Az otthon zöld füvén XVIII.
Gagarin is nézte Gránert
Amikor először megláttam a fejezet címét egy kicsit értetlenül meredtem a semmibe. Azt tudtam, hogy ki volt Gagarin, de Gráner nevéről nem ugrott be semmi. Pedig ha tökéletes memóriával rendelkeznék, akkor eszembe kellett volna jutni, hogy valamikor a hetvenes években olvashattam róla Moldova György egyik szociográfiai könyvében. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a „Tisztelet Komlónak” c. könyv annyira nem tud megelevenedni előttem, mint az „Akit a mozdony füstje megcsapott” és a „Szent Tehén”. Ettől függetlenül el sem tudtam képzelni, hogy vajon Gagarin mikor is láthatta Gránert, akit valójában nem is így hívtak, csak így becéztek. Már ez a kettősség felkeltette az érdeklődésemet és olyan mohon faltam a fejezet sorait annak érdekében, hogy kiderüljön a „titok”, hogy el is felejtkeztem arról a tényről, hogy itt valójában a Fradi 1974-s MNK győzelméről szól a fáma. Gagarin és Gráner kapcsolatát most nem is leplezem le, azt meghagyom az olvasás élvezetének. Azt meg a Fradi szurkolók előtt nem kell titokban tartani, hogy az 1973/74-s Magyar Népköztársasági Kupát (maradjunk a hűségnél, akkor így hívták) mi nyertük meg. Legfeljebb az okozhat meglepetést, hogy az ellenfél a Komlói Bányász csapata volt, akik akkor a másodosztályban játszottak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Az otthon zöld füvén XVII.
Talpra, Megyer!
Mielőtt bárki is elfogultsággal vádolna, leszögezem, hogy soha nem voltam híve a „félidős” bajnoki címeknek. És ezzel akkor is így lennék, ha 1944-ben végül is kihirdetik a Fradit bajnoknak. Persze most jöhetnének azzal, hogy nekünk Fradistáknak ebben a témában savanyú a szőlő, hiszen 1963-ben és 1970-ben is egy picinyke szalmaszálon buktuk el a bajnoki címet. Ettől még a tények makacs dolgok, bár annyi azért hozzátartozik a teljes igazsághoz, hogy erről nem a bajnokságban résztvevő csapatok tehetnek. 1963-ban, amikor épphogy megúsztunk egy harmadik világháborút, kezdetét vette a hidegháborúnak egy újabb korszaka. Talán ennek folyománya volt az, hogy 1963-ban a szocialista országok követve a „nagy és legyőzhetetlen” Szovjetuniót, a nyugati formától eltérve, a tavasz/ősz lebonyolítást vezették be, ezért kellett 1963-ban egy fél műszakot teljesíteni a magyar bajnokságban. Amit aztán 1970-ben megszüntettek, mert rájöttek, hogy ezzel a magyar csapatok hátrányba kerülnek a nemzetközi kupákban. Vagy az is lehet, hogy ezzel csupán az 1969-s „jönnek a csehszlovákok” vereséget akarták feledtetni a szurkolókkal. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2014.IV.12. NB III, REAC – Ferencváros II.: 1-1
A hajrában mentette meg az egyik pontot a Lipcsei-csapat
Feljegyzések a fotelból – Nehézkes kötelező győzelem
Egy sablonos mondattal kezdeni a mai jegyzetet, nem biztos, hogy szerencsés választás. Mégis úgy indítok, mert mikor leültem a tévé elé (sajnos ma az a ritka kivétel jött össze, hogy a hazai meccset „fotelból” vagyok kénytelen nézni) ez a már sokszor lejáratott mondat ötlött fel: a derbi győzelme csak akkor ér valamit, ha a Puskás ellen behúzzuk a három pontot. De mielőtt elmélyedtem volna ebbe a valójában semmit sem mondó mondatban, egy villanás alatt beugrott az őszi, székesfehérvári mérkőzés. Nem az 1:3 és nem Besic kiállítása valamint Jenner kapufái, hanem egy csupaszív játékos, egy remek ember tragédiája, aki a derbin még együtt harcolt és örült a győzelemnek, majd néhány nap múlva már az életéért küzdöttek. Szinte fizikai fájdalmat okozott az emlék, és bár kéretlenül tört rám, de tudtam, hogy ezt az emléket soha nem fogom kitörölni. Egyrészt Akeem miatt, másrészt Ricardo Moniz és a csapat miatt, hiszen a fél évvel ezelőtti történések vezettek vezetőedzőnk távozásához. Az előbbiek fényében már nem is tetszett annyira semmitmondónak az elején megfogalmazott mondat. Természetesen azzal a kiegészítéssel, hogy a derbin aratott győzelem értéke mindig is örök, ezért nem szükséges azt megerősíteni, de Akeem emléke előtt egyszerűen kötelező volt nyernünk a Puskás Akadémia ellen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2014.IV.12. Ferencváros – PAFC: 1-0
Leonardo „kiszórta” a felcsútiakat – Fradi-győzelem a Puskás ellen
Az első félidőben csak a PAFC-nak voltak lehetőségei, a végén azonban mégis Dollék örülhettek.
A labdarúgó NB I 24. fordulójának első szombati mérkőzésén a Ferencváros a Puskás Ferenc Stadionban David Mateos büntetőből szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a találkozót kilenc emberrel befejező Puskás Akadémiát.
Az otthon zöld füvén XVI.
Hé, ’68!
„1968 fényes éve volt a Ferencvárosnak.” – ezzel a tömör és mindent kifejező mondattal indul „Az Otthon zöld füvén” újabb fejezete. Ezzel akár le is lehetne zárni a bevezetőt, hiszen kevés olyan zöld-fehér rajongó van, aki nem ismerné labdarúgásunk történetének kultikus évét. De ahogy a fejezet címe is utal rá, 1968 nem csak emiatt emlékezetes. „A világ végérvényesen megváltozott” – fogalmazta meg Robert Merle a kiváló francia író „Üvegfal mögött” című regényben. A sokaságból nehéz kiragadni azokat az eseményeket melyek alátámasztják az előbbi mondatot. A prágai tavasz, az európai diáklázadások, Robert F. Kenedy meggyilkolása, az új gazdasági mechanizmus bevezetése hazánkban – mind-mind olyan események melyek lezárták a hidegháborús hatvanas éveket és egy új világ kialakulásának a reményét vetítették elő. 1968 azonban nem csak a politikának egy sötétebb részét próbálta lezárni. A Ferencvárosi labdarúgás egyik legdicsőségesebb korszaka is véget ért… egy újabb bajnoki címmel, a VVK döntővel, Aranylabdával, három világválogatottal és a mexikói olimpia győzteseivel (Novák, Szűcs, Páncsics, Juhász „+” Varga Zoltán). Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A „ZSENI” – Varga Zoli Hrutka János szemével
2010. április 9-e szomorú évszám a magyar futballtörténelemben!
Ezen a napon lett az égi világválogatott megkérdőjelezhetetlenül stabil kezdőjátékosa egy „Zseni”, Magyarország valaha élt egyik legjobb labdarúgója, Varga Zoli.
Miért „Zoli”, honnan ez a személyeskedő megszólítás? Akiknek valaha is lehetősége nyílt közelebbről megismerni az 1964-es tokiói olimpián aranyérmet szerző labdarúgót, vagy csak baráti összejövetelek során beszélni róla, azoknak ő már csak a „Varga Zoli” marad, hiszen mindenki így hívta. Varga Zoli a zseni. Fiatal koromnál fogva soha nem láthattam őt játszani. A róla folytatott beszélgetések során, találkozhattam szakemberrel vagy szurkolóval, akik voltak olyan szerencsések, hogy nézhették őt élőben varázsolni, azoknak mindig az elsők között jutott eszébe ez a szó: „zseni”. Én csak találkozásunkat követően érthettem meg, láthattam saját szememmel, miért ihletett minden embert arra, hogy ezzel a kiváltságos jelzővel illesse.
Leonardo és a Favela törvénye
Valószínűleg kevesen tudják, hogy a múlt péntek esti derbi hőse, Leonardo milyen körülmények között nőtt fel és vált szenvedélyévé a labdarúgás. Rio de Janeiro szegénynegyedéről már hallottunk és tudjuk azt is, hogy sok játékos pályafutása onnan indult. A holland dokumentumfilmes, Jos de Putter 1994-ben forgatott Favela negyedében. A negyed fiataljainak életét két jóbarát, Anselmo és Leonardo Vitor Santiago történetén keresztül mutatja be. Jóbarátok, együtt nőttek fel, együtt dédelgették álmaikat, hogy egyszer Romairo nyomdokaiba lépnek. Barátságuk töretlen, de a sors külön utakra rendelte őket. Bár együtt vették részt azokon a mérkőzéseken ahol brazil klubok keresték a tehetségeket és együtt mentek a Fluminense FC-hez, de ajánlatot csak Leonardo kapott (Anselmo további sorsáról nem tudunk). Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Gyász: elhunyt Henni Géza
Elhunyt a Ferencváros történetének egyik legjobb kapusa, Henni Géza. A kiváló futballista tegnap, Floridában, életének 88. évében vesztette életét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Az otthon zöld füvén XV.
Beatles – Rolling Stones 3:0
Vannak mérkőzések, melyek örökre a szurkolók lelkébe költöznek. Ezek azok, melyekre mindig lehet hivatkozni, melyről áhítattal lehet mesélni a gyereknek, az unokának és melyekre ha emlékezünk, olyan dallamokat játszanak mint a Beatles vagy a Rolling Stones. Az, hogy éppen melyik duruzsol a fülünkbe, az főleg a hangulatunktól függ. De vajon mi köze van a rockzene két legendás bandájának az 1967-s Ferencváros-Újpest rangadóhoz? Természetesen nem sok, vagy talán semmi, de mégis ha engedünk a fantáziánknak és imádjuk a focit és a rockzenét, akkor biztosan találunk összefüggést. Pedig akik jól ismerik a két banda történetét, azok tudják, hogy a Beatles a rangadó évében már a feloszlás határán volt, és bár 1969-ben még jelent meg albumuk, de koncerten utoljára 1966-ban léptek fel. Az „ellenfél” Rolling Stones más karriert futott be, ők később is alakultak és 1967-ben épp a csúcson voltak, a legendás „I Can’t Get No” számukra az egész világ „csápolt”.
Ahogy a zöld-fehér szurkolók „csápoltak” 1967-ben minden idők egyik legjobb Fradijának. Talán az nem is igazi Fradista aki nem fújja még álmában is a Géczi – Novák, Mátrai, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona összeállítást. Kispadon Lakat tanár úr, a pályán VVK bajnokok, olimpiai elsők, labdazsonglőrök, leendő világválogatottak és egy aranylabda várományos. Ők olyanok nekünk, mint a rockzenének a Mick Jagger, Keith Richards, John Lennon és Paul McCartney. Az utóbbiak a zene világát nyűgöztek le, a zöld-fehérek meg a világ labdarúgását. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
HOZZÁSZÓLÁSOK