Lassan kezdem megszokni a szörnyű helyzeteket. Az igazat megvallva, a szégyenteljes vereség után hazafele (120 km) három verziót állí­tottam fel magamnak. Az első szerint nem í­rok semmit, ezzel igazodva a csapat teljesí­tményéhez. A második gondolatom azt volt, hogy a képernyőn keresztül megpróbálok egy nagy nullát rajzolni a fotelszurkoló helyére. A harmadik verzió szerint, ahogy hazaérek, egyből leülök a gép elé és kií­rom magamból ezt a nullára hozott meccsünket, valamint néhány idézőjel kí­séretében közlöm azokat a véleményeket, melyeket a lelátón hallottam a szurkolótársaimtól. Az első gondolatomat a vacsora közben vetettem el, úgy voltam vele, ha már közel három éve bí­rom a “strapát” és a megpróbáltatásokat, akkor egy sima 0:3 már nem okozhat túl nagy gondot. A második ötletemet azért dobtam a sutba, mert egyrészt abszolúte nem tudok rajzolni (persze néha í­rni sem), másrészt nem állok annyira jól anyagilag, hogy rajzolóképességem bizonyí­tására tönkretegyem a monitoromat. Végül a harmadik látszott befutónak, hiszen még plagizálhattam is volna az elmúlt időszakok gyászos mérkőzéseiből, de amit a szurkolók “í­rói munkásságuk” idézeteiről gondoltam, azt azért elég gyorsan elvetettem. Nem mintha nem lett volna igazuk – később tőlük is idézni fogok, egy kicsit irodalmibb nyelven -, de tartottam attól, hogy a végén az MLSZ még emiatt is a Fradit bünteti meg. Ha már képesek voltak arra, hogy a Honvédot azért büntették meg, mert a szurkolói szidták saját csapatuk főnöket, talán egy jegyzetben használt “illetlen” kifejezések miatt is a klubot büntetnék… Pedig az bűnhődik magától is. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →