mjozef22
Lipcsei Péter csúcsdöntése, avagy szurkoló-e a Nemzeti Sport
„Lipcsei Péter közeledik a rekord megdöntéséhez és emiatt egyre nagyobb az érdeklődés a csúcs iránt. Újságírók, szurkolók érdeklődnek a pontos számról.” A fenti sorokkal kezdi sorait az FTC hivatalos oldalának cikke, mely egy régóta vitatott téma végére tesz pontot.
Szerkesztőtársam és egyben a vita „gerjesztője”, aki a teljes Fradi múltat feldolgozta Nagy Béla munkáiból nyert útmutatás alapján, azon a véleményen volt, hogy most sem kell reagálni, ahogy eddig sem tettük. Én más véleményen voltam, és mivel szerkesztőségünkben is működik a 2/3-os szabály, úgy gondoltam, hogy egy kis turpissággal szerkesztőségünk harmadik tagját meg sem kell kérdeznem, mivel a témában már régebben az én oldalamra állt, és így e cikk is közlésre kerülhet.
A fenti bevezető sorok után szeretnék magyarázatot adni a már-már bulvársajtósnak tűnő, hangzatos címre. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2010.IV.6 LK, Ferencváros – Paks: 1-2
A labdarúgó Ligakupa 6. (utolsó) fordulójában a Paks 2–1-re legyőzte a Ferencvárost az Üllői úton, és ezzel döntős a sorozatban. A volt ferencvárosi Bartha László szerzett előnyt a vendégeknek, majd Kiss Tamás révén már két találattal vezetett Gellei Imre együttese, Paul Shaw révén csak szépítenie sikerült a fővárosi zöld-fehéreknek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Deák „Bamba” Ferenc emléktábláját avatták
Március 29-én, hétfőn a Pestszentlőrinc és Pestszentimre önkormányzata emléktáblát avatott a legendás Deák „Bamba” Ferenc labdarúgó, az egykori Ferencvárosi középcsatár tiszteletére, az Etalon Sport Általános Sportiskolában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Olvastuk: A Szabóról
Egy nap ugyanarról az eseményről, egy ugyanazon újságban a Népszavában, kétszer egészen másképp írtak. A csúsztatás nagyon közel van, már-már azonos a szándékos hazugsággal. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Hegedűs István Zoltán galériája
Suttyó, a császár
Nézetem szerint amatőr és profi játékos között az a különbség, hogy az amatőr futballistának szenvedélye a futball, a profinak szenvedélye és kötelessége, amely kötelességet minden szemponttól függetlenül legjobb igyekezete szerint kell teljesítenie. Azt a másfél órát, amelyet játékban tölt el, becsületesen kell megharcolnia. A futball itt kezdődik, nem a rúgásnál vagy a fejelésnél.
Ez a néhány mondat felér egy szerelmi vallomással, amit az ifjú szerelmes szíve választottjának elrebeg. Zavartan, olykor kapkodva vagy dadogva, de a fiatal hölgy érzi a szavak őszinteségét. A nyiladozó szerelem ilyenkor szokott lángra kapni. Annál meghatóbb és meggyőzőbb ez a kitárulkozás egy olyan embernél, aki már túljutott pályája csúcspontján, zenitjén, és amit mond, az már inkább a múlt, semmint a jövő.
Boldog ember volt-e Turay József, a Suttyó, a Császár, a magyar futball egyik legmarkánsabb alakja?
Craig Short: Ennél alaposabban már nem is csinálhattam volna
Az utolsó pillanatig bízott benne, hogy még idejében be tud iratkozni a pro licences tanfolyamra, ám mivel ez nem sikerült neki, hivatalosan legkorábban csak március végén lehet Craig Short a Ferencváros vezetőedzője. Az egykori hátvéd nem fél a fanatikusoktól, a tíz évvel ezelőtti Lipcseit pedig Premier League-szintű játékosnak tartja, de már csak csereként számít rá. Szerinte a magyar játékosok taktikailag rendkívül magas szinten állnak, és kiváló a rúgótechnikájuk. A kispad körül kialakult helyzetet maga is kínosnak tartja, Berki Krisztián azonban az MLSZ-t hibáztatja.
Craig Short szerdán tudta meg, hogy nem ülhet le vezetőedzőként a Ferencváros kispadjára, mivel nemcsak hogy nem rendelkezik az MLSZ szabályzatában megkövetelt pro licenccel, hanem még a szövetség által kiskapunak meghagyott lehetőséggel sem tud élni, hiszen be sem iratkozott a tanfolyamra. Az FTC vezetői ezért két nappal a tavaszi szezonrajt előtt úgy döntöttek, hogy papíron a Ferencváros U19-es csapatánál dolgozó Tuboly Frigyest teszik meg vezetőedzőnek, a valódi edző azonban továbbra is Short. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A sajtótájékoztatóról – Short marad a vezetőedző
A Ferencváros labdarúgó csapata péntek délután sajtótájékoztatót tartott, ahol az egyik fő téma a regisztrációs kártya bevezetése volt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
McCabe eredményt és rendet akar
A Fradi-tulaj ultimátuma
Mennyország vagy pokol. Erről dönt a tavasz a Ferencvárosnál.
A szerény őszi szereplés, és főleg a sorozatos szurkolói zűrzavarok válaszút elé állítottak a klubot a széteséstől megmentő Kevin McCabe-et. A tulajdonos az előttünk álló hónapok bajnoki szereplésétől, no meg elsősorban a Fradisták viselkedésétől teszi függővé, hogy BL csapattá fejleszti az FTC-t, vagy kiszáll a klubból. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Felavatták dr. Páncsics Miklós sírkövét
Csütörtök délelőtt a Farkasréti temetőben felavatták a 2007. augusztusában elhunyt dr. Páncsics Miklós olimpiai bajnok, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnoki negyedik helyezett, harminchétszeres válogatott futballista, a Magyar Labdarúgó Szövetség volt főtitkárának síremlékét. A megemlékezés során beszédet mondott Dunai Antal, az MLSZ szakmai alelnöke, valamint az egykori kiváló játékos fia, Páncsics Dusán.
(mlsz.hu)





