piros lap (emberelőny)
1937.V.6. III. ker. FC – Ferencváros 1:2
1935.VI.9. MK Döntő, Hungária – Ferencváros 1:2
Fölényes, de meddő csatárjáték után csak11-essel tudta megszerezni a Ferencváros a mezőnyjáték alapján egyébként megérdemelt győzelmet
1935.V.1. MK, Ferencváros – Újpest 2:1
Az első félidőben a Ferencváros szél ellen is igen jól futballozott, szünet után Ujpest nagyobb ellenállást fejtett ki, ekkor rohamosan zuhant a játék nívója
1935.III.17. Ferencváros – Budai „11” 0:1
Hősies küzdelemben győzte le a tízemberrel játszó Budai „11” az ideges Ferencvárost
1934.V.6. Bocskay – Ferencváros 1:2
A hanyatló formában levő Ferencváros csak nagynehezen —11-essel— tudta legyőzni a nagyszerűen küzdő Bocskait
1931.X.25. Ferencváros – Vasas 5:1
Tiszta ponttal vezet a Ferencváros, mert az Újpest és a Hungária csak döntetlent ért el
Amíg a Vasas-védelem bírta szusszal, addig nyílt volt a játék
1931.III.15. Ferencváros – Bástya 7:0
A Ferencváros fiatal erőkből álló halfsorának, elsősorban Sárosinak ragyogó játéka ismét nagy teljesítményre képesítette a Takács II-őt nélkülöző zöld-fehéreket
1928.XI.25. Ferencváros – Vasas 9:0
1928.VI.24. MK Döntő, Ferencváros – Attila 5:1
Több mint nyolcvan év egy ember életében a teljességet jelentheti, de a történelem lapjain csak egy villanás csupán. Visszatekinteni egy nyolcvankét évvel ezelőtti eseményre, kezünkbe fogni az akkori újságokat és gondolatban beleképzelni magunkat az akkori történésekbe számomra felemelő lehetőség. Néhány percre behunyni a szemünket és visszatekerni a történelem időgépét 1928-ra úgy, hogy mi is ott állunk a lelátón csak úgy lehet, ha ismerjük azt a kort, melyben éppen „időutazunk” és ismerjük azokat a szereplőket, akikkel a képzeletünk szárnyán találkozni fogunk.
Az 1928. június 24.-i magyar kupadöntő két részvevőjéből a Ferencvárost mindenki ismeri, de amikor megláttam a kissé „megviselt” sportújságban az „Attila” nevet, óhatatlanul is először Dragó jutott az eszembe. Elnézést a hasonlatért, saját magam is jót derültem rajta, de számomra teljesen ismeretlen volt az ellenfél. Először egy pesti csapatra gondoltam, de mikor utána néztem a neten akkor szembesültem azzal, hogy az Attila FC a kezdeti miskolci labdarúgás egyik megtestesítője volt a húszas-harmincas években. Egy kattintás ide a folytatáshoz....











