Jegyzetek
Feljegyzések a fotelból – Pofonok után egy kis simogatás
Elég régen fordult már velem elő, hogy ne várjam a bajnokság tavaszi nyitányát. Ebben nagy szerepe van 1992 tavaszának, mikor a Fradi olyan szezont produkált, melyre örökké emlékezni fognak a szurkolók. Szinte haragudtam magamra, hogy pénteken nem gyomorgörccsel ébredtem és az egész napomat nem az esti mérkőzés hatotta át. A mérkőzés kezdete előtt megpróbáltam magyarázatot találni, de az esti hólapátolás közben sem azon merengtem, hogy egy győzelemmel belátható közelségben kerülhet a dobogó Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A játékos tízparancsolata
Az edző tízparancsolata
Az edző tízparancsolata
1. Az edző csak mezbe öltözötten taníthat komolyan.
2. Az edzéseken elsőnek az edző jelenjék meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fradista anekdoták: Deák Ferenc
Vezeklés
Kikapott Pestszentlőrincen a Ferencváros. A szenzáció főhőse a negyvenes évek gólzsákja, Deák Bamba volt, aki egymaga öt gólt lőtt a válogatott Csikós hálójába.
— Az elsőnél, mint olyan sokszor, lesre játszott a Fradi-védelem — emlékezett Deák. — Azaz csak játszott volna. Én ugyanis a félpályán túlról iramodtam meg… A bíró nem fütyült, nem is fütyülhetett, Rudas Feri, az NB I leggyorsabb hátvédje kétségbeesetten futott mögöttem, de nem tudott beérni. Én pedig kicseleztem Csikóst, 1:0… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fekete István – Nagy Domokos Imre: Magasles (részlet)
A magyar kultúra napja előtt szerzőtársunk, Nagy Domokos Imre könyvének 2009-es bemutatásával tisztelgünk. Íme a könyvrészlet, avagy hogyan kapcsolódik a vadászat Pintér Atillához. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fotelszurkolásra kényszerítve
Sohasem tagadtam, hogy amióta elindult a „feljegyzések a fotelból” sorozatom a legtöbb mérkőzést otthon, a kényelmes fotelból szurkoltam végig annak ellenére, hogy éves bérletem van. Ennek több oka is volt és van. Egyrészt vidékiként nem mindig van lehetőségem arra, hogy a hazai mérkőzésekre „felmenjek” a Szentélybe (ősszel azért 5 alkalommal sikerült), másrészt már a korom miatt is néha nehézkes megszabadulni az otthoni kényelemtől. Ez persze nem volt mindig így, hiszen a hetvenes évek közepétől 1992-ig nem nagyon volt kihagyás. Akkor még könnyű volt, fiatal voltam, nem okozott gondot, ha több órát kellett vonatozni, vagy ázva-fázva ácsorogni az út mentén és várni egy jótevőt, hogy felvegyen és a legközelebbi településig elvigyen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fradista anekdoták: Csikós Gyula
Nagy meglepetést keltett, hogy 1937. szeptember 19-én a Hungária úton, a diadalmas, 8:3-ra végződött csehszlovákok elleni mérkőzésen Csikós Gyula, a Phőbus portása védte a válogatott kapuját. Ez volt Csikós első beválogatása.
Amikor két nappal a mérkőzés előtt tudomására jutott, hogy ő áll majd a kapuban, állítólag odament a szövetségi kapitányhoz és csendesen azt mondta neki:
Kapitány úr, tessék írást adni arról, hogy válogatott vagyok. Mire Dietz: Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fradista anekdoták: Kiszely István
Bombavicc
A Ferencváros 10:0-ra verte 1939-ben a Zuglót. Kiszely bombaszerű ballábas lövései és nagyszerű góljai nyomán a lelátón megszületett az első vicc. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fradista anekdoták: Gyetvai László
Itt jön, ott megy
A gyors lábú szélsők versenyében is futamgyőztes lehetett volna Gyetvai László. Ha a Ferencváros válogatottja beindult, akkor motorbiciklivel is bajosan érték volna utol.
MLSZ – mi 6:2, és láttam a városi legendákat
„Mi akkor is győzünk, ha kikapunk…”
Egy kis cím magyarázat, hogy értsék azok is, akik oldalunkon esetleg évek múlva olvassák ezt a bejegyzést. Baráti társaságunk 12 órakor indult a székháztól, két autóval és tíz fővel a kellemesnek induló első 2011-es túrájára Szegedre.
Öten már a hét elején megvették a belépőjegyeiket a Fradi shopba, mert még véletlenül sem szerettek volna lemaradni az év első Fradi meccséről. Jómagam és két szurkolótársam jegy nélkül vágott neki az útnak, ketten pedig akreditációjuknak köszönhetően, mint fotós és tudósító volt biztosítva a bejutás az MLSZ által szervezett BORSODI TEREMLABDARÚGÓ BAJNOKSÁG eseményére. Egy kattintás ide a folytatáshoz....