fh
A mi szurkolónk – Bujtor István emlékére
Örökre itt hagyott bennünket egy szurkoló, aki ha öblös hangján, teli torokból kiáltotta, hogy „Hajrá Fradi”, abba a Szentély tartópillérei is beleremegtek. Ő volt az, aki ötévesen, a papa nyakába kapaszkodva találkozott először a Fradizmussal. Ő volt az, akihez olyan filmek kötődnek, mint az Álmodozások kora, a Fiúk a térről, Az oroszlán ugrani készül, a Sándor Mátyás. Ő volt Petruchio a Makrancos hölgyben, és ő volt Bromden, az indián is és ő rendezte az emlékezetes Kaktusz virágát.
És ő volt Ötvös Csöpi, a ma már legendás magyar Bud Spencer, aki péppé pofozta a magyar alvilágot, és aki a filmjeibe mindig belecsempészte a legfőbb szenvedélyét, a Balatont és a vitorlázást.
Ő volt az, aki bevallása szerint nagyon rosszul tudta érezni magát, ha kikapott a Ferencváros, de a bosszúsága hamar el is szállt. De győzelem esetén öröme sokáig kitartott.
Róla emlékezünk, Bujtor Istvánról a színészről, a rendezőről, a Fradistáról.
Képtelenség felfogni a halálát, képtelenség elfogadni azt, hogy többé nem láthatjuk a színpadon, és nem oszthatja többé a fájdalom nélküli pofonokat.
Emléke örökké velünk marad. Nem csak a filmjei, a színházi szerepei és rendezései folytán, hanem töretlen Fradizmusa miatt is. Zöld-fehér lelke nyugodjon békében. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A foci-utánpótlást nevelik
Új arcok a focicsapatban
Tanár Úr emlékezik
Aki meggyúrta a fél világot
Utánpótlásnevelés az Üllői úton
Fradi szurkolók a múltból: Győrffy György, egy másik színész
Szívügyünk a Ferencváros és ismét forr körülöttünk a levegő.
Ez nálunk már szinte teljesen elfogadott dolog. Mindenki tudja, ha a Fradinak nem úgy jön ki a lépés, ahogy azt szeretnénk, akkor a hullámok hatalmas magasságokig csapnak fel, a viharos szelek nem kímélnek sem edzőt, sem játékost! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Nem életcélja a labdarúgás
Fradi szurkolók a múltból: Payer András, a slágergyáros
Jelenleg szinte menekülök a múlt szurkolóihoz, hiszen nekik sokkal könnyebb volt. Persze nekik is volt nehéz időszak az életükben, régen is volt olyan, hogy kevésbé ment a Fradinak, de megélni ezeket a terheket mindig erőtpróbáló lehetett. Sőt sokkal hitetpróbálóbb megélni akkor, ha az ember nem látja a kivezető utat, mikor fogytán a remény. Nehéz ilyenkor írni is, hiszen alapjába véve egy optimista ember vagyok és nagyon nehezen írom le azt, ha fogy a hitem. Nagyon nehezen ismerem be még saját magamnak is, ha a remény egyre kevesebb, ha pedig beismerem, azonnal keresem az újabb kapaszkodót, nem adom fel, a következő mérkőzést már megint új reménnyel várom. Egy kattintás ide a folytatáshoz....