LABORCZFALVI-tól – RUTTKAY-ig

Rumbold Gyula

A Ferencváros legendás hátvédje, a magyar labdarúgás hőskorának egyik kiemelkedő alakja.

Jó ritmusérzék, helyezkedés és finom szerelések jellemezték bámulatos játékintelligenciáját. Az első nemzetközi szí­nvonalon jegyzett hátvédpárunk szellemi vezére. A Boráros téri grundról került az FTC-be, ahol a tizes években meghatározó hátvédkettőst alkottak Payer Imrével. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Dejan Milovanovic: 55

Dejan Milovanovic

1995 nyarán lépett először pályára a Fradiban a Spartak Subotica-tól érkezett szerb védő. Bajnoki bemutatkozása rövidre sikeredett, ugyanis tizenöt percnyi játék után kiállí­tották Debrecenben.

A folytatás már eredményesebb volt. Három évet töltött el zöld-fehérben, közel száz mérkőzésen lépett pályára, ezeken tí­z gólt szerzett. Az 1995/96 évi szezonban tagja volt a magyar bajnoki cí­met nyert együttesnek, tizennyolc találkozón kétszer volt eredményes. A Bajnokok Ligájában három mérkőzésen is pályára lépett.

A további években is elsősorban kiegészí­tő emberként szerepelt. ’98 tavaszán még győztes gólt szerzett a Vasas ellen, majd ősztől már az újonc Dunaferr csapatát erősí­tette. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Nemes (Neufeld) Sándor

A nagykereskedő családból származó Nemes (eredetileg és később: Neufeld) Sándor a magyar futball nagy világvándorainak egyike.

1916 júniusában egy ificsapattól, az ILK-ból érkezett az FTC-hez. Alig több mint 17 esztendősen mutatkozott be az első csapatban. A rendkí­vül gyors, gólerős csatár rövid ideig szerepelt zöld-fehérben. Többnyire jobbszélső volt, de a Fradiban több poszton is szerepelt. Az 1916/17 évi hadibajnokságban az FTC legeredményesebb góllövője 8 góljával. 1918 májusában Svájc, 1919 júniusában és 1919 októberében Ausztria ellen a magyar válogatottban is szóhoz jutott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Nagy Mihály: 70

Nagy Mihály

A Ganz, a Vasas és a Kossuth KFSE voltak első klubjai, majd 1978 augusztusában a Vasas Izzó szí­neiben mutatkozott be az NB I-ben.

A kieső csapatban kilenc gólt szerzett, ezzel hí­vta fel magára a ferencvárosi vezetők figyelmét.

1979 nyarán, egy csereügylet keretében érkezett az Üllői útra Esterházy Márton helyére. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Nagy Norbert

Nagy Norbert

NB I-es pályafutását a Nyí­regyháza csapatában kezdte, 1992 augusztusában az UTE ellen lépett először pályára az élvonalban.

Később megfordult Diósgyőrben, majd az elsőosztályú Stadler FC játékosa lett, ahonnan a válogatottba is bekerült. 1995 szeptemberében a törökök elleni EB selejtezőn húzhatta magára először a válogatott cí­meres mezét.

Az 1995/96-os bajnokság téli szünetében igazolt Novák Dezső csapatába. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK