Aki mindig Fradista marad
Aktív pályafutása során hétről hétre tízezrek előtt játszott a Ferencvárosban és a magyar labdarúgó-válogatottban. Elsők között tüntették ki a legendás FTC-csatár, Toldi Géza nevét viselő vándordíjjal, 1979-ben az augusztusi, belgiumi tornát követően azonban nem tért haza. Ritkán ad interjút, a magyar labdarúgásról és a Fradiról azonban most is van véleménye a 61 éves Magyar Istvánnak.
2016.X.16. NB III, Ferencváros II. – Méhkerék: 2-3
Feljegyzések a fotelból – “Válámi ván, dé ném áz igázi”
A Magyar Labdarúgó Szövetség és a “királyi” tévék (lassan már megszámolni sem lehet annyi van belőlük, de egyik sem “királyi”) ismét hitet tettek a bajnoki mérkőzések láthatósága érdekében. A szombati hat bajnokiból a minden bizonnyal nézőcsúcsot hozó Gyirmót-Mezőkövesd és a egy fokkal feszültebbnek mondható DVTK-Videoton összecsapást tűzték a tévé képernyőjére, miközben a Bozsik-stadionban egy “ősi” rangadót játszottak és természetesen ott van még a Fradi meccse is, amit valószínűleg sokkal többen néznének mint az egész NB I-t összeadva, de mivel a tévének teljesen mindegy a nézettség (bár egy-egy válogatott és derbi után imádnak dicsekedni vele), így ismét száműzve lettünk a képernyőről. Mivel nem először fordult már elő és az előrejelzések nem csak a tél közeledtével riogatnak, hanem újabb Fradi-meccs “képtelenségével”, így már meg sem kéne lepődni. Attól még háboroghatok, és fogok is minden alkalommal, mert ettől tényleg eldurran az agyam. Lassan van egy tucat állami csatorna, hozzá szintén egy tucat “vajnavizió”, ahol inkább angol bajnokit adnak mint magyar mérkőzést, ráadásul az újonc rangadóval egyidőben a Manchester City-Everton megy – vajon ki az a elvetemült tévénéző aki ilyen összehasonlításban az M4-re kapcsol? És akkor még nem beszéltünk a többi (nem állami befolyású) sporttévéről, melyek szintén konkurenciát jelentenek. Sport 1: Veszprém BL-kézimeccs, Sport 2: spanyol bajnoki Atlético Madriddal. Ezzel szemben áll egy DVTK-Videoton, ahol azon kívül, hogy mikor rúgják ki Horváth Ferit, vagy mikor táltosodnak meg a borsodiak (szerencsére ez következett be) más tétje nem nagyon van. Nézője sem lesz a képernyőkön keresztül, de ez valójában senkit sem érdekel. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2016.X.15. Haladás – Ferencváros: 2-0
Nagy zakót kaphatott volna a Haladástól a Fradi – megúszta kettővel…
Akkor szerezte meg a vezetést Mészöly Géza együttese, amikor már nem érett a gólja, aztán jött még egy.
A Szombathelyi Haladás gólokkal vezethetett volna az első félidőben, de nem talált be, aztán a második játékrészben akkor szerzett gólt Gaál Bálint révén, amikor már nem volt fölényben. A Fradi Michal Nalepa kiállítása miatt emberhátrányba került, Iszlai Bence pedig beállította a 2–0-s végeredményt. A játékvezető Emir Dilavernek is piros lapot adott, Thomas Dollt pedig felküldte a lelátóra.
Emlékezetes Fradimeccseim 21., avagy avagy fiam kedvenc játékosa szögre akasztotta a kesztyűt…
2016.X.10. VB-selejtező, Lettország – Magyarország: 0-2
Ádám lőtt, Ádám fejelt: itt az első magyar győzelem!
Az első félidőben többször ránk ijesztettek a lettek, de védelmünk megúszta kapott gól nélkül.
Megvan az első győzelmünk a 2018-as labdarúgó-világbajnokság selejtezőjében: hétfő este a magyar válogatott Gyurcsó Ádám és Szalai Ádám góljával 2–0-ra nyert Lettország vendégeként.
ELHUNYT VOLLMUTH PÉTER
A Novák Dezső Utánpótlás tornánk egyik támogatóját, egy igaz Fradistát vesztettünk el a hétvégén.
Nyugodj Békében Peti!
HOZZÁSZÓLÁSOK