Bajnokok Ligájára hangolva – 2. rész: a BL időszaka

Ahogy a bajnokok európai versengésének első részében már í­rtuk, az UEFA az 1992/93-s szezontól tért át a BEK-ről (ahol csak a tényleges bajnokok indultak) a Bajnokok Ligájára, ahol már nem csak a nemzeti bajnokságok bajnokai szerepelnek, hanem az UEFA-együttható alapján felállí­tott rangsortól is függ, hogy az adott ország hány csapatot, és azokat melyik fordulóban vagy éppen egyből a csoportkörbe „sorsolják”. Bevezették a selejtezőket, majd jött sokak álma (köztük a miénk is) a csoportkör, mely nem csak nagyobb hí­rnevet, de sokkal több pénzjutalmat is hozott magával. Számunkra egyrészt jókor alakí­tották át, hiszen már az első évben bajnokként „selejtezhettünk”, másrészt meg a Slovan elleni pozsonyi kommandósok brutalitása miatt olyan mély nyomokat hagyott, hogy a mérkőzésre már nem is nagyon emlékszünk. Már órákkal a kitűzött kezdési időpont előtt tömött sorokban érkeztek zöld-fehérbe öltözött Fradi-hí­vek, s hiába voltak a maximális biztonsági intézkedések, nem maradtak el az összecsapások a drukkerek és a rendfenntartó erők között. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy néhány ferencvárosi szurkolót már a délelőtt folyamán letartóztattak. Ezzel azonban még nem ért véget a rémálom, a zöld ruhába öltözött fekete álarcos kommandósok a stadionban ott folytatták, ahol kint, a kapukon kí­vül abbahagyták. Azonnal ütöttek gumibotjukkal, senkit sem kí­méltek, többen is súlyosan megsérültek. A szurkolók a lelátón kaptak verést, a játékosok meg a pályán…pedig nem erre készültünk.

A rendszerváltás utáni időszak első bajnoki cí­me egy örökké felejthetetlen tavaszi menetelés eredménye. Tí­z év után lettünk újra bajnokok, az 1980/81-es  idényben Nyilasi Tibor még játékosként, az 1991/92-es pontvadászatban már edzőként ért a csúcsra. Egy pont előnnyel nyertük a bajnokságot a Vác előtt. 1992 ősze nem indult túl fényesen, a Slovan elleni mérkőzés előtt 5 forduló ment le a bajnokságból, 3 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség volt a mérleg, és ami figyelmeztető volt, hogy a Pécs elleni vereségünk négy nappal a BL-selejtező előtt szenvedtük el az Üllői úton, közel teltház előtt. Ez persze nem kedvetlení­tette el a szurkolókat, aki több ezres létszámmal szállták meg Pozsony utcáit. A „balhé” borí­tékolható volt, de ilyen kőkemény és brutális fellépésre senki sem számí­tott. 1992. szeptember 16-án a pályán sem volt szinte semmi esélyünk. Középpályásaink gyenge napot fogtak ki, támadóink pedig erőtlenül, elképzelés nélkül lézengtek a pályán. A Slovan megérdemelt győzelmet aratott, í­gy nem sok esélyünk maradt a szeptember 30-i visszavágóra. A szurkolók még reménykedtek, „még a csilláron” is ültek, zsúfolásig megtelt az Üllői úti aréna. Nem csak a remény vitt minket a stadionba, hanem a pozsonyi események még jobban összekovácsolták a Fradi-tábort. A visszavágón voltak helyzeteink, de kimaradtak, a 0-0-ra végződő találkozó után a csapat mestere, Nyilasi Tibor í­gy foglalta össze a mérkőzést: „Remélem, vége ennek a kreált futballháborúnak. Én lennék a legboldogabb, ha helyreállna a rend, bár azt szeretném hozzátenni, hogy a két klub és a játékosok között nem is volt semmiféle nézeteltérés. Megpróbáltuk ledolgozni a háromgólos hátrányt, jobban is játszottunk, mint a bajnoki mérkőzéseken, de ez a teljesí­tmény a kupában csak egy gólnélküli döntetlenhez volt elegendő. Persze, szép számmal akadtak helyzeteink, ám a szerencsével hadilábon álltunk, ezúttal semmi sem jött be.”

1994 nyarán Novák Dezső vette át a Ferencváros irányí­tását. A Ferencvárosi labdarúgás legendás játékosa és edzője 10 év után tért haza és vette át a csapatot Nyilasi Tibortól. Edzőként már nyert bajnokságot (1980/81), ismerte az Üllői úti fák minden rezdülését és tudta is a receptet az újabb bajnoki cí­m megszerzéséhez. A csapat sokáig az UTE-val harcolt a bajnoki cí­mért (ősszel még a lilák vezettek egy ponttal), de a remek tavaszi menetelésnek köszönhetően magabiztosan, 7 pont előnnyel nyertük meg a bajnokságot, ezzel újra nyitva állt a kapu a Bajnokok Ligájának csoportköre előtt.

Ehhez a sorsolás „szeszélye” folytán az Anderlechten keresztül vezetett az út 1995. augusztus 8-án Brüsszelben. Egyöntetű vélemény volt, hogy a belga csapat az esélyesebb, de a Fradi fegyelmezett játéka, a remek taktika és a nagyszerű egyéni teljesí­tmények győzelmet hoztak. Kuntics gólja (Lisztes pazar indí­tása után) a 57. percben az idők folyamán a legendás találatok listája is felkerült. Idegenben győztünk, ezzel óriási lépést tettünk a csoportkörbe való jutásra. A mindig is mértéktartó mester, Novák Dezső a győzelmi eufóriában is óvatosságra intett: „Csak egy csatát nyertünk meg…” A csata folytatása: 1995. augusztus 23., Üllői út. Nehéz, sőt lehetetlen vállalkozás túlzások nélkül emlékezni a visszavágó 90 percére. Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a lelátón (kivéve a vendégszektorban), a „feketepiacon” 10 ezer forint környékén lehetett jegyhez jutni, olyan felfokozott érdeklődés volt a meccs iránt, mintha BL-döntőt játszottak volna az Üllői úton. Számunkra az is volt! A mérkőzésről többet nem is í­runk (betelne vele néhány oldal), nincs olyan Fradi-szurkoló, aki, még ha nem is látta, ne lenne emléke az 1-1-re végződő visszavágóról, mely után az Üllői úti fák az égig nőttek!

Csatlakoztunk Európához és részesei lehettünk 1995 őszén annak a mámornak és fociőrületnek mely a csoportkör mérkőzéseit kí­sérte Magyarországon. Real Madrid, Ajax, Grasshoppers – gyilkos csoport, a mester í­gy értékelte a sorsolást: „ Egyrészt örülnünk kell, hogy két ilyen patinás csapat, mint az Ajax és a Real Madrid lesz az ellenfelünk. Másrészt, kicsit pechesek vagyunk, hogy a jók közül is a legjobbakat fogtuk ki. Persze, el kell ismerni, most már akkor sem kaphattunk volna könnyű csapatot, ha válogathattunk volna. Remélem, az Anderlecht elleni továbbjutás egészséges önbizalmat adott a fiúknak, s erőnkhöz képest helyt tudunk állni. Úgy érzem, az Ajax és a Real játéktudását tekintve kiemelkedik a csoportból, s mi a svájciakkal körülbelül egy szinten vagyunk. Azt hiszem, az Üllői úton még az Ajaxnak is meg kell majd izzadnia, és sok függ a csapatok idegenbeli szereplésétől is.”

Novák Dezsőnek újfent igaza volt. Nem volt látnok, a több évtizedes szakmai tapasztalata és tudása igazolta a várakozásokat. Parádés győzelem Svájcban (1995.09.13, 3-0), majd a sérülésektől sújtott csapat két nagy arányú veresége, először 1995.09.27-én az Ajax ellen az Üllői úton, majd 1995.10.18-án Madridban a Realtól. Aztán jött 1995.11.01, a Real elleni „visszavágó” az Üllői úton ahol bizonyí­totta a csapat, hogy van tartása és egy olyan emlékezetes estével ajándékozta meg a szurkolókat, amit soha nem feledhetünk. A 74. percig Albert csodaszép góljával vezettünk, amit Raul egalizált, mégis mámoros volt a hangulat, az Üllői úti fák még magasabbra nőttek. 1995.11.22-én a harmadik hely volt a cél a Grasshoppers ellen, ahhoz legalább 1 pontot kellett szereznünk a svájci bajnok ellen. Egy esetleges győzelem még a továbbjutást is életben tartotta, bár azt senki sem gondolhatta komolyan, hogy a csoport záró mérkőzésén győzni tudnánk Amszterdamban. Nem is sikerült, de meglett a harmadik hely, mely a jelenben Európa Liga egyenes kiesési szakaszába való jutást jelentené!

A BL csoportkör mellé a bajnoki cí­met is behúztuk, mely ismételten BL indulást jelentett az 1996/97-s sorozatban. 1996 őszén már más szelek fújdogáltak az Üllői út környékén. A BL-ben szerzett pénz váratlanul „elfogyott”, ahogy a csapat is. Albert, Kecskés, Keller, Fatusi, Kuntics, Kopunovics, Vincze, Lisztes…tekintélyes névsor. Jöttek újak is, de egy ütőképes csapat kialakí­tásához nagyon kevés ideje volt Novák Dezsőnek. 1996.08.07-én ez meg is látszott a Göteborg elleni selejtező mérkőzésen. Pedig nem kezdtünk rosszul, mintegy 20 percen keresztül egyenrangú ellenfelek voltunk, ám később érthetetlenül megtorpant a csapat, teljesen átengedtük a játék irányí­tását a göteborgiaknak, akik éltek is a lehetőséggel, s a második félidő elejére megnyugtató előnyt szereztek. Innentől nagyot esett a játék szí­nvonala, nem tudtunk újí­tani, a svédek pedig megelégedtek a háromgólos különbséggel. A visszavágó már csak formalitás volt, 1996.08.21-én meglepően kevesen is ültünk a lelátón, talán a szurkolók is érezték, elvesztek az álmok. A vége 1-1 és kiesés a BL-ből, de a nemzetközi szereplésünknek még nem lett vége, hiszen ebben az évben a kiesett csapat már bekapcsolódhatott az Európa Liga küzdelmeibe. Azt már nem Novák Dezsővel. A mestert felőrölte a körülette a klub körül zajló „események”, a szurkolói reakciók. Pillanatok alatt elillantak a sikerek és helyébe lépett a bizonytalanság.

A XXI. századot bajnoki cí­mmel kezdtük. A 2000/01-es bajnoki cí­münk az, melyre valószí­nűleg a legkevésbé emlékezünk. Ez persze semmit sem von le az értékéből, de ha feltennénk a kérdést, hogy jó diákhoz méltóan mondjátok fel az akkori csapat összeállí­tását, valószí­nűleg sokan gondban lennénk. Már a lebonyolí­tási rendszer egy agyszülemény volt (egyike a magyar focit átreformálni próbálkozó sületlenségnek), 16 csapat két csoportra bontva, majd alsó és felházi rájátszás. Csank János csapata majdnem a csoportküzdelmek során fennakadt a rostán (volt időszak, amikor nem sok esély látszott a felsőházi tagságra), de az utolsó fordulóban sikerült legyőzni a tabellát vezető Lombardot, í­gy csoport harmadikként végül is a felsőházba kerültünk. A rájátszásban 2001 tavaszán összeállt a csapat, plusz az ellenfelek is besegí­tettek, í­gy az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cí­m. Ha pontot szerzünk Debrecenben, miénk az elsőség, ha vesztünk, akkor a Dunaferr a bajnok. Győztünk, ezzel jogot is szereztünk a BL indulásra.

A horvát Hajduk Split ellen 2001.07.25-én az Üllői úton, majd 2001.08.01-én Splitben is gól nélküli döntetlen játszottunk. Mindkét mérkőzésen a hazai csapat győzhetett volna, de a csatárok mindkét oldalon képtelenek voltak a kapuba találni. Jöttek a büntetők, az utolsónál Dragóner hibázott, í­gy a horvátok jutottak tovább. Büntetőkkel kiesni mindig is fájdalmas, de ha a csatárok az Üllői úton jobban „céloznak”, tovább lehetett volna jutni. A horvátok semmivel sem voltak jobbak, talán egy kicsit szerencsésebbek.

Ahogy teltek a kétezredes évek, úgy vált egyre bizonytalanabbá a Fradi működése. Állandó pénzhiány, és klubvezetési malőrök jellemezték az éveket. Ettől függetlenül a 2003/04-s bajnoki évben újra bajnokok lettünk. A szezont még Garami Józseffel kezdte a csapat, mely az év végén vezette is a tabellát, majd az átalakult igazgatótanács 2003 decemberében leváltotta a mestert és Pintér Attilát nevezte ki vezetőedzőnek. Garami mester hozzá méltóan vett búcsút a Fradinak: „Bár voltak sikertelenségek is, összességében sikeresnek í­télem meg az elmúlt két évet, hiszen két ezüstérmet szereztünk a bajnokságban, megnyertük a Magyar Kupát, és szerintem a csapatnak jó esélye van arra, hogy idén megszerezze a bajnoki cí­met. Külön köszönöm a ferencvárosi szurkolóknak azt a sok biztatást és szeretetet, amit itt kaptam, és amelynek köszönhetően engem is megérintett az a légkör, amely a legnépszerűbb klubot, Ferencvárost mindig is jellemezte. A továbbiakban is sok sikert kí­vánok ennek a klubnak!”

A bajnoki cí­münk az utolsó fordulóban dőlt el. Nem csak a Debrecen legyőzése kellett hozzá, hanem az Újpest is, aki ha győz az MTK ellen, akkor bajnok. Végül is óriási izgalmak közepette 1-1 lett a vége (az Üllői úton a szurkolók 3-1 után már csak az érkező hí­reket figyelték). Megszereztük a 28. bajnoki cí­münket, vártuk a BL sorsolást, de azt már nem Pintér Attilával, hanem László Csabával. Az majd talán egyszer kiderül, hogy miért kellett távozni Pintérnek (pletykák voltak és vannak bőven), de a szurkolók hamar túltették magukat a váltáson és izgatottan vártuk az FK Tirana elleni selejtezőt. Sima továbbjutás volt a cél, szenvedés lett a vége. Főleg annak fényében, hogy az első mérkőzésen, 2004.07.27-én Tiranában győzni tudtunk 3-2-re. Majd egy hétre rá az Üllői úton nagyon rezgett a léc. Ha Szűcs Lajos nem védi ki az albánok büntetőjét 0-1-nél, akkor bizony nagy gondban lettünk volna. Fortuna mellénk állt, de a BL selejtező második körében, a Sparta Praha ellen már nem volt szerencsénk.

2004.08.11-én az Üllői úton 1-0-ra nyerni tudtunk a cseh bajnok ellen, nagyobb is lehetett volna a különbség, de kimaradtak a helyzetek, a Nemzeti Sport megfogalmazása szerint: „ezen a meccsen a Fradi volt a jobb, és tett egy lépést a BL-főtábla felé. Persze a prágai visszavágó még hátravan…” A prágai mérkőzésen, 2004.08.25-én a hosszabbí­tásig jobban is játszottunk, gólt mégis a Sparta szerzett az első félidő utolsó percében. A hosszabbí­tást már a csehek bí­rták jobban, igaz a Fradi kényszerű cseréi már nem tudták felvenni a ritmust. A továbbjutás a 112. percben dőlt, a csehet mehettek tovább a BL-ben, nekünk az Európa Liga maradt, abból is csoportkör a Millwall legyőzése után (egyben az utolsó európai csoportkörünk).

Az utolsó BL fellépésünk (a szerdai még hátra van) a 2016/17-es sorozathoz kapcsolódik. Thomas Doll irányí­tása alatt a 2015/16-os bajnokságot tetemes előnnyel, 19 pontos különbséggel nyertük meg. Ahhoz túl közeli az „élmény”, hogy részletesen ecsetelni kelljen a történéseket. Újra egy albán csapatot sodort felénk a szél és bár 12 éve is nehezen jutottunk tovább az akkori albán bajnok ellen, de arra nem számí­tottunk, hogy a Partizani Tirana a végállomást fogja jelenteni 2016 nyarán. Július 13-án a csereként beálló Böde Dani mentette döntetlenre az első találkozót, mely a játék képétől függetlenül (elég gyengén játszottunk), továbbjutást í­gért. Arra azonban ami a visszavágón, 2016.07.20-án történt, kevesen gondoltak. Talán még rémálmukban sem. Pedig Gera Zoli már az első negyedóra végén betalált büntetőből, de ez nem törte meg az albán bajnokot. Az egyenlí­téshez Hüsing „parádés” öngólja kellett az első félidő végén, de még akkor sem gondoltuk, hogy a második félidőben nem húzzuk be a győzelmet. Helyzeteink voltak, az albánok meg úgy húzták az időt, ahogy a bí­ró csak engedte (és engedte!), a vége 1-1, jöhetett a hosszabbí­tás…majd a büntetőpárbaj. Ami ott történt, szintén „történelem”: Gera, Sesták és Ramí­rez is rontott, az albán kapus meg „panyenkázott” egyet, utána meg le is pacsizott Dibusszal…

Ezzel el is érkeztünk a Bajnokok Ligájának 2019/20-as kií­rásához és szerdai Ludogorec elleni selejtező első mérkőzéséhez. Milyen lapokkal fog bővülni a BEK/BL történelem könyvünk? Esélyt latolgatni és tippelni is tudnánk, de ennek most nincs itt a helye. Elvárások és remények vannak, de a múlt azért óvatosságra int. Mégis bí­zunk, és mégis reménykedünk. 24 éve voltunk utoljára BL-csoportkörben, igaz akkor „csak” egy fordulót kellett teljesí­teni…de azt egy Anderlechttel szemben. A bolgár bajnok sem lebecsülendő ellenfél, sőt papí­ron talán még esélyesebbek is (az elmúlt években BL- és EL-csoportkörben is szerepeltek), de ahogy 2500 éve Ceasernak volt bátorsága és ereje átlépve a Rubicont meghódí­tani Rómát, talán bennünk is lesz erő és bátorság ahhoz, hogy szerdán megtegyük az első lépést.

Európa kapuja újra nyitva áll, vajon be tudunk lépni rajta?