Feljegyzések a fotelból – A kevés is néha elég
Ennyi év után pontosan már nem emlékszem rá, hogy vajon Vajda tanár úr (kémia), vagy Soltészné Göbös Terézia (matek) ajándékozott meg egy „bölcselettel”, miszerint néha a „kevécske is elég lehet egy kettecskéhez”, de visszagondolva az akkori matek tudásomra, valószínűleg Teréz néni volt, aki a szokásos, éppen csak görbülő dolgozatomat értékelte, amire nagyon büszke voltam, főleg annak fényében, hogy a „kettecske” is úgy jött össze, hogy abban Bátyai Karcsi barátomnak döntő szerepe volt. Teréz néni viccesnek szánt, de inkább röhejesnek tetsző „csé” betűi tegnap késő este óta, amikor is Pintér Csaba hármat fújt a sípjába és befejezettnek nyilvánította a Fradi kisvárdai stadionavatóját ötlött fel bennem, melyben nem csak a fiatalságom emléke okozott bizsergető érzést, hanem az a tény is, hogy legalább a másnap reggeli fotelos jegyzetemet valamivel el tudom indítani. Nem lesz egy világrengető alkotás, de azt tudtam, egy kicsit húzni kell majd az időt, mert magáról a 90+valahány percről túl sokat legfeljebb Solohov tudott volna írni, ha Kisvárdát áthelyezi a csendesnek éppen nem nevezhető Don folyó partjára. Mivel azonban nem vagyunk kozákok és az első világháborút is csak a történelem könyvekből ismerjük, így nem marad más, mint össze kell gyűjteni a foszlányokat és valamit le kell pakolni az asztalra. Legfeljebb ez csak egy „kevécske” jegyzetecske lesz (ígérem több „csé-vel” nem borzolom az idegeket), amiről főleg én tehetek mint amatőr firkász, de engedtessék meg egy halk megjegyzést, vagy inkább kritikát, hogy a semmiről tényleg csak az orosz irodalom klasszikusai tudtak köteteket megtölteni. Persze húzhatnám az időt magával a kisvárdai stadion avatójával is, viccelődhetnék is azzal, hogy itt bizony még „nem tűnt el a fű” mint a másik település csodastadionjában, ahol valószínűleg a locsolóember is hőgutát kaphatott. A pikírtség helyett inkább örömködni kéne, hogy itt az újabb vidéki fellegvár egy minden bizonnyal kedves kisvárosban (én is ilyen kedves kisvárosban lakom – stadion nélkül), ahol abban a hitben ringatták magukat, hogy először húzzuk fel a várfalakat és csak utána alapozzunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2018.VIII.11. Kisvárda – Ferencváros: 0-2
Balsikerű stadionavató Kisvárdán, két piros lappal és Fradi-győzelemmel
Jól kezdtek a szabolcsiak, de egy fölösleges kiállítás megpecsételte a sorsukat, majd kaptak a vendégek egy potya büntetőt is.
A labdarúgó NB I 4. fordulójában a Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Kisvárdát idegenben. A szabolcsi csapat új stadionját avatta, telt ház előtt, de pont nélkül maradt, ráadásul kilenc emberrel fejezte be a találkozót.
Sípszó előtt helyett: Kisvárdán stadiont avatunk
Ha pedig stadionavatás, akkor…de inkább nem is folytatom, mert remélem, másodszor már nem fog megtörténni, hogy udvarias vendégként nem borítjuk fel az asztalt, hanem virágcsokorral a kezünkben érkezünk és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hazaiak méltón ünnepeljék meg az új stadiont. Ahogy azt Szombathelyen tettünk tavaly szeptember 25-én, ahol az elvesztett három pont, még ha áttételes is, de a bajnoki címünkbe került. Most meg Kisvárdán avatunk stadiont, mely egy Kalocsa (szülővárosom) nagyságú település, ahol bár van „stadion”, de az pont úgy néz ki, ahogy egy kisváros, „megye-egy” csapatához illik. Kisvárda ennél tovább jutott, az 1911-ben alakult klub kivívta az NB I-es tagságot, ennek örömére egy felújított (vagy új?) stadiont kapott, plusz két vereség után egy új edzőt is, aki még csak ismerkedik a környezettel, így ellenünk csak a lelátóról figyeli a leendő csapatát. A hazaiak nem indultak túl fényesen a 2018/19-es bajnoki szezonban, három mérkőzés, három vereség, 0-9 gólkülönbség, mely szinte „tükörképe” a Fradi szereplésének, ahol háromból három győzelem, 11-3-as gólkülönbséggel spékelve. Ezek alapján nem sok pénzt nyernénk a tippmixen egy sima Fradi győzelemre fogadva, csak hát egyrészt ott a stadionavatós „átok”, plusz volt egy kupa meccsünk is az akkor még csak NB II-es Várda ellen, ami nem éppen úgy sült el, ahogy az akkori erőviszony sejtették. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Vajda Zsolt: 52
Az FTC serdülő csapatából, az ifiken át a juniorokig vezetett az útja, majd az első csapat zöld-fehér meze helyett angyalbőrt húzott.
Katonaidejét a Rákóczi SE, majd a Bp. Honvéd csapatában töltötte, Kispesten a kispadig jutott.
Leszerelése után tért vissza az Üllői útra és 1988 nyarán Rákosi Gyula rakta be először egy nemzetközi felkészülési találkozón. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Peszmeg Viktor: 28
Saját nevelésű középpályásunk salzburgi kitérő után tért vissza a Fradihoz, majd 2009 őszén mutatkozott be az első csapatban. Négy szezon alatt hat tétmérkőzésen lépett pályára a „Fradi egyben”, mindannyiszor a Ligakupában.
Zöld-fehér pályafutása alatt további 78 bajnoki mérkőzésen szerepelt előbb a harmadik (8 mérkőzés), majd a második (70 mérkőzés / 3 gól) vonalban.
Vágó Antal
Vágó (Weisz) Antal (1891. augusztus 9., Pásztó – 1944. március 21.), a Fővárosi TC (később TTC), majd az MTK (1911-23: 180 bajnoki / 7 gól; nyolc bajnok-, és két kupagyőztes csapat tagja) balfedezete, 1908 és 1917 között 17 találkozón öltötte magára a címeres mezt. Tagja volt az 1912. évi olimpiai tornán vigaszdíj nyertes magyar együttesnek. Az MTK örökös tagja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Születésnapi interjú
45. születésnapját ünnepli a Ferencváros labdarúgócsapatának korábbi kapusa, Szűcs Lajos.
Kovács János
Évekig ő volt a csapat gyúrója, erőnléti edzője, de egyszer – balszélsője is! 1923. augusztus 8-án, az FTC Ungváron vendégszerepelt, s kényszerűségből – mivel nem volt jelen csak tíz csapattag – Fuxi is beállt. Egri az ő beadásából szerezte a mérkőzés egyetlen gólját. Mindez az 5. percben történt, s Fuxi hamarosan sántikálva kiállt. Ezzel a mérkőzéssel feliratkozott az FTC „egymérkőzéses” játékosai sorába. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bencsics József: 85
Bencsics József (1933. augusztus 6., Szombathely) szülővárosában mutatkozott be (1954) az élvonalban és Pécsett búcsúzott el (1961) az NB I-től. Pályafutásának legeredményesebb éveit azonban Az Ú. Dózsában játszotta.
A válogatott csatár tagja volt az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek, ahol egyetlen válogatottbeli találatát is szerezte. 1957-ben és 1958-ban 8 alkalommal volt a nemzeti csapat tagja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Tanulságos győzelem
Múlt és jelen. Mint két testvér, mint két szerető, mint két barát, úgy kapcsolódik össze, úgy öleli egymást, hogy tudja, egymás nélkül nem tudnak és talán nem is lehet élni. Különleges két napon vagyok túl, az előbbi bevezető mondatot sem egy dili-doki disszertációjából csentem, hanem részese lehettem. Pénteken kezdődött az „időutazás” Bátyán (Kalocsától 5 km), a már hagyományos Fokhagyma-fesztivál „nulladik” napján, a Fradi öregfiúk és a környék „öregjei” közötti mérkőzéssel. Annyira már sajnos nem vagyok fiatal, hogy akik a nyári tikkasztó hőségben kifutottak a zöld gyepre, azokat 10-20-30 évvel ezelőtt az égig érő Üllői úti fák árnyékában is láttam őrületbe kergetni az ellenfelet. Rab Tibi, Keller Fater, Bánki Dodó, Fischer Pali, Dukon Béla, Zoran Kuntics, Nyilas Elek…amikor a bíró a sípjába fújt, az emlékezés mellé egy gondolat is párosult: vajon szombaton este, a Haladás elleni csapatból, 10-20-30 év múlva hányan futnak majd ki a majdani öregfiúk zöld-fehér mezében? És vajon a mai magyar fociban és ezen belül a Fradi utánpótlásban mikor fognak ilyen játékosokat nevelni? Túl sokat nem morfondírozhattam rajta (pedig a választ könnyen meg lehetne adni), mert szombaton délután egy olyan időutazáson vehettem részt a barátaimmal, hogy nem is kellett felülnöm kedvenc Időgépemre, azt a 92 évesen is fitt Pethő Zoli bácsi egymaga, az emlékek tárházának felidézésével biztosította. Gondoljatok csak bele, egy olyan emberrel, egy olyan örök Fradistával együtt sörözgetni, akkor anno felülhetett a lelátóra a Lazio, az Austria elleni legendás mérkőzéseken, aki láthatta Toldit, Kiszelyt, Rudast, és az örök „szerelmet” Sárosi Gyurkát, akinek utolsó, 1948-as, Vasas elleni meccsén szintén a pályára rohant, hogy részese lehessen az ünneplésnek, és annak a varázslatos, legendás játékosnak az utolsó Fradi meccsén (akkor még nem tudták, hogy Gyurka néhány nap múlva elhagyja az országot) aki a harmincas-negyvenes években meghatározta a Ferencváros labdarúgást, sőt az európai labdarúgást. Közel két órán át tartott az emlékezés-cunami, Zoli bácsi minden „időskori” tünetet a sutba vágva (melyek rajtam harminccal „fiatalabb” kivitelben már jelentkeznek), még azt is felidézte, hogy azon az estén, amikor először adták elő Toldi Géza tiszteletére az „öregfiúk dalát”, a zongoránál ülő Fényes Szabolcs milyen színű nyakkendőt viselt – természetesen zöld-fehéret… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
HOZZÁSZÓLÁSOK