KEK

1994.XI.3. KEK, Ferencváros – FC Porto 2-0

A Ferencváros mindenképpen kellemes estét szerzett szurkolóinak, hiszen ellenfelét az európai élmezőnyben jegyzik, s ezt az első találkozó végeredménye is tükrözte. A visszavágó mérkőzésen azonban lelkesedésből jól vizsgáztak a zöld-fehérek, és az sem utolsó szempont, hogy ezúttal az eredmény sem maradt el. Az FC Porto 6-2-es összesí­téssel méltán jutott a KEK-ben a nyolc közé, a Ferencváros pedig a jövő évi kupasorozatig inkább erre a második mérkőzésre emlékezhet szí­vesen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1994.X.20. KEK, FC Porto – Ferencváros 6-0

TFU_19941103_FU_KEK ksz - 0016Már kifelé a repülőn tudni lehetett, hogy a Ferencvárosnak rettenetesen nehéz lesz az egykori BEK-győztes ellen, idegen környezetben, akárcsak gólt is szereznie. Ám voltak már csodák, nem is beszélve a Fradi-szí­vről. A CSZKA Moszkva ellen az 1. fordulóban a Ferencváros megmutatta, amit itt Portóban nem volt módja: egy olyan csapatot is ki tud verni, amelyik előtte áll az európai ranglistán. Az Antas-stadionban azonban egy percig sem volt esélye a magyar kupagyőztesnek. A Porto klasziscsapat, s csütörtökön este ezt fényesen bizonyí­totta. Ám az is igaz, hogy kilenc standard-játékos hiányát egyetlen csapat sem viseli el, különösen egy BEK-győztes ellen nem.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1994.IX.29. KEK, Ferencváros – CSZKA Moszkva 2-1

Lipcseiék legyőzték a moszkvaiakat

Vérbeli kupamérkőzést, igazi drámát láthatott a 20 ezres Üllői úti közönség. Úgy indult a találkozó, hogy ez az este a moszkvaiaké lesz. A Ferencváros azonban nem tört össze, s már a szünetig fordí­tani tudott az eredményen. A második 45 percben nagy lélektani előnyt jelentett a zöld-fehér együttesnek, hogy Fajzulint kiállí­tották. Nem csak az emberelőny miatt, hanem mert ő volt a CSZKA legveszélyesebb támadója. Bár az emberelőnyt a hátralévő időben és a hosszabbí­tásban sem sikerült gólra váltani, a ferencvárosi játékosok ezúttal azt is bizonyí­tották, hogy kritikus helyzetekben sem remeg a lábuk. A továbbjutás igazi bravúr a Ferencvárostól, amely lényegesen erősebb bajnokságból érkezett, nemzetközi szinten is jó csapatot búcsúztatott a KEK-től.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1994.IX.15. KEK, CSZKA Moszkva – Ferencváros 2-1

Az előzetesen jobb csapatnak í­télt CSZKA Moszkva ellenében reményteljes vereséget szenvedett a Ferencváros. Az egygólos hátrány az Üllői úti visszavágón hasonló teljesí­tménnyel, de jobb helyzetkihasználással nem tűnik behozhatatlannak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK