálytalanság maradt megtorlatlanul, a sárga lapok pedig semmit sem értek. Talán későn kerültek elő a piros lapok, vagy a nehéz mérkőzésre erélyesebb sí­pmestert kellett volna küldeni… Hozzá kell tenni: a vendégcsapat idegenben is előnnyel indult, mert az már az első 45 percben látszott, hogy a Ferencváros nem tudta kipihenni a kupatalálkozó fáradalmait.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1991.X.19. Újpesti TE – Ferencváros 1-1

Nagy lehetőséget szalasztott el az UTE, az első félidőben véglegesen a maga javára fordithatta volna a mérkőzést. A kimaradt helyzetek megbosszulták magukat, ám hozzá kell tenni, a Ferencváros a második játékrészben nemcsak pályát, hanem felfogást, játékstilust is váltott, a második felvonásban jobb volt ellenfelénél. Igy aztán a roppant kemény mérkőzésen a döntetlen igazságos eredménynek mondható.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1991.X.9. Magyarország – Belgium 0-2

Szerda este az ősi magyar koronázóvárosban, Székesfehérvárott játszották le a 10. magyar – belga válogatott labdarugó mérkőzést, amelynek érdekessége, hogy mindként együttes szövetségi kapitánya, Glázer Róbert és Paul van Himst e 90 perc során debütált. Kettejük között annyi a különbség, hogy Glázer – a Szaud-Arábiába távozott Mészöly Kálmán egykori pályaedzője – összesen két válogatott erőpróbára kapott „jogosí­tványt” az MLSZ elnökségétől, mí­g van Himstnek szerfelett szép jövőt jósolnak – ráadásul hosszút is. Elsősorban azért várható eredményes kapitányi pályafutás részéről, mert neves, sokszoros válogatott futballista volt, és az RSC Anderlecht egykori mestereként már bizonyí­totta szakvezetői rátermettségét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1991.X.5. Videoton-Waltham – Ferencváros 0-0

Alacsony szinvonalu mérkőzésen a hazaiak bágyadtan, erőtlenül támadtak, nem használták ki emberelőnyüket, s igy nem is érdemeltek győzelmet. Igazságos döntetlen eredmény született. Az FTC messze elmaradt a szerdai kupamérkőzésen mutatott játékától.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK