lalolib
1956.IX.9. Bp. Kinizsi – Bp. Vasas 2:1
Vannak mondatok, melyek a leírásuk pillanatában teljesen hétköznapinak és természetesnek tűnnek, hiszen olyan információkat tartalmaznak, melyeket normális esetben nem lehetne „félreolvasni” vagy más jelentést felfedezni bennük, mint aminek a szerző igazából szánta: „…két hétig szünetelnek a bajnoki küzdelmek, átadva a teret válogatott csapatainknak, amelyeknek egymás után két nagyon erős ellenféllel, előbb a jugoszláv, majd a szovjet válogatott csapatokkal kell megküzdeniük.” Vajon mi jelenti az előbbi idézetben utólag a másfajta jelentést? Ha leírom a dátumot, 1956. szeptember 9., akkor már mindenkinek érthetővé válik az, amire egyből gondoltam mikor elolvastam a Képes Sport beszámolóját a Bp. Kinizsi – Bp. Vasas mérkőzés kapcsán. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1955.V.15. Bp. Kinizsi – Tottenham 4:1
1955 májusa – Másfél évre voltunk a forradalom kitörésétől mely örökre megváltoztatta a nemzeti öntudatunkat. Már öt éve annak, hogy a Rákosi-diktatúra megpróbálta örökre eltörölni a Ferencvárost. Ezekről a gyászos évekről már írtunk néhányszor, így nem akarom ismételni önmagam, gondolom nincs olyan Fradi szurkoló aki nem tudja ezen gonosz időszak történetét. Még sem lehet úgy felidézni ezen évek mérkőzéseit, hogy legalább néhány mondattal ne emlékezzünk meg arról a sötét időszakról, amikor nem csak a nevünket, de zászlónkat, címerünket és színeinket is elvették. Voltunk egy rövidke ideig ÉDOSZ, majd 5 éven át Kinizsi. Ezen felül a lehetőséget is elvették attól, hogy eredményesek legyünk, több játékosunkat „irányították” át a Honvédhoz, a rendszer akkori kedvenc és kiemelt csapatához. Talán azt sem bánta volna Farkas Mihály (honvédelmi miniszter, a Honvéd támogatója), ha a volt Fradi „névtelenül” kiesik az első osztályból, de ez végül is nem történt meg, mert azokban az években is voltak kiváló labdarúgóink és edzőink, akik lelkük mélyén egyetlen pillanatra sem felejtették el, hogy milyen örökséget visznek tovább.
1954.XII.29. Bp. Kinizsi – Sztálinvárosi Vasas 4:0
„Szép szavak zengő szárnyán vittelek, olvasó. Utunk egy színes út volt, s társunk egy szürke szurkoló.” – Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy a foci helyett most egy irodalomórára tévedt ahol Margó tanár néni próbálja megszeretettni velünk Babits vagy Kosztolányi költészetét, megnyugtatok mindenkit – bár kedvelem az előbb említett költőket – a fenti idézet nem tőlük származik hanem a Képes Sport újságírójától, aki ezekkel a költői mondatokkal kezdte a bajnoki évzárás értékelését, 1954. december 29-én. Ha a labdarúgás szerelmesei meglátják vagy meghallják 1954-et, akkor minden bizonnyal az „örök fájdalmat” jelentő július 4-i, elvesztett VB döntő ugrik be annak ellenére, hogy bár csitult a Rákosi-rendszer brutalitása – ehhez kellett a nagy vezér, Sztálin halála -, de még két év kellett ahhoz, hogy az elégedetlenség forradalommá fejlődjön Magyarországon. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1954.IV.16. Bp. Kinizsi – Flamengo 0:5
Gyors, korszerű labdarúgást játszott a brazil csapat
1953.VIII.30. Bp. Vörös Lobogó – Bp. Kinizsi 2:0
Első mérkőzésünk a Népstadionban
Nekünk Fradistáknak csak két otthon létezik. Az egyik, amit saját magunk építünk családunknak, a másik az Üllői út 129. alatti Szentély, mely a történelem viharaiban többször felépült, majd újjáépült, majd elavult és leszakadt a tribün, de számunkra mindig egyet jelentett a Ferencvárossal. Emiatt többször kellett albérletbe költözni. A leghosszabb ilyen „vendég is meg hazai is” állapot 1964 és 1974 közötti időszakra esett, amikor is a Népstadionba költöztünk és ismerve a hatvanas évek sikereit, a Ferencvárosi labdarúgás egyik legfényesebb időszaka „sajnos” nem a Szentélyhez kötődik, hanem egy „betonteknőhöz”, amit a kor propagandája szerint a nép (mely akkor a munkásokkal volt egyenlő) épített fel, ezért is lett Népstadion. Az ott elért sikerek és a számtalan maradandó emlék is kötelez minket arra, hogy felelevenítsük az ország stadionjának rövid történetét, azt a történelmi időszakot melyben a politika teljes súlyával nehezedett a labdarúgásra és azt az 1953. augusztus 30-i napot, amikor is először léptünk pályára a Népstadionban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1950.III.25. ÉDOSZ – Debreceni Lokomotiv 7:1
Igazából fel sem fogható az a fajta érzés, amit 1950-ben a Ferencváros játékosaira kényszerítettek. Az egyik nap még zöld-fehérben, Fradi címerrel a szívük felett, a lelátóról feléjük áradó „Hajrá, Fradi!” szurkolással kísérve futottak ki a pályára, majd néhány „órával” később, már piros-fehérben, ÉDOSZ feliratú mezben (bár ilyen mezt még nem sikerült fellelnünk) és szinte hallgatag szurkolók között kellett a pályára lépniük. Azt nem tudom, hogy produkált-e már ilyent a világtörténelem, de valószínűleg nem. De az 1950-s évek elején, a hatalmát az 1949-s új „alkotmánnyal” megszilárdító Rákosi diktatúra úgy gondolta, hogy a sikeres múlt minden csiráját el kell törölni. Nem elég csak a politikai ellenfeleket félreállítani, betiltani, börtönbe vetni, de az élet minden területén az elmúlt időszak sikeres embereit félre kell állítani, mert az új hatalomnak új „ideákra” van szüksége, melyek kizárólagosan az ő dicsőségét zengik. 1950-ben, a politikai leszámolások mellé, a rendszer totális támadást indított a kultúra és a sport irányába is. A kultúrát aránylag „könnyű” volt kordában tartani, ott simán be lehetett tiltani írókat, ott simán „máglyára” lehetett vetni könyveket, de a sport és ezen belül is a labdarúgás már nem ígérkezett ilyen könnyű feladatnak. Betiltani még sem lehetett a kor legnépszerűbb szórakozási lehetőségét, ezért inkább más eszközökhöz folyamodtak. Átneveztek, átirányítottak, központosítottak, melynek eredményeként a magyar válogatott néhány év múlva már a világ élvonalába tartozott. De vajon milyen áron? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1949.XII.31. Szombathelyi Lokomotiv – Ferencváros 2:7
Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz bevezetőt írnom a mai muzeális bajnoki beharangozóhoz. Adatbázisunkból könnyű lett volna választani, de valahogy a sors úgy akarta, hogy addig keresgéljek, amíg nem találok rá az 1949. december 31-i Szombathely-Ferencváros mérkőzésre. Először még egy 1958-as találkozó bemutatása volt a terv, hiszen akkor a Szombathely hátvédsorában szerepelt egy játékos, aki néhány évvel később a Ferencvárosi labdarúgás egyik legjelentősebb egyénisége lett: Novák Dezső. Kezembe akadt egy 1936-os újság is, és mivel mindig is „vonzódtam” a harmincas évek Ferencvárosához, az akkori 3:2-s győzelemmel végződő összecsapás is esélyes volt a beharangozóra. De a sors nem engedte azt, hogy „könnyebb vizekre” evezzek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1948.XII.26. Újpest – Ferencváros 3:5
A nagyobb akarás és a nagyobb gólratörés döntött
Néhány nap és elérkezünk ahhoz a mérkőzéshez, amit évek óta várnak a Fradista szurkolók. Minden bizonnyal a lila-fehér tábor is izgatott, de mivel belém ivódott a több évtizedes „ellenségkép”, így velük még a sportszerűség keretein belül sem vagyok hajlandó foglalkozni. Ezzel felejtsük is el a lila szót, mert a hétköznapi életben szitok színnek számít a Fradisták számára. Ha gonoszkodni akarnék, akkor megemlíteném az ellenfél nevének „zöld-fehér változatait”, de mivel a mérkőzés előtt illik sportszerűnek lenni, ezt meghagyom a Megyeri útra kilátogató több ezres zöld-fehérbe öltözött fanatikus számára.
Azt nem tudom, hogy 1948-ban ebből az ősi ellenségképből mennyi volt érezhető, de gyanítom, az akkori társadalmi viszonyok között, egy történelmi katarzis után, a focit kedvelők nem egymás között keresték az ellenséget. Ezekben az években a béke fuvallata még képes volt arra, hogy elsöpörje a két tábor ősi ellenséges viselkedését. Pedig 1948-ban már elkezdődtek azok a folyamatok, melyek végül is eljuttatta hazánkat a kommunista diktatúra évtizedeibe. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1948.XI.1. Ferencváros – V. ETO 13:0
Kitűnő játékkal győzött a Ferencváros
Amikor megláttam az újságban az eredményt, először azt hittem, hogy szerkesztőtársam véletlenül egy vízilabda mérkőzés tudósítását rakta elém, de mikor jobban megnéztem a beszámoló elejét: Üllői út, 20.000 néző, már azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon most szabad-e egy ilyen eredményt kommentálni. Mert az tény, hogy 1948-ban olyan csapatunk volt, mely az első nyolc fordulóban egy híján ötven gólt szerzett és 100 %-os teljesítménnyel vezette a tabellát, de a gólarányt mégis túlzónak tartom egy számunkra fontos mérkőzés előtt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1948.X.9. Ferencváros – Haladás 5:1
Csak a szünet után tudott felülkerekedni a Ferencváros
1948 – A második világháború utáni történelmünk sorsfordító esztendeje. A Kommunista Párt a keleti blokk hathatós támogatása közepette ebben az évben „fejezte” le a Kisgazda Pártot és a Szociáldemokrata Pártot hazánkban. Áprilisban, a kommunisták által támogatott Dobi Istvánt választották a Kisgazda Párt elnökének, júniusban a Szociáldemokrata Párt olvad be a Kommunista Pártba, természetesen nem önszántából. Július végén lemondatják Tildy Zoltán köztársasági elnököt, szeptemberben létrehozzák az ÁVH-t, decemberben megalakul a Dobi-kormány, és letartóztatják Mindszenty érseket. Ezzel teljessé válik az kommunista egypártrendszer Magyarországon. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
