Interjúk
Végh nem teszi le a kesztyűt
– Hogy lett váratlanul a Ferencváros kapusa?
– Egy véletlen találkozással kezdődött, amelyen Dragoner Attilával, a Ferencváros utánpótlás-menedzserével arról beszéltünk, hogy feladatot kaphatnék az Üllői úton a fiatalok nevelésében. Aztán csütörtökön jött a telefon, Prukner László szakmai igazgató hívott fel, hogy mit szólnék hozzá, ha leigazolnának. Nem sokat gondolkodtam, örültem az ajánlatnak, és gyorsan meg is egyeztünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Sportmúzeum: Albert Flórián
Molnár Dániel műsora. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Menekülés a boldogságba – Liban Abdi
Egy pesti kávéházban ülve sok mindent megtudhat az ember Libán Abdiról – Libán Abditól. Például azt, hogy még egyéves sem volt, amikor Szomáliából egészen Norvégiáig menekült a családja, aztán azt, hogy a fradisták már úgy rajonganak érte, mint ő a Fradiért, no és azt is, hogy az Aalesund elleni Európa-liga visszavágó lesz eddigi pályafutása legnagyobb meccse. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Lipcsei Péter, aki egyre rutinosabb a kispadon
Már egy év rutin van a háta mögött, de azért Lipcsei Pétert még most is ifjú trénernek tartják. Harminckilenc esztendős, nem is olyan régen még a Fradi meghatározó futballistája volt, ám az elmúlt szezonban már a zöld-fehér klub NB II-ben szereplőgárdáját irányította. Ez az idény rengeteg tapasztalattal, felismeréssel ajándékozta meg a Fradi újkori ikonját, aki nem tagadja, öt éven belül átvenné a felnőttcsapatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Oláh: Tudtam, hogy ez az utolsó esélyem
– A Vajdaságban születtél egy Magyarországtól elcsatolt területen. Milyen volt itt felnőni?
– Valójában nem éreztem meg, hogy külföldön nőttem fel, egészen addig, amíg el nem kezdődött a háborús időszak. Ekkor viszont rengeteg szerb menekült érkezett hozzánk Boszniából és a horvátoktól, a helybélieket pedig átjárta a nacionalista érzelem. Előtte semmilyen megkülönböztetést nem tapasztaltam, utána viszont más szemmel kezdtek nézni a magyarokra. Nekem viszont ekkor sem volt különösebb gondom velük, mert a foci révén baráti kapcsolatot ápoltunk. Ismerek olyan embereket, akiknek adódott ebből problémájuk, de én ebből nem sokat tapasztaltam meg.
– A szülőhelyeden mennyire volt ismert a Fradi, mennyire hatott az ottani környezetre a Ferencváros csapata? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Családtag maradt
Rudas Ferenc, a Ferencváros egykori jobbhátvédje július 6-án lesz 90 éves. Ha nem sérül meg 1950-ben, tagja lehetett volna az Aranycsapatnak. Zöld-fehér mezben 1941 és 1954 között 363 mérkőzésen játszott, a Fradi Baráti Kör elnökeként ma is a fradizmus egyik megtestesítője. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Rab Tibor: Védőért ennyit még nem ígértek, az OTSH mégsem engedett el
A Ferencvárosban összesen 467 mérkőzésen lépett pályára, s megannyi sikernek a részese lehetett. Akár azt is mondhatnánk, hogy 20-21 évesen már a csúcson volt, hiszen 1976-ban bajnoknak, kupagyőztesnek, s KEK-döntősnek mondhatta magát. Hátvédért annyit még nem kínált külföldi csapat, amennyit érte fizetett volna a görög OFI, ám 1983-ban az OTSH elnöke csak annyit mondott: te még ennél is többet érsz, így – nem mehetsz… S ezzel egy életre elvágták Rab Tibor légiós karrierjét, aki 33 évesen játékos-edzőként az osztrák Gattendorfban mégis belekóstolhatott a külföldi létbe. Hogy aztán búcsút is intsen az edzői pályának, hiszen ma már – teljesen más területen dolgozik … Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bruszt helyett örömfoci – Nyilas Elek a Fradiról
Arról, hogy milyen Fradit szeretne látni a pályán:
„Az előző szezonban azt láttam, hogy harcos, alázatos Fradi szerepel a bajnokságban, ám az együttes valamelyest híján van kreatív játékosoknak. Az Albert-stadion közönsége azonban korábban megszokta, hogy látványos játékkal nyer a csapat, szóval azt szeretném, ha a kétségtelenül eredményes szerepléshez játékosság és technika is párosulna. Csütörtökön kint leszek a stadionban, akkor kiderül, milyenek az új fiúk, mert hallani ezt-azt, de én már csak olyan vagyok, hogy a saját szememnek hiszek. Világsztárok nyilván nem jönnek a magyar bajnokságba, ugyanakkor kérdés, ilyen rövid idő alatt mennyire képesek beilleszkedni a közösségbe, megszokni egy másik kultúrát. Az örmény ellenfelet nem ismerem, száz százalékra nem is vehető a továbbjutásunk, ráadásul a nemzeti öntudat különösen hajtja a riválist, játékosai harcként fogják fel az összecsapást. Ettől függetlenül tovább kellene lépni, aztán jöhet az Aalesund. A norvégok ellen a szívem több esélyt ad a Fradinak, az eszem azt mondja, maradjunk az ötven-ötven százaléknál.”
„Van egyfajta bizalmatlanság” – folyamatosan változó kerettel várja a Fradi az Európa Ligát
Több játékos fizetését csökkentik, néhányuk jövője még bizonytalan a Ferencvárosnál, miközben sorra érkeznek az új igazolások. A Fradi a jövő héten már tétmeccset játszik az Európa Ligában, és bár Prukner László vezetőedző szerint félévente nem lehet új csapatot építeni, de szeretnének megfelelni az új kihívásoknak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Voltak anyagilag jobb ajánlataim is” – interjú a Fradi légiósával, Mark Ottennel
A Ferencváros egyik legkomolyabb nyári erősítése a Feyenoordban is megfordult Mark Otten lehet, aki kettő plusz egy évre igazol a Fradiba. Az elmúlt szezonban 21 meccset játszott a holland élvonalban a NEC Nijmegen színeiben, de nem jött ki az edzőjével, és a szerződése is lejárt, ezért úgy döntött, hogy 25 évesen légiósnak áll. A holland utánpótlás-válogatottakban közel hetvenszer szerepelt Otten az [origo]-nak elmondta, hogy főleg a klub történelme és Prukner László vezetőedző szakmai elképzelései miatt választotta az FTC-t. Otten korábban játszott Dzsudzsák Balázs ellen, akit jobb focistának tart annál, hogy az orosz bajnokságban szerepeljen, de megérti a magyar válogatott szélső döntését, hogy a Mahacskalába igazolt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....