Interjúk

Eredményessé tenné a Fradit Berkes Zoltán, az FTC Zrt. új vezérigazgatója

Berkes Zotán

Berkes Zotán

Egy hónapja Berkes Zoltán az FTC Zrt vezérigazgatója.

A 43 éves gazdasági szakember gyermekként focistának készült, de korán abba kellett hagynia a labdarúgást Az elmúlt két évtizedben az autós szakmában dolgozott, idén júniusban pedig átvette a Fradi vezetését Berkes hatalmas lendülettel kezdte el a munkát és kiemelt célként kezeli, hogy irányí­tásával a Fradi az őt megillető helyet foglalja el a magyar labdarúgásban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Prukner nem kér türelmet a szurkolóktól

Prukner László

Prukner László

Hétfőtől ismét itthon készül a Ferencváros. A zöld-fehérek ausztriai edzőtáborból érkeztek haza, s a túra során öt találkozón léptek pályára, a mérleg két döntetlen és három vereség. Az ellenfelek között volt szlovén, román és német együttes is. Prukner László szakmai igazgató annak ellenére bizakodva várja a rajtot, hogy még nem végleges a keret, hogy vannak hiányposztok, és hogy nem jutott pénz játékosok kivásárlására, azaz csak olyan futballista kerülhet az Üllői útra, akinek nincs érvényes szerződése. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Irigység és áskálódás fogadott” – Prukner László, a Fradi edzője

Prukner László

Prukner László

Prukner László szerint az érkezésekor irigykedő és áskálódó légkör jellemezte a Ferencvárost, ő azonban senkinek sem akar megfelelni, és az Üllői úton is a maga útját járja. Nem tartja magát „félős gyereknek”, de egy menekülő útvonalat azért nyitva hagyott magának. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Prukner László és Maróti Béla búcsúzik a kaposvári közönségtől

prukner-laszlo_06042

– Mi jut eszébe, ha azt mondom Cseri út, az ellenfél pedig a Tatabánya?
– Megbí­zott edzőként az első meccsem a 2002/2003-as NB I/B-s bajnokság hajrájában. Nyertünk, de a pontos eredményre nem emlékszem. Az utolsó három mérkőzésre kaptam meg a csapatot, amely összefogott önmagáért és kilenc pontot szereztünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kevin McCabe megújulást szeretne a pályán és azon kí­vül is

Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatójának lemondása elindí­tott egy távozási folyamatot a klub Üllői úti székházában. Azóta lemondott a teljes kommunikációs osztály, s kedden Igaz András technikai igazgató is. Gerstl Alexandert, az FTC igazgatótanácsának tagját kérdeztük: miért ürül ki a székház? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Lipcsei – Az FTC rekordere lett a középpályás

20100518_ftc-papa_03_albert_szucs_lipcsei

A Lombard Pápa elleni bajnokin 647. alkalommal lépett pályára a Ferencvárosban Lipcsei Péter, aki ezzel megelőzte Sárosi Györgyöt, és immáron egyedül vezeti a klub örökranglistáját. Az újdonsült rekorder nem sok esélyt lát, hogy a közeljövőben valaki megdöntse a csúcsát, és nem biztos benne, hogy ott a helye a klub történetének legjobb csapatában. Lipcseit csak pályafutása elején zavarta, hogy az ellenfél szurkolói rendre megtalálták, a Fradi-drukkerekről pedig azt mondja, edzőnek, vezetőnek és játékosnak is meg kell szokni, hogy a drukkereket nem lehet kikerülni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Lipcsei: Sárosi, Albert vagy Ebedli nagyobb játékos nálam – búcsúinterjú a kapitánnyal

Lipcsei Péter rekorder lett a Pápa elleni győztes meccsel, számára ez volt játékosként az utolsó hazai tétmérkőzés játékosként. A meccs után a csapatkapitány hosszabban is beszélt a benne munkálkodó érzésekről. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK