ELLENFELEINK ZÖLD-FEHÉRBEN

Tóth József

Tóth II. József (1929. május 16., Mersevát – 2017. október 9.) a csepeli grundokról jutott el az NB I-ig, később a válogatottig, s ezzel együtt a világhí­rig. Tóth II. József olyan időszakban lett válogatott, amikor jobbnál jobb játékosok, köztük természetesen szélsők is vetélkedtek a cí­meres mezért. A hetes számúért például Budai II. László, sőt, időnként egykori csapattársa, az egyébként balszélsőt játszó Czibor Zoltán is.

Tóth a Csepel saját nevelésű játékosa, 1948 őszén mutatkozott be a nagyok között. Előtte bajnokságot nyert az együttes, ám, a tehetséges ifi szélső abba a remek csapatba is beverekedte magát. Később a válogatók is felfigyeltek rá: tagja lett az aranycsapatnak, sőt, az 1954-es világbajnokságon emlékezetes mérkőzéseken is szerepelt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Titkos Pál

Titkos (Titschka) Pál (1908. január 8., Kelenvölgy  – 1988. október 8., Budapest), a Budai „33″, majd a Hungária FC (1929-40: 231 bajnoki / 95 gól; két bajnok-, és egy kupagyőztes csapat tagja; az év játékosa: 1936/37) balszélsője, 1929 és 1938 között 48 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben és 13 gólt szerzett. Tagja volt az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. Az MTK örökös tagja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Senkey Gyula

SENKEY II Gyula (1901. augusztus 16., Perbál – 1983. október 8., Jobaháza), az MTK és a Hungária FC (1921-27: 51 bajnoki / 3 gól; négy bajnok- és egy kupagyőztes csapat tagja) jobbszélsője, 1925-ben és 1926-ban 3 mérkőzésen volt válogatott és 1 gólt szerzett. Az MTK örökös tagja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Biró Sándor

Biró (Bier) Sándor (1911. augusztus 19., Füzesabony – 1988. október 7., Budapest) a III. ker. FC (1927-35: 142 bajnoki / 1 gól), a Hungária FC (1935-40: 240 bajnoki / 4 gól; két bajnokcsapat tagja; az év játékosa: 1939/40), a BSZKRT SE (1940-42), az Újpest FC (1942-45), az MTK (1945-48), majd a III. ker. TVE (1948-49) balhátvédje, 1932 és 1946 között 54 találkozón szerepelt a legjobb tizenegyben. Tagja volt az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar együttesnek. Az MTK örökös tagja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK