Interjúk

Garami az NB I történetének legidősebb edzője

A tavaszi NB I-es idénynyitó Pécs–MTK mérkőzésen Garami József átveszi Illovszky Rudolftól a magyar labdarúgó élvonal történetének legidősebb edzője titulusát. A rekorder 1985 óta dolgozik az első osztályban, jelenleg az MTK alkalmazásában. Sikerek, csalódás, páratlan pályafutás, Pécs, Újpest, Fradi… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Mindig az elit a cél

Amint azt klubunk a délelőtt folyamán bejelentette, az Ajax, a NAC Breda és a Salzburg korábbi futballistája, Leonardo Santiago ma csapatunkhoz igazolt. Az UEFA Kupa-győztes brazil támadó örül neki, hogy a Fradi-drukkerek már nagyon várták érkezését, és csapatunkat legjobb tudásával segí­tené feljebb a tabellán. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Nagy lehetőség

A korábbi holland utánpótlás-válogatott Quenten Martinus nagy reményekkel igazolt klubunkhoz.

Quenten Martinus több holland élvonalbeli, valamint másodosztálybeli mérkőzéssel a háta mögött döntött úgy, hogy pályafutását a Ferencvárosi Torna Clubban folytatja. A 21 éves labdarúgó eddigi ferencvárosi tapasztalatairól, legnagyobb céljairól, valamint arról is beszélt, hogy kivel szeretett a leginkább együtt játszani a holland utánpótlás-válogatottban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Bedarálunk majd mindenkit – interjú Böde Dániellel

Böde Dániel sorra lövi a gólokat a felkészülési meccseken, a válogatottban is bemutatkozhatott, ennek ellenére úgy véli, még messze van a csúcsformától. A Fradiban játszik először légiósokkal, de még nehezebben szokta meg, hogy lassan haladnak az autók Budapesten. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Nekik a pálya nem bársonyszék – Gyetvai Lászlót, a válogatott 94 éves korelnökét köszöntötték

„Harminckétszer!” – mondta büszkén a mikrofonba Gyetvai László a Corinthia Hotel Budapest dí­sztermében, miután Magyar Zoltán, a Magyar-Skót Társaság elnöke a Róbert Burns Nemzetközi Alapí­tvány hagyományos bálján, a szombati Burns-est csúcspontjához érve megkérdezte tőle, hányszor koccintottak whiskyvel az 1938-as glasgow-i túrán. A legidősebb magyar válogatott labdarúgó, a Ferencváros egykori balszélsője, a 94 éves öregúr ma már nem tudna föl-le száguldozni az oldalvonal mellett, de jókedve és humora a régi. Nem kellett kétszer kérni, hogy mesélje el, miként is esett, amikor első válogatott mérkőzése után, a mások mellett Bili Shanklyvel felálló skót csapattól elszenvedett 3:1-es vereség után, az esti fogadáson a játékosok felváltva emelték poharukat VI. György király és Horthy Miklós tiszteletére – tizenhatszor-tizenhatszor… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az erő hozza ki az erőt

A Ferencváros nehéz napokon van túl: Marbellában négy nap alatt játszott a Dinamo Kijev, a CFR CIuj és a Basel ellen. Korábbi ferencvárosi futballistákat kérdeztünk, szerintük jó-e, ha rögtön a felkészülés elején ilyen terhelést kapnak a játékosok. Ha most nem izzadnak meg a Ferencváros futballistái, akkor soha. Igaz, Marbellában nincs kánikula, sőt a nap is sűrűn eltűnik a felhők mögött, de nem is azért utaztak a fradisták Spanyolországba, hogy a hasukat süttessék – hanem azért, hogy dolgozzanak. Márpedig kemény munkából nincs hiány, elég, ha csak végignézünk az ellenfeleken. Még talán a Barcelonánál is elégedetten nyugtáznák, ha ezekkel a csapatokkal játszanának felkészülési mérkőzéseket, nemhogy az NBI hatodik helyezettjénél. De Ricardo Moniz nem vesztegeti az időt, az biztos, amint megérkezett Dél-Spanyolországba a Ferencváros, rögtön belecsaptak a lecsóba. A zöld-fehérek négy nap leforgása alatt három mérkőzést játszottak, s mindhárom ellenfél a Bajnokok Ligájában indult (igaz, a Basel a csoportkör előtt kiesett, és az Európa-ligában folytathatta). Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Lisztes hazatért

Klubunk korábbi kiváló középpályása, Lisztes Krisztián a jövőben játékos-megfigyelőként segí­ti a Ferencvárost

Lisztes Krisztián visszatért a Ferencvárosi Torna Clubhoz. Korábbi kiváló középpályásunk ma í­rta alá szerződését klubunkkal, ennek értelmében a jövőben játékos-megfigyelőként dolgozik majd a zöld-fehér sikerekért.

Lisztessel a jeles alkalomból készí­tettünk interjút.  Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Zsinka János: Portugáliában megváltoztam, de…

Már pályafutása elején a csúcsra ért, hiszen oszlopos tagja volt az 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyert válogatottnak. Óriási tehetségnek tartották a villámléptű szélsőt, aki már 16 évesen az NB I-ben futballozott. Bár sokan a Ferencvárossal kötik össze a nevét, a válogatottba mégis a Dunaújvárosi Kohászból került be, miközben összesen nyolc NB I-es csapatban is megfordult. Azt viszont már kevesen tudják, milyen peches körülmények között esett el a 200 ezer dolláros monacói szerződéstől, s miként került ki végül 1993-ban Portugáliába. Zsinka János lapunknak feltárta a múltat, s arról is beszélt: miért nem futotta be azt a karriert, amit jósoltak neki. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK