lalolib
1995.V.31. MK Döntő, Ferencváros – Vác FC-Samsung 2-0
Annyi nagyszerű mérkőzés és emlék kötődik 1995-höz, hogy néha egy-egy fontos esemény teljesen kitörlődik, vagy egyszerűen teljesen másképpen emlékezem, mint ahogy az valójában megtörtént. Az 1995-ös magyar kupadöntő első mérkőzése éppen ilyen. Ha néhány nappal ezelőtt megkérdezték volna, hogy mi lett az 1995-ös magyar kupadöntő végeredménye, akkor kapásból rávágom, hogy 4:3-ra nyertünk az év mérkőzésén, Lipcsei Peti mesterhármasával, 0:3-ról fordítva. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1994.X.24. Vasas – Ferencváros 2-4
Gyógyír Porto után
1994. október 20. Porto-Ferencváros 6:0.
Bizonyára sokan emlékezünk erre a traumára, amely a KEK sorozat harmadik fordulójában érte a csapatot és természetesen a szurkolókat. Mit is keres a KEK vereség felemlítése egy muzeális bajnoki beharangozó bevezetőjében? Talán válaszolnom sem kell, hiszen a múlt és a jelen néha úgy játszadozik és példálódzik, mintha ezzel akarna hitet és erőt táplálni a megroggyanni látszó hitünkben. Példabeszédekben már időszámításunk előtt is hittek az emberek és bár azóta eltelt több, mint kétezer év, de még mindig hiszünk abban, hogy ami egyszer már bekövetkezett, az ismételheti is önmagát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Közelmúltunk – 1994 tavasz: „Nyilasi Tibi maradj velünk!”
Van olyan kedves barátom, akinél néha elszakad a cérna, amikor túlságosan is vehemensen próbálom meggyőzni arról, hogy legalább egyszer jöjjön el egy Fradi meccsre és személyes élje át azokat az élményeket, melyek számunkra oly sok örömteli és boldog perceket szereznek. De mivel nem mondhatni focibarátnak, így néhány perc után már unottan legyint és inkább másra tereli a szót. Néhány napja azonban teljesen váratlanul nem másról kezdett el beszélni, hanem nekem szegezte a kérdést: Mond, soha nem csalódtál úgy a Fradiban, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnt a szerelem? Mivel tudtam, hogy a kérdése nem teljesen a Fradiról szól, megpróbáltam úgy válaszolni rá, hogy közben segítsek is neki, de tudtam, hiába beszélek másról, az agyamban ott motoszkál a feltett kérdés valódi tartalma. Mely számomra sokat jelent és bár belül mindig védekeztem az igazság ellen, de amióta tagja vagyok a Tempó Fradi közösségnek, tudtam, hogy elfog érkezni az idő, amikor 1994 tavaszáról kell írnom és akkor már nem tudom kikerülni a választ. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1994.VI.15. MK Döntő, Kispest-Honvéd – Ferencváros 1-2
Nyilasi búcsúajándéka
Eddig még nem fordult velem elő, hogy egy muzeális lapszemléhez nehezen fogjak hozzá. Sőt, mindent elkövessek annak érdekében, hogy ne is kelljen róla írnom. Pedig egy győztes magyar kupadöntőről van szó, de mivel olyan események kapcsolódnak a mérkőzéshez, melyek mély nyomokat hagytak bennem, nem volt könnyű rávenni magam arra, hogy megemlékezzek róla. Szerkesztőtársam is érezhette ezt, hiszen amikor a kijelölt napra nem készültem el (ilyen még nem fordult elő), akkor „csendben átütemezte egy másik napra. Amikor ott sem találkozott a végtermékkel, tovább ütemezett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1994.V.25. MK Döntő, Ferencváros – Kispest-Honvéd 3-0
Közelmúltunk – 1993 ősz: Egy drapéria „előélete”
Vannak évek melyekre nem szívesen emlékezünk. Legszívesebben örökre kitörölnénk az emlékezetünkből, és lehetőség szerint mindent el is követünk annak érdekében, hogy arról az időszakról ne szóljon egyetlen gondolatunk sem. Ez még akkor is így van, ha csupán egyetlen esemény az, mely miatt hajlandóak lennénk naptárat módosítani, sőt még abba is belemennénk, hogy emiatt néhány kellemes emlékünk is a feledés homályába vesszen. Pedig tudnunk kéne, a múltunkat csak teljes valóságában lehet elfogadni és nem lehet benne úgy válogatni, mint egy zöldségesnél. Ráadásul a jelenünket is csak úgy érthetjük meg igazán, ha a múlt legfájóbb emlékeit nem zárjuk el, hanem megmutatjuk és főleg megpróbáljuk megérteni.
Az 1992/93-as bajnoki szezont nem úgy zártuk le, hogy számomra az 1993/94-as bajnokság végkifejlete szinte fizikai fájdalmakat fog majd okozni, sőt közel 20 év távlatából úgy próbálom megérteni, hogy arról értekezek a bevezetőben, hogy vannak évek melyeket ki szeretnénk törölni az „emlékiratainkból”. A ma már legendássá váló bajnoki cím után Nyilasi Tibor vezényelte Fradi a csalódást jelentő harmadik helyet szerezte meg bajnokságban, de vigaszdíjként begyűjtötte a magyar kupát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Közelmúltunk – 1993 tavasz: Vigasztalásul kupagyőzelem!
Még ennyi év után is nehéz érzelemmentesen visszagondolni 1992-re. Az emlékek tárházában egyszerre villannak fel az öröm, az ünneplés és a borzalom képei. Úgy cikáznak a szemeim előtt, mintha azt akarnák elérni, hogy ne tudjam kiválogatni azokat, melyek oly kedvesek a szívemnek, és melyek még ennyi év után is mosolyt varázsolnak az arcomra. Mert elfelejteni 1992. június 20-át nem lehet, de sajnos szeptember 16-át sem. Tűz és víz, öröm és bánat. Ahogy a diósgyőri ünneplés, úgy a szlovák kommandósok ámokfutása sem törlődik ki soha 1992 emlékezetéből. Talán a barcelonai nyári olimpia játékok 11 aranyérme, az úszók fantasztikus teljesítményével tudta csak tompítani a pozsonyi eseményeket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1993.VI.23. MK Döntő, Ferencváros – Haladás 1-1
Dráma két felvonásban. Tegnap ezzel a mondattal kezdtük az 1992/93-as magyar kupadöntő első mérkőzésének felvezetését. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1993.VI.2. MK Döntő, Haladás – Ferencváros 1-1
Ha röviden és tömören akarnám jellemezni az 1992/93-as szezon magyar kupa döntőjét, ezzel az irodalmi megfogalmazással tudnám a legjobban érzékeltetni az összecsapást. Ha dráma, akkor önkéntelenül is először a görög drámák, majd Shakespeare, Bertold Brecht és Madách Imre jut az eszünkbe, de ha megnézzük a dráma meghatározását, és ha szurkolóként részesei lehettünk a kupadöntőnek, akkor Beckett abszurd drámái is finom kis babazsúrnak hatnak csupán. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Közelmúltunk – 1992 ősz: A pozsonyi rémdráma árnyékában
A Riói karneválhoz még nem volt szerencsém, de a Velencei karnevált már átélhettem, de ezek meg sem közelítették azt a parádét és hangulatot mely az 1991/92-es bajnoki címünket ünnepelte. Az idők folyamán már legendássá váló diósgyőri menet, majd a Szentélyben tartott „népünnepély” olyan felejthetetlen élménnyé vált azok számára, akik átélték, hogy örökre meghatározta a Fradihoz fűződő viszonyunkat. Ettől a naptól kezdve szinte minden új értelmet kapott, ettől a naptól kezdve elég volt Diósgyőr irányába közlekednünk, szinte minden kilométerkőhöz egy 1992. június 20-i (sokak számára akik „eltévedtek” a forgatagban, már június 21-i) élmény társult.
Néhány hónappal később, egy bajnoki mérkőzés előtt mesélte el a következő történetet az egyik szurkoló. A kocsijuk Mezőkövesdnél lerobbant és a javítás után már csak nagy késéssel tudtak a karaván után menni. Néhány kilométer után egy zöld-fehér sállal integető stopposra lettek figyelmesek és mivel volt hely még az autóban, és egy Fradista egy másik Fradistát nem hagy az útszélen, természetesen felvették. A meglepetés akkor érte őket, amikor néhány perces beszélgetés után kiderült, hogy a stoppoló nem is Fradi szurkoló volt, csak találta a sálat és úgy gondolta, hogy azzal kezd integetni hamarabb célba ér. A „csel” sikerült. Egy kattintás ide a folytatáshoz....