lalolib
1947.VII.31. Atlas – Ferencváros 2:2
Ha évekkel ezelőtt meglátom együtt ezeket a neveket, hogy: Mike, Szusza, Sárosi, Puskás, Lakat, minden bizonnyal értetlenül csóválom a fejem, legfeljebb teszek egy bizonytalan kísérletet arra, hogy talán egy válogatott mérkőzésen játszottuk így együtt, bár a Sárosi-Puskás kettős valószínűleg elbizonytalanított volna. Arra biztosan nem fogadtam volna, hogy a fenti összeállítású csatársor valaha is zöld-fehérben futott ki a pályára, hiszen ha meghallottam, hogy Szusza, akkor kapásból rávágom, hogy Újpest, ahogy Puskás esetén meg egyből a Honvéd jut az eszembe, ahogy Sárosi esetén a Ferencváros. Ők hárman az előbb említett egyesületekhez úgy kötődnek mint pók a hálójához, és mégis az előbb említett csatársor nem egy válogatott mérkőzésen lépett a pályára, hanem a Ferencváros zöld-fehér mezében, 1947 nyarán a csapat Dél-Amerikai túráján. Szusza és Puskás mellett volt még egy „kakukktojás”, akit az előbbiekben szándékosan nem említettem, hiszen Mészáros József erre a túrára még a Kispest játékosaként tartott a Fradival, de egy év múlva már a Ferencváros igazolt játékosa volt, sőt labdarúgó sikereit játékosként, majd edzőként is nálunk érte el. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1946.IX.22. DVSC – Ferencváros 0:2
Mint a ma élő nemzedékből oly sokan én is csak a történelemkönyvek lapjaiból ismerem a második világháború borzalmait. A történéseket – a kegyetlen emberirtást, a nagy csatákat, a hősies városvédőket, a szőnyegbombázásokat a Sztálin-orgonákat és a doni áldozatokat – leírásokból ismerjük, de vajon a hétköznapi ember hogyan élte túl ezeket a borzalmakat? „Amit az ember eltervez, azt véghez is viszi… és közben meg is szenvedi.” – mondta valamikor nagyon régen egy római hadvezér, de igazán arra ő sem tudta a választ, hogy vajon a véres tervekhez milyen út is vezeti az embert. Persze vannak klisék melyeket bármely háborúra „ráhúzható”, de vajon az a fajta kegyetlenség, mely a fasizmust végigkísérte, nevezhető egyáltalán emberinek? Mivel igazán soha nem tudtam megérteni a kegyetlenség ilyen szintjét, sok könyvet olvastam a második világháborúval kapcsolatban, de válaszokat nem nagyon leltem. Miért is hozakodok elő ezzel egy muzeális bajnoki beharangozó kapcsán? A válasz egyik oldalról nagyon is egyszerű: egy olyan mérkőzést választottam a hétvégi Debrecen elleni bajnokink felvezetésére, melyet 1946. szeptember 22-én játszottunk a „kálvinista Róma” vagy ismertebb nevén a „cívisváros” csapatával, a DVSC-vel. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1946.III.10. Ferencváros – MTK 3:0
Mindig is szerettem a történelmet. Általános iskolában a történelem szeretete összekapcsolódott Margit tanár néni nejlon harisnyájával, ami olyan tökéletes simult a lábához, mint annak idején Sárosi Gyuri lábához a focilabda. A középiskolában már Beke tanár úr úri kimértsége határozta meg az órákat, és az a tény, hogy szinte megszállottan érdekelte a Római Birodalom története és bukása, amit mindig a rá jellemző fanyar iróniával így befejezett be: nem kell felszisszenni, nem összehasonlítási célzattal említettem meg a jelent. Valószínűleg egyszer már tovább is ment a rendszer bírálatán, hiszen az ötéves érettségi találkozónkra már nem jöhetett el, mert „méltatlan” tanári magatartás miatt eltanácsolták az iskolából. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1944.VII.2. MK Döntő, Kolozsvári AC – Ferencváros 1:3
Amikor először végigböngésztem az 1944. évi Magyar Kupa döntőjéről beszámoló Nemzeti Sportot, néhány pillanatig mereven ültem a gép előtt és azon gondolkodtam, hogy vajon nem lehetne átlépni ezen a döntőn, és egyszerűen tudomást sem venni róla? Vagy csak felkéne sorolni a tényszerű adatokat és az olvasóra bízni, hogy beleolvas-e az eredeti újság hasábjaiba. Az írásom elején még nem tudom eldönteni, talán majd az események visznek tovább, vagy a végén nyomok egy „delete-t” és egyszerűen átlépek ezen az 1944-es Magyar Kupa döntőn. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1943.XII.8. Ferencváros – Nagyvárad 1:0
Óriási iramú küzdelemben a Ferencváros hatalmas diadalt aratott és megérdemelten győzte le a Nagyváradot
1943.IX.5. Ferencváros – Debrecen 4:0
Néhány nap és Ferencvárosi Torna Club 112 éves lesz. Tudjuk, a Fradi foci egy évvel fiatalabb az anyaklubnál. A több mint száz éves múlt meg magába hordozza azt, hogy nagyon sok klubbal száznál többször találkoztunk. Az elmúlt fordulós ellenfelünkkel az MTK-val már kétszáz mérkőzésnél tartunk, a legtöbb összecsapást meg az ősi ellenfelünkkel, az Újpesti Dózsával vívtuk, 206-szor. Ha most körkérdéssel „tesztelnénk” a szurkolókat, hogy vajon a Debrecennel hányszor csaptunk össze bajnoki találkozón, valószínűleg a legtöbben száznál több meccsre tippelnének, köztük engem is.
Még szerencse, hogy szerkesztőtársam statisztikája gyorsan rádöbbentett arra, hogy a Debrecennel eddig csak 78 alkalommal mértük össze az erőinket. Először még 1943. szeptember 5-én. A DVSC 1902-ben alakult, és eleinte főleg alacsonyabb osztályokban szerepelt. A profizmus 1926-os bevezetése sem tett jó a csapatnak, hiszen ezek után 1940-ig a Bocskai FC számított Debrecen első számú csapatának. Amikor anyagi problémák miatt megszűnt a klub, utána vette át a városi sportéletben a vezető szerepet a DVSC. 1942/43-ban nyerték meg az NB II-t, ezzel első alkalommal nyílt lehetőségük az első vonalban szerepelni, és 1943 őszén pályára lépni az Üllői úton a Ferencváros ellen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1943.VIII.22. Ferencváros – Vasas 5:2
Amióta muzeális bajnoki beharangozókat készítek, talán egyszer fordult elő, hogy a második világháború éveiben lejátszott mérkőzésről készítsek beszámolót. Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy akkor a kurszki csata kezdetére esett a mérkőzés, a mostani beharangozónál pedig éppenséggel a végére. 1943. augusztus 23-án, a német csapatok teljes elvonulásával fejeződött be a világtörténet egyik legnagyobb ütközete, mely alapjaiban változtatta meg a háború kimenetét. Ehhez ha még hozzávesszük a Sztálingrád ostromát, a magyar történelem számára tragikus doni ütközetet, ahol is a harmadik magyar hadsereg semmisült meg, nehezen értem meg azt, hogy eközben az országon belül volt erő ahhoz, hogy a labdarúgással foglalkozzanak, vagy éppen a Balaton mellett „pihenje” ki egy csapat (Újpestről van szó, mely éppen a Fradi ellen nyerte meg a Szent István kupát) egy kupadöntő fáradalmait. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1943.VI.27. MK Döntő, Ferencváros – SalBTC 3:0
Amikor először böngésztem az 1943.06.28-i Nemzeti Sport hasábjait, néhány perc után már azon kaptam magam, hogy igazából nem is a mérkőzésről írt tudósítás izgalmait keresem, hanem teljesen mást. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1942.VI.29. MK Döntő, Ferencváros – DiMÁVAG 6:2
„Az életet nem azok a napok jelentik, amelyek elmúltak, hanem azok, amelyekre emlékezünk.” Amikor az egyik szerkesztőjévé válhattam ennek a remek rovatnak, már tudtam, hogy lesznek olyan évek, melyekről nem lesz könnyű írnom.
Nem lesz könnyű, mert nem tudom elvonatkoztatni a sporteseményt, az adott évtől. Szerencse, hogy a háborús borzalmak mellett, a sport még tartotta magát. Kíváncsian böngésztem át először az újságot és próbáltam utalást találni arra, ami az 1942-es Magyar Kupa döntőjét körülvette, de nem találtam. Először talán nem is értettem, de mikor ráleltem a cikk elején a Fradi öltözőjében történt diskurzusra, már világossá is vált.
„Hírnök jön be és újságolja, hogy két perc alatt éppen most esett két gól az Újpest-SalBTC mérkőzésen. Ebben a pillanatban harsány ordítás hangzik kívülről. Valaki megjegyzi:
– Gólt lőtt a „Stécé”!
Polgár megszólal:
Dehogyis! Az Újpest rúgott gólt. ha a Stécé rúgott volna, sokkal nagyobb lenne a hangorkán.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1941.VIII.24. Ferencváros – Kispest 11:5
Négyes szuper, Koncert szuper és Csúcs szuper = Csúcsteljesítmények. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy itt valami zenei koktél összeállítása, vagy esetleg egy zenei koncert szervezése van folyamatban, azt sajnos el kell, hogy szomorítsam, bár egy Loreena McKennitt koncertre nagyon is vevő lennék, de a mai napon egy elég vegyes érzelmű muzeális lapszemle fog kibontakozni. Ehhez a váltakozó hangulathoz elegendő ránézni a címben szereplő végeredményre, hogy mosolyt csaljon az arcunkra, de ha megnézzük a dátumot melyet 1941-el társítani fogunk, egyből más megvilágításra kerülnek az események. Visszatérve a szuper jelzőkhöz, természetesen nem véletlenül használtam őket indítónak, hiszen az 1941. augusztus 24-i, Kispest elleni 11:5-s végeredménnyel végződő találkozó egy igazi csúcs, bár a fenti jelzőket az akkori újság reklámjából idéztem, ahol különböző minőségű rádiókat ajánlanak a sportot szerető olvasók részére. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
