Interjúk

Öt meccs a halhatatlanságig

Lipcsei Péter

Lipcsei Péter

Lipcsei Péter fogalom a Ferencvárosban, és ha még öt meccsen pályára lép a bajnokságban, a klub történetében ő viseli a legtöbbször a zöld-fehér mezt dí­jmérkőzésen. Hat lehetősége van a csúcsdöntésre, mert a bajnokság végén visszavonul, í­gy pénteken az Újpest elleni utolsó találkozóján léphet pályára. Húsz éve éppen a lilák ellen mutatkozott be – győztes meccsen! –, magától értetődő, hogy a búcsút is szeretné szépen megünnepelni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Gólokat várnak tőle – Interjú Tóth Bencével

Nagyszerű heteket tudhat maga mögött a Ferencváros középpályása, hiszen győztes gólt szerzett a Fradi két nagy riválisa ellen is. A fiatal játékost edzőivel való kapcsolatáról, a szurkolókról alkotott véleményéről, és persze góljairól faggattuk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Nem vagyok alattomos” – interjú Dragóner Attilával

Már gyerekkorában is felborí­totta az asztalt, ha nem állt nyerésre a társasjátékban, és nem tagadja, néha 35 évesen is átlép egy határt, amivel túlmegy a győzni akaráson. Dragóner Attila ugyanakkor nem tartja magát brutális labdarúgónak, pedig tavaly három-, idén pedig kétmeccses eltiltást kapott könyöklésért. A Ferencváros huszonnyolcszoros válogatott védője megpróbálja a maga eszközeivel kibékí­teni a Fradi-szurkolókat, de állí­tja, nem ő vitte be nekik tavaly a petárdákat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Interjú a visszavonuló Lipcsei Péterrel

„A jelenlegi csapatban nincsenek igazi futballisták már. Csak Lipcsei Peti. ő egy igazi vezéregyéniség” – magyarázta bőszen a Hetek munkatársának az Üllői úti Fradi-pálya előtti aluljáróban egy FTC-szurkoló. Nem vitatkozhattunk vele, inkább elindultunk az FTC-pálya bejárata felé. A székházban ugyanis egy „igazi futballista” várt ránk, a vezéregyéniség: Lipcsei Péterrel beszélgettünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Craig Short: Ennél alaposabban már nem is csinálhattam volna

Az utolsó pillanatig bí­zott benne, hogy még idejében be tud iratkozni a pro licences tanfolyamra, ám mivel ez nem sikerült neki, hivatalosan legkorábban csak március végén lehet Craig Short a Ferencváros vezetőedzője. Az egykori hátvéd nem fél a fanatikusoktól, a tí­z évvel ezelőtti Lipcseit pedig Premier League-szintű játékosnak tartja, de már csak csereként számí­t rá. Szerinte a magyar játékosok taktikailag rendkí­vül magas szinten állnak, és kiváló a rúgótechnikájuk. A kispad körül kialakult helyzetet maga is kí­nosnak tartja, Berki Krisztián azonban az MLSZ-t hibáztatja.

Craig Short szerdán tudta meg, hogy nem ülhet le vezetőedzőként a Ferencváros kispadjára, mivel nemcsak hogy nem rendelkezik az MLSZ szabályzatában megkövetelt pro licenccel, hanem még a szövetség által kiskapunak meghagyott lehetőséggel sem tud élni, hiszen be sem iratkozott a tanfolyamra. Az FTC vezetői ezért két nappal a tavaszi szezonrajt előtt úgy döntöttek, hogy papí­ron a Ferencváros U19-es csapatánál dolgozó Tuboly Frigyest teszik meg vezetőedzőnek, a valódi edző azonban továbbra is Short. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

McCabe eredményt és rendet akar

NS-20100205

A Fradi-tulaj ultimátuma

Mennyország vagy pokol. Erről dönt a tavasz a Ferencvárosnál.

A szerény őszi szereplés, és főleg a sorozatos szurkolói zűrzavarok válaszút elé állí­tottak a klubot a széteséstől megmentő Kevin McCabe-et. A tulajdonos az előttünk álló hónapok bajnoki szereplésétől, no meg elsősorban a Fradisták viselkedésétől teszi  függővé, hogy BL csapattá fejleszti az FTC-t, vagy kiszáll a klubból. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK