Egy kicsit szándékosan húztam az időt. Nem akartam abba a hibába esni, mint néhány foteles jegyzetemnél, amikor is utólag már túl közelinek véltem annak a bizonyos lónak a másik oldalát. Annál sokkal bonyolultabb és összetettebb volt a 2013/14-s bajnokság, hogy kizárólag érzelmi húrokat pengetve nézzek a “pohár fenekére”. Ezen túl amikor megpróbáltam összerakni a 22. bronzérmünk szezonját, mindig Imre bátyám (Nagy Domokos Imre, vagy ahogy sokan az oldalunkon megjelenő í­rásaiból ismerik: YSE) örökbecsű mondása csengett fel először: “a sikert csak az előzmények ismeretében lehet helyesen értékelni.” Bár az állí­tást lehetne közhelyesnek is nevezni, de mikor belegondoltam annak valódi tartalmába, egy kicsit meg is rémültem. Mert az tény, hogy a megszerzett bronzérmet elkönyvelhetjük sikernek, bár voltak olyan szakaszok a Ferencvárosi labdarúgás történelmében, amikor egy bajnoki harmadik hely csalódással és edzőbuktatással végződött. De tudjuk azt is, hogy 2006 óta egészen más szelek simogatják, vagy inkább korbácsolják az Üllői úti fákat, mely miatt zöld-fehér szí­vünk egészen másként reagál, mint régen. Ha belegondolok és újra átélem néhány hazai mérkőzésünk hangulatát, a fátyolos szemeket, az egymást önfeledten ölelő szurkolótársaimat, a játékosok “gyerekes” táncát a tábor előtt, akkor egyből más irányba terelődnek a gondolataim. És már most tudom, hogy nem egy szokványos szezonértékelés fogok í­rni. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →