lalolib
Feljegyzések a fotelból – Megégtünk a nyitányon
Mozgalmas nyárba csöppentünk. A nap is kétszersült akciókat indított, voltak napok amikor késsel lehetett vágni a meleget, és úgy rimánkodtunk az esőért mint anno Kovács Kati a nyolcvanas évek közepén. A koszovói bajnok elleni első félidő elsősorban nem a mutatott játék miatt marad emlékezetes, hanem a 45 percig ránk tűző napsugarak miatt, mely olyan erővel zúdult ránk, hogy a huszadik perc tájékán már önként beleugrottam volna egy szilvaaszaló kemencében, bár én már egy kicsit rágós vagyok és nem is vagyok édes (bár a cukorszintemmel vannak gondok), plusz nem is szeretném magamat aszalt állapotban egy élelmiszerbolt polcán látni. Inkább maradok a fotelom biztonságában, mely 500 nap után, a Prishtina elleni mérkőzésen újból a Szentélybe költözhetett. A covid is szabira ment, adva egy kis szabadságot, bár az is lehet, hogy csak elutazott a tengerpartra feltöltődni, hogy egy újabb mutáns képében tudjon ősszel visszatérni. Jó lenne ha belefulladna a vízbe, hagyjon minket élni, szabadon utazni és teltházak előtt folytatni azt a sorozatot, mely az elmúlt három évben oly sok örömet okozott. Ehhez most új edzőt „találtunk”, a játékosállományunk is egy kissé átalakult, egyre mélyebbre tudunk nyúlni a zsebbe. Elvárások vannak, a bajnoki címek, az EL és BL csoportkör után megnőtt az étvágy, mely nem vegán és nem is diétás. A „kötelezőnek” címkézett első két fordulót simán vettük a BL-ben még akkor is, ha néha-néha akadozott még a gépezet. Főleg a hátsó alakzatokban, de erre meg sokan rávágják, hogy mi a fene gondon volt vele, hiszen négy meccsen csak két gólt kaptunk. És ha ehhez még hozzávesszük az edzőmérkőzéseket (4) is, akkor a „pontveszteség” mellé csupán egy kapott gólt lehet felírni a jegyzőkönyvekbe. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
122 év – Boldog születésnapot Ferencváros!
Három egyforma betű és egy évente változó szám. A betűk állandók, a számok változnak. A betűk adják a hitünket, a számok adják a változást. Betűk és számok, nevek és életkorok. Amióta létezünk, a betűk adják a nevünket, a számok mutatják az életünk múlását. Egyszer vége lesz a névnek, a szám is megáll, de az emlékezésben örökre megmaradnak együtt, de vannak olyan betűk és számok, melyek soha nem múlhatnak el, melyek örökké élnek. Csak a számok változnak. Három egyforma betű: EEE, és egy évente változó szám. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Csúcsközelben
„Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse…” – Évtizedeken át zenget ez a bájos kis dalocska a munka ünnepén, gyerekként volt részem benne, sőt egyszer még az a „felemelő” érzés is kijutott, hogy vidéki kisiskolásként felvittek minket Pestre és a kirendelt tömeggel együtt vonulhattunk. Jó kis móka volt, a tribün előtt integetni kellett (ezt vagy százszor elmondták a séta során), bár nem nagyon értettük, hogy kik is ácsorognak a „magasban”. Másnap meg is kérdeztem nagypapám, hogy ők miért voltak olyan kevesen, mire az öreg maszek (soha nem dolgozott állami cégnél) egy kevéske kis mosollyal az arcán csak annyit mondott: belőlük annyi is elég. Mikor kimondta, már érezte, hogy rossz fát tett a tűzre, mert egy finom suhintás simogatta végig a fejét, amit nagymama törölgető rongyától eredt. Ne beszélj hülyeséget a gyereknek – mondta, majd engesztelésként megsimogatta ott, ahol az előbb a „suhintás” landolt. Kedves emlék még akkor is, ha néhány év múlva már teherként éltük meg ezeket a felvonulásokat, bár az utána következő vurslis-virslis-sörös triumvirátus mindig kellemessé tette május elsejét. Ahogy tegnap is ünnep volt, bár nem olyan értelemben mint régen. Sokan, sokféleképpen várták a Mezőkövesd elleni bajnokit, egyrészt harc folyt azért, hogy meglegyen kellő számú beoltott az újabb nyitási akcióhoz, másrészt meg jöttek az aggódó hangok, hogy talán mégsem kéne még teltházas bajnokit rendezni a Groupama-arénában. A végletek között meg ott voltunk mi szurkolók, akik csak kapdosták a fejüket, de végül nagyon bölcsen és okosan döntöttek. Úgy gondolták/gondoltuk, talán korai még a közös ünnep, túl hosszú és túl fájdalmas volt az elmúlt egy év, sokunk családjában történt tragédia ahhoz, hogy most egyetlen mérkőzés miatt sutba dobjuk a biztonság fontosságát. Még akkor is, ha közben a szívünk szakadt meg, mert jó lett volna ott lenni, ünnepelni a triplázó bajnokcsapatot, Rebrov mestert, az egész Ferencvárost, akik hozzájárultak ahhoz, hogy labdarúgásunk egyik legeredményesebb időszakával írják tovább az emlékezés aranykönyvét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Könnyed vasárnapi ujjgyakorlat
Harminckettő. Azt hittem néhány nappal tovább fog tartani az örömködés, de úgy látszik, a megszokás tényleg nagy úr tud lenni a konyhában. Pedig a triplázás nem egy hétköznapi elfoglaltság, legyen bármilyen dicsőséges is labdarúgásunk múltja, ez eddig csak egyszer sikerült, annak is közel száz éve. De visszagondolva az elmúlt három évre, valójában mindhárom bajnoki címünk tükör sima és könnyed volt. És persze profi, nagyon profi. Valójában komolynak nevezhető vetélytárs még akkor sem akadt, ha volt rá önként jelentkező, aki évente tett hitet arra, hogy majd jövőre igenis megszorongatják a Fradit. Melyre rátett egy lapáttal a média is, tegnap délután a mérkőzés kommentátora is elejtett egy szösszenetet, miszerint ha az idei szezont nézzük, akkor a Fradi kicsivel jobb volt mint a Fehérvár. Tényleg egy kicsivel, jelenleg 22 ponttal és egy BL csoportkörrel. Az persze tény, hogy a kicsi fogalmát is többféleképpen lehet értelmezni, hiszen egy bébi elefánt egy ideig elfér anyja gondoskodó hasa alatt, de ha egy egérke találkozik vele, az éppenséggel nem nevezné kicsikémnek. Valami hasonló történt tegnap délután is, a szavakban mindig nagyon lelkes fehérvári alakulat a tervezés szintjén megpróbált belepiszkálni az ünnepi hangulatba, de a kísérlet elég balul sült el. Pedig még sorfalat is álltak a bevonuláskor (nekem elég bizarr és hiteltelen), hátha ezzel szereznek egy kis szimpátiát, hátra a „nemesnek” látszó cselekedet után a bajnokcsapat megkönyörül rajtuk és lehetőségük lesz a pályán is bizonyítani azt, amit a szavak szintjén oly sűrűn emlegetni szoktak. Hát, ez biza nem jött össze. Pedig Rebrov mester meg is kavarta a kezdőt, hiszen a lilák elleni kezdőből csak négyen maradtak. Mielőtt bárki is rosszra gondol, a mester nem a hegycsúcsról nézett le a völgybe, hanem csak gyakorolt egy játékrendszert, amit már alkalmaztunk egy-két BL csoportmeccsen, de az ősszel volt, azóta változások is történtek a hátsó alakzatba, így az újakat is meg kellett nézni, vajon az ebben a rendszerben hogyan állják a „sarat”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések fotelból – Mesterhármas!
Harmadszorra sikerült. Ahogy a nagykönyvben meg van írva: légiesen, könnyedén, stílusosan a derbin, a mesterhármashoz igazodva, három góllal. Most ténylegesen könnyűnek érzem magam. Olyan, mintha a nap sugarain ülnék, mely az Üllői út 129 felett fénylenek és körbeölelik az üres arénát. Legszívesebben leugranék, egyenesen a C4 szektor közepére, ehhez csak be kell hunyni a szemem és már ott is vagyok, körülöttem a barátok ölelkeznek, táncolnak, a hangszórókból süvít a Freedom, majd ahogy a játékosok elébünk érnek, már a Queen legendás rigmusaival ünnepeljük az újabb bajnoki címünket. A harminckettediket! „Mi vagyunk a bajnokok, ez most nem a vesztesek ideje, mert mi állunk a világ tetején” – énekli varázslatos hangján Mercury a győzelem himnuszában. Az ünneplés valódi, a csapat ölelkezik, de a lelátó kong, mi nem lehetünk ott, csak a szívünk ölelése, de most a jelenünk komorsága mellett ez jelenti a boldogságot. 118 év telt el az első bajnoki címünk óta, több mint egy emberöltő, de a Ferencváros örök. Érdekes dolog az emlékezés. Néha csak felütjük a fényképalbumot vagy a lexikont, rábökünk egy képre egy szóra és máris a célhoz érünk. Néha meg addig keresgetünk és kutatunk, míg csak azon kapjuk magunkat, hogy már órák teltek el és hiába akar a jelen visszakényszeríteni a hétköznapok szürkeségéhez, már az elébünk táruló múlt fogságába estünk. Szabadulni meg nem nagyon akarunk, mert amit ott látunk és amit ott olvasunk az annyira kedves a szívünknek, hogy legszívesebben örökre ott maradnánk. Most mégis csukjuk be az emlékezés nagykönyvét, mert az aranykönyv utolsó bejegyzése így szól: 2020/21, bajnok a Ferencváros! Harminckettedik alkalommal. Történelmünk során másodszor mesterhármassal, benne egy EL és egy BL csoportkörrel. Ez a csúcs, ez több mint aranybetű, egy gyémánt, mely számunkra megelőzi a világ legnagyobb drágakövét, amit Lesotho-ban bányásztak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Halasztás 2.0
Nem erre készültünk. Újfent csalódnunk kellett. Egy hete az arénában már telepítették a tűzijátékot, minden bizonnyal az öltözőben készenlétben álltak a 32-s feliratú pólók. Nem csak a klub, de a szurkolók is készültek. Én is voltam olyan balga, hogy már a Felcsúti meccs előtt „gyártottam” egy ünnepi képet, amit a lefújás után akartam egyből a világ elé tárni a facebook oldalunkon. De elkészült az új, helyesebben a 31-s számot lecserélő bannerünk is és a fotelszurkolós grafikára is rábiggyesztettem a 32-s számot. Hogy jött volna ki, hogy miközben már bajnokok vagyunk, a Fradi labdarúgásának történetét feldolgozó oldalunkon a banner nem hirdeti az újabb diadalt? Kár volt ennyire sietnem. A múltheti hazai iksz után még úgy voltam vele, jó-jó, egy kicsit előre dolgoztam, de a Rebrov-i hagyományokat követte, idén is idegenben leszünk bajnokok. Bele is nyugodtam, hiszen bár jobb lett volna a Szentélyt megtisztelni egy újabb arannyal, de szurkolók nélkül lassan már az is egy üres farkasveremmé válik, melyben csak akkor van élet, ha abban 4-5 farkaskölyök az anyjuk biztonságában készül a nagy betűs életre. Abban is biztos vagyok, ha a lelátó megtelhetett volna, a bajnoki címünk már hetekkel ezelőtt megszületik. Nem engedtük volna ezt a lagymatag, erőtlen és hit nélküli játékot. Az is valószínű, hogy a játékosok sem vállalták volna fel. De most megtehették és meg is tették. A Felcsút ellen még megbocsájtható volt (az sem volt könnyű), de amit tegnap Kisvárdán láttunk, attól már sötétbe borultak a zöld-fehér házak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Elhalasztott ünnep
Nem a legkellemesebb dolog az, amikor nagyon készülsz a születésnapodra, amikor minden vendéged megkapta a meghívót, amikor az üstben már fortyog a halászlé, amikor a hűtőben indulásra készen sorakoznak a pezsgők, és mikor már teríted az asztalt, egyszer csak ránézel a naptárra és rájössz, hogy fölösleges volt minden előkészület, elnézted a dátumot, a szülinapi buli csak a jövő héten aktuális. Egy pillanatra el is bizonytalanodsz, gyors keresés a fiókok mélyében, valahol meg kell lennie a születési anyakönyvi kivonatnak. Mikor szembesülsz a ténnyel, tétován állsz a szoba közepén, fanyar mosoly kíséretében pásztázod végig a megterített asztalt, majd kintről hallod, hogy vadul csahol a kutya, az odakozmált halászlé már úgy lövelli ki az üstből a halászlevet mint a Vezúv 2100 évvel ezelőtt, mely maga alá temette Pompeii-t. Tegnap este olyan szerencsétlenség nem ért minket mint annak idején Nápoly környékét, de az tény, nálunk is meg volt terítve az asztal, a pezsgős üvegek készenlétben álltak a nagy pukkanásra, valószínűleg a tűzszerészek is körbe „aknázták” az arénát és néhány mázsa szerpentin és konfekti arra várt, hogy betöltsék őket az ágyúba. Mert ünnepre készültünk, Kubatov elnök úr is bizakodva lépkedett a zöld gyepen miközben emlékeztetett arra, hogy utoljára 1926-1928 között fordult elő az, hogy a Ferencváros háromszor egymás után bajnoki címet szerezzen. Biztos volt benne, hogy ez a ritka bravúr tegnap este újból megtörténik. Ráadásul Szerhij Rebrov először a Szentélyben ünnepelhette volna a bajnoki címet. Az előző kettőt „idegenben”, 2019-ben a harmadik csillagot a Honvéd elleni vereséggel, majd 2020-ban szintén a Hidegkuti stadionban, szintén a Honvéd ellen, de már győzelemmel. Idén megadatott az, amit minden játékos, edző, szurkoló szeretett volna, hogy a Szentélyben véglegesítsük a bajnoki címünket, mely az egész szezon alatt egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben. Sajnos mi nem lehettünk a lelátón, de olyan „kósza hírek” járták körbe az Üllői út környékét, hogy bizony ott is folynak előkészületek a bajnoki ünneplésre. Utólag abban is biztos vagyok, ha tegnap este megtelhetett volna a lelátó, nem veszett volna „kárba” a behűtött pezsgő és nem kellett volna a közvetkező napokban ideiglenesen leszerelni a fényekkel a csillagokig kilövő 32-s számot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Már csak egy lépés
A kissé hosszúra nyúló és sikeres válogatottbeli szünet után csendes volt a népligeti edzőpálya. Ami egyrészt örömteli volt, hiszen labdarúgásunk történetében még nem nagyon fordult elő, hogy még a kispad is körbeutazza Európát a különböző nemzeti válogatottak tagjaiként. Régen is voltak olyan időszakok, amikor 7-8 játékosunk is tagja volt a válogatottnak (pl. 1938 VB), ráadásul ők csak piros-fehér-zöld mezt viseltek, de a mai labdarúgásban már más szelek fújnak (nem mindig helyes irányban), így fordulhatott elő, hogy kevés olyan játéknap volt a VB selejtezők között, ahol nem lépett pályára Fradi játékos. És nem csak percekre, ráadásul Uzuni és Mak mérkőzéseket is eldöntött góljaikkal. Ez meg akkor is büszkeséggel tölt el, ha zöld-fehér játékosként más válogatott színeiben érnek el sikereket, ami a jelenlegi csapat erejét is mutatja. Természetesen gondot is jelenthetett volna Rebrov mester számára, hiszen a jelenlegi pandémiás helyzetben aggódni kellett azért, hogy a „nagy utazások” után lehetőleg sérülésmentesen és covid-mentesen érkezzenek vissza az Üllői útra. Mert hát szép és örömteli dolog a válogatottbeli szereplés, de a csapatnak vannak még befejezetlen ügyei, amit szeretnénk minél gyorsabban „tető alá hozni”. A gyorsításhoz csupán két győzelemre vagyunk, az érmeket már fényezik, de mindannyian tudjuk, a hátralévő 6 forduló még nem ígérkezik babazsúrnak, hiszen az ellenfeleink – ahogy eddig is – ellenünk próbálják majd bizonyítani, hogy méltók az NB1-s tagsághoz, vagy éppen elindultak azon az úton, hogy 3 éven belül megtudják szorongatni a Fradit. Szavak szintjén eddig is jók voltak (ebben a rangsorban a benzinkutak állnak is élen), de ezt már megszoktuk. Azt is, hogy ha éppenséggel nem sikerül eredményt elérni, akkor jönnek a mérkőzés utáni nagyot mondások, kifogások, nyafogások. Ezt tegnap Csizmadia mester emelte piedesztálra egy olyan mérkőzés után, ahol tényleg lelkesen és becsülettel küzdöttek, de ezért még nem szoktak szobrokat emelni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Méltón az ünnephez
„A szabadság oly kimeríthetetlen kincs, hogy azáltal, hogy véle többen osztoznak, sem fogy, sem gyengül, sőt nő, sőt erősödik.” – Kossuth Lajos örök érvényű gondolata március 15-én a jelenben is elgondolkoztat minket. Vajon milyen érzéseket, gondolatokat ébreszt bennünk 1848 idusa? A tavaszt, a téli kábulatból való ébredést? Az erőt, a tenni akarást? A hétköznapokban igen, de március 15-én többet is jelent. Felidézi az önfeláldozást, az áldozatkészséget, a piros-fehér-zöld színeknek az összetartó erejét. 1848 márciusa felidézi bennünk a szabadság érzését, mely Kossuth szavaival soha nem múlik el, mégis vannak időszakok, amikor belerokkanunk a keresésébe. A jelenünk ilyen. Ahelyett, hogy kitűznénk a kokárdát, elmennénk a településeket tartandó megemlékezésekre, a szabadságharc hőseinket emlékére elhelyeznénk a megemlékezés virágait és egy főhajtással tisztelegnénk azon emberek előtt, akik megtanították nekünk a szabadság érzését, a haza szeretetét, otthon vagyunk korlátozva, bezárva. Ez természetesen nem hasonlít a 173 évvel ezelőtti függetlenségi törekvésekhez, a jelenünket továbbra is pandémia börtönében éljük, nekünk a szabadság iránti igény most mást jelent mint a márciusi ifjaknak. Mégis, mikor reggel felébredtem óhatatlanul kapcsoltam össze Petőfi, Jókai, Vasvári és a többi pesti „srác” szabadság utáni vágyát a jelenünkkel. Akkor Táncsics Mihály kiszabadítására gyülekeztek a Múzeum téren, a jelenben magunkat szeretnénk szabaddá tenni, minket kéne kiszabadítani a börtönünkből. Abból a börtönből amit tegnap délután is éreztem a Paks elleni győztes mérkőzés közben. Hiányzott a lelátó, az agora hangulata, a közös ünneplés, amikor a Fradi himnusz olyan erővel tölti be az Üllői út környékét, mint anno Petőfi 12 pontja a Nemzeti Múzeumnál. Sajnos ez továbbra is csak álom, amit egyre nehezebb elviselni, úgy végigélni a jelenlegi bajnokságot, hogy egyetlen mérkőzésen sem lehetsz ott a lelátón, egyre frusztráltabbá tesz. És bár a bezártság közepette kellemes élmény volt végignézni a Paks elleni 90 percet, benne egy újabb ötössel, még sem tudta feledtetni a közös öröm élményét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – A sorozat folytatódik…
Nem ilyennek álmodtuk meg a tavasz kezdést. Még a tél szorításában indult a szezon januárban, azóta 11 bajnokin vagyunk túl és a mérleg bizony elég felemásra sikeredett. 5 győzelem, 5 döntetlen és 1 vereség a mérlegünk, amit ha tavaly ősszel, a BL menetelésünk mellett érünk el, senki nem gondol semmiféle „rosszra”. De idén csak a bajnoki maradt (a magyar kupából idő előtt kiestünk), és bár elég sűrűn következnek a mérkőzések, de annak a csapatnak, melynek állítólag minden posztra két egyforma képességű játékosa van (talán ezt el kéne felejteni) és mely ősszel ennél sokkal flúgosabb futamon vett részt, nem kéne problémát okoznia. Természetesen nem azt állítom, hogy a csapat 60%-s teljesítménye katasztrofális lenne, mégis van hiányérzetünk. Nem is kevés. Néhány hete még kacagtunk a riválisunk bukdácsolásának és az Enigma készülékkel sem megfejthető utalásain, de azóta a bokor árnyékából előtűnő felcsúti alakulat kezdi elhinni, hogy világcsúcsot beállítva (mégis csak egy aprócska faluról van szó) megszoronghatja a bajnoki címvédőt. Persze a 13 pont még mindig tetemes előny, főleg annak fényében, hogy már csak 8 forduló van hátra, és nekünk 12 pont is elég a címvédéshez, de nehogy már elkezdjünk számolgatni! Nem csak a pontok számítanak, hanem a mutatott játék is, a szórakozástatás, végül is még akkor is a szurkolókért van ez a sportág, ha jelenleg az otthoni fotel helyettesíti a lelátót. Ezt is nehéz megemészteni, főleg a vírus egyre erőteljesebb szorításában. Igenis most kéne még több lapát arra a bizonyos gőzösre, még jobb, még szórakoztatóbb játék, hogy legalább 90 perc erejéig eltudjuk felejteni a ránk szakadó borzadályt. Helyette mit kapunk? Küzdelmes játékot, mely a legtöbb esetben mindenre hasonlít, csak nem az őszi Fradira. A tavasz eddigi 10 bajnoki mérkőzéséből volt kettő amin nehéz „fogást” találni (Fehérvár, Dózsa), ehhez jött még 1-2 elfogadható 45 perc, a többi meg…Nem is kell befejezni a mondatot, mert tegnap délután Zalaegerszegen a csapat a játékával megadta a válasz. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
