Vilezsál Oszkár
1965.XI.17. BEK, Panathinaikosz – Ferencváros 1:3
Vilezsál Oszkár
Edzőváltás: Mészáros helyett Vilezsál
1965.IX.26. Pécsi Dózsa – Ferencváros 2:5
„A gárda, a gárda …”
Ahogy Mészáros József látta játékosait a VVK győzelem után. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1965.VI.23. VVK Döntő, Juventus – Ferencváros 0:1
VVK 1965: a kupagyőzelem 14 pillanata – a döntő
Vannak mérkőzések melyeket soha nem feledhetünk el. Egy életre belénk ivódnak, elfoglalva a legkényelmesebb karosszéket a szívünkben és állandó dobbanással jelzik, ha az agyunk esetleg megpróbálná a feledés kosarába dobni. Vannak olyan mérkőzések, melyek sokkal többet jelentenek egy győzelemnél. Meghatározzák a jövőbeli tudatunkat, elhelyeznek minket a világ labdarúgásának színes palettáján. Fekete István csodás gondolata szerint elég egy mozdulat, valamilyen rég elfeledett illat, egy tárgy, egy ágroppanás, a szélnek a zizzenése, s az emlék felüti fejét, ránk néz, és olyan üdén, vidáman vagy szomorúan valódi, mint a jelen minden valósága.
Ha visszatekintünk 1965. június 23-ra, egy olyan mérkőzés elevenedik meg előttünk, mely a Ferencvárosi labdarúgás legfényesebb csillaga történelmünkben. Ezért is fontos – ha rövid időre is – megállni, hátranézni és áttekinteni a megtett utat. Nehéz és hosszú menetelés volt Torinóig. Bár nem tettünk meg 9600 kilométert gyalog és hetvenötezer ember sem vesztette életét mint Kínában, Mao-Ce-tung idejében, de ahhoz, hogy eljussunk a döntőig, olyan ellenfeleken át vezetett az út, mint a a Brno, a Wiener SC, az AS Roma, az Athletic Bilbao és a Manchester United. Cseh, osztrák, olasz, spanyol és angol együttesek, képviselve az egész Európai labdarúgást. A döntőben Olaszország legismertebb csapata, a Juventus várt Mészáros József csapatára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1965.IV.7. VVK, Ferencváros – Athletic Bilbao 1:0
VVK 1965: a kupagyőzelem 14 pillanata – út a döntőig
Az 1964/65-ös VVK sorozat „hosszú menetelése” újabb állomásához érkezett. Amikor a harmadik fordulóban az olasz AS Roma csapatán két nyertes mérkőzéssel lépett túl a Fradi, egyre merészebb álmokat kezdett el szövögetni. 1965-ben még dúlt a hidegháború és bár hazánkban csillapodtak az ’56-os forradalom és szabadságharc leverése utáni megtorlások, a kommunista országokat egyetlen nyugati demokráciában sem fogadták tárt karokkal. Ráadásul egy-egy sportsikert a kommunista kormányok mindig az „imperialista hatalmak” feletti végső győzelem előcsarnokának tekintették. Arra mindig szerettem volna választ kapni, hogy vajon milyen érzésekkel szálltak le annak idején Ferihegyen a nyugati országok csapatai. Volt bennük félsz, vagy függetleníteni tudták magukat a politikai ellentétektől és bíztak a sport békés, összetartó erejében? A kérdés főleg annak fényében lehet érdekes, hogy 1965. április 7-én egy olyan népcsoport kiváló csapatával találkoztunk, akiknek valójában soha nem volt önálló hazája, amit a mai napig nehezen dolgoznak fel. Bár a baszkok java részben Spanyolországban élnek (néhány falu „átnyúlik Franciaországba), mégis önálló nyelvvel, kultúrával, szokásokkal, zenével rendelkeznek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....