Az óbudai együttes nagy gondot fordított védelme megszervezésére, az FTC ugyanakkor magabiztosan támadott, de eközben rengeteg helyzetet kihagyott. A hazai együttes még akkor sem veszítette el tartását, amikor hátrányba került. A második játékrészre Nyilasi Tibor edző két helyen megerősítette támadósorát. Fülöp helyett Vincze O. lett az egyik ék, Vámosit pedig a centerposztra állította be. Ennek eredményeképpen sikerült a második félidő derekán az FTC-nek megszereznie a győztes gólt.
Küzdelmes találkozót vívtak a csapatok. Mindvégig a Ferencváros szabta meg a játék menetét, a diósgyőriek láthatóan tisztelték ellenfelüket. Az óriási kapushibából esett gól megfogta a hazaiakat. A szünet után a DFC mindent egy lapra tett fel, mezőnyfölényt harcolt ki, de lehetőségeit kihasználatlanul hagyta, míg a másik oldalon a Ferencváros nem tévesztett. A látottak alapján reális a zöld-fehérek győzelme.
Szikrázó csatát hozott az évad mérkőzése, a pályán és azon kívül is. Míg a játékosok a négy kiállított kivételével minden dicséretett megérdemelnek a pályán nyújtottakért, addig a szurkolók finoman is szólva elmarasztalhatóak a találkozó előtti incidensekért. A Ferencváros a második félidei játékával közelebb állt a győzelemhez. A bajnokság listavezetője, az ÚTE a döntetlennel megőrizte 5 pontos előnyét a tabella élén a Ferencváros előtt.