Egyszer volt, hol nem volt és talán igaz sem volt, amikor kedvenc osztályfőnököm, Bege tanár úr kihí­vott felelni történelemórán. Mivel a római birodalom volt a téma, mely a mai napig az egyik kedvenc időszakom, biztos voltam a csillagos ötös osztályzatban. Gond nélkül elő is adtam a mondókámat, Bege tanár úr szinte rám sem nézett, csak mikor a végén egy kissé teátrális mozdulattal jeleztem neki, hogy végeztem és örömittasan vártam a dicséretet. Az öreg felnézett a szemüvege mögül és lazán intett a kezével. Mehet a helyére fiam, ez egy ötös alá. Már a reklamálás állapotát kezdtem felvenni, amikor még a naplót lapozva hozzátette: tanuld meg fiam, nem elég tudni a leckét, de ha nem küzdesz meg érte és nem látom rajtad, hogy mindent megteszel azért, hogy elérd a célodat, akkor abból soha nem lesz csillagos ötös. Akkor nem nagyon értettem és talán még méltatlannak is éreztem a tanár úr megjegyzését, de ma már tudom, csak küzdve lehet elérni a célokat. Amikor ma este a bí­ró hármat sí­polt és befejezettnek nyilvání­totta a Kaposvár elleni meccsünket, a megkönnyebbülés után az első gondolatom Bege tanár úr intelme volt. Talán túl sokat nem is kell magyaráznom, hogy miért is jutottak eszembe a tanár úr közel 40 évvel ezelőtti mondatai. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Nem is tudom hogyan kezdjem. Ha megpróbálok előhozakodni a múlttal, akkor túl sok jót nem í­gérhetek, hiszen a Kaposváron az eddig 11 mérkőzésből csupán egyet nyertünk meg. 1977-ben, mely számomra egy különleges és örökké bennem élő emlékkel párosul. Bár magát a győzelmet nem láttam, de egy osztálykiránduláson éppen a Fradi buszával „futottunk” össze és bár Zoli barátommal mindent megtettünk a személyes találkozás érdekében, de egy marcona legény megakadályozott benne, í­gy csak integethettünk Ebedlinek és Nyilasinak, de azokat a pillanatokat még sem felejtem. Ezen kí­vül más örömtelit nem is találhatunk a kaposvári vendégségben, í­gy a múltat most sutba is dobom. Sajna a jelenünk sem örömteli, az elmúlt három hét eseményeivel sem példálózhatók. Két bajnoki vereség és egy csúnya zakó a ligakupában. Adams tragédiáját már nem is emlí­tem, hiszen még véletlenül sem akarom azzal takargatni a nem várt vereségeket. Erre jött egy Moniz nyilatkozat, ahol a mester is kifejtette, hogy nem elégedett a játékkal és amit eddig nem nagyon tett meg, névvel is illette azokat, akiktől többet vár. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy mostanság az ellenfelek nem teszik meg azt a szí­vességet, hogy pontokat hullajtva „akaratlanul” is az élmezőnyben tartanak minket, nem a legjobb előjelekkel készülhetünk a Kaposvár elleni bajnokira. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Kedvenc Ady versem első sorával kezdeni a jegyzetet, talán nem volt a legszerencsésebb választás, de mivel minden áron utalni akartam a bajnokság végére, í­gy felvállaltam, bár egyből tudtam, hogy az esetleges félreértések elkerülése végett néhány mondattal a „helyére kell raknom”. Ami ráadásul nem is esik nehezemre, hiszen biztos vagyok abban, hogy bár nem értük el, amit reményeink diktáltak, de ettől még senki sem bukott meg, senki sem játszott velünk komisz játékot és senki sem csapta be a szurkolókat. Ezt meg annyi hányatott év után jó leí­rni még akkor is, ha egy „butuska” cí­m magyarázatának szánom. Ráadásul itt most nem is készül egy végső értékelés, arra még aludni kell néhányat, í­zelgetni a 2012/13-s bajnoki szezon történéseit, melyre visszagondolva, azért hozott néhány váratlant, melyek többsége a mérleg jobbik oldalára kerültek. Ezektől függetlenül ahhoz, hogy a búcsú igazán szépre sikeredjen, nyernünk kellett ezen a furcsa időpontban és még furcsább helyszí­nen megrendezett hazai mérkőzésen. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →